Csak én nem értek egyet ezzel a naprendszeres elmélettel? (lent)

Wadmalac:

A pontos számítások szerint, ha az űrhajós a saját rendszerében állandó "a" gyorsulást érez és a gyorsítási majd a lassulási szakaszok szimmetrikusak, akkor a következő eredmények adódnak a 4 fényéves utazásra:

a=1g: t=5,61 év t'=3,46 év

a=2g: t=4,87 év t'=2,25 év

a=3g: t=4,6 év t'=1,72 év

Itt t a külső (Földön maradt) megfigyelő által tapasztalt utazási idő, a t' pedig az űrhajós sajátidejében mért utazási idő.

Persze ez is csak sacc, hiszen a gyorsításnak is simán kell változnia a félúton, nem pillanatszerűen, de elég jó közelítés.

Vagyis elvileg még 1g gyorsulás esetén is tartható a kevesebb, mint 4 éves utazási idő.

#21:

Én lusta voltam utánaszámolni, thx.

De a 4 évnél rövidebb idő csak az űrhajós szempontjából igaz (bár valószínűleg ez számít igazán).

Persze, hogy csak az ő szempontjából igaz, hiszen még ha fénysebességgel tudna menni, a külső szemlélő számára akkor is 4 évig tartana az út. De mivel nem tud, 4 évnél többet utazik.

Az űrhajós persze hiába örül, hogy a saját rendszerében megspórol pár évet, a végállomáson is eltelik az a minimum 4 év, szóval ez nem oldja meg a nagy távolságú űrutazás problémáját.

ezt úgy tudnám elképzelni, hogy építenénk az űrben egy üreges műbolygót, amit belülről benépesítenénk, lennének kólóniák, úgyanúgy élnének ez emberek benne mint itt a földön. Először csak műholdként keringene a Föld körül és a megépítés után parittaszeren kivágnánk magunkat a Föld gravitációjából. Lehetne ez egyfajta "kozmikus vándornép", aki ha talál egy jó kis bolygót ott letelepedne mindig a fele aztán folytatnák útjukt tovább még távolabbi csillagok felé.

Lehetne az első állomás a Szíriusz.

Ez elképesztően megvalósíthatatlannak tűnik, habár az ötlet szerintem nem rossz Előbb-utóbb úgy is megsemmisül ez a Föld.

Csak a fekete lyukakat kell kikerülni.