Csak én érzem jóval erősebbnek a napsütést?
A napokban már nagyon kellemes az idő, főleg a napon.
Viszont kicsit brutális belegondolni hogy 14-15 fokban napsütésben már majdnem hogy melege van az embernek és simán elvan pólóban.17-18 fokban pedig gyakorlatilag le lehet égni a napon.Pedig ez a hőmérséklet még viszonylag hűvösnek mondható.De mégis az ember hőérzete olyan az erős napsütés miatt, mintha 30 fok lenne.Pedig az még 10 fok különbség.
Gondjai lesznek ezzel az emberiségnek? Mármint a szárazsággal,és hogy a Nap felperzsel mindent.Nagy veszteségek lesznek a mezőgazdaságban évről évre. És akkor a csapadék hiányáról még szó sincs.
"Ha a hőmérőt normálisan szerelnéd fel, akkor EZT a meleget mutatná, amit érezni lehet."
Mint írtam, tudom, hogyan kell felszerelni és most szándékosan ilyen.
"Igazából ez a beállítás, amit elkövettél, arra jó, hogy kiderüljön, mi lenne, ha te állnál ki a napra pár órára."
Így van, pontosan. És írtam is, hogy kiállva érezni szélcsendben a meleget, novemberben és decemberben is volt olyan szélcsend és napsütés páros, hogy pólóban ki lehetett állni. Utcán már volt szél még ha enyhe is, ott már nem ugyanaz a helyzet, ott 0 és -5 fokok voltak ugyanakkor, mert az ugye nyílt terület, ez az erkély viszont teljesen zárt (mint írtam). Szélcsendben megreked a meleg benne.
Szóval s szavaiddal élve - mint írtam is, igazából ez a beállítás, amit mutattam, arra jó, hogy kiderüljön, mi van, ha kiállok a napra pár órára. Konkrétan a leírt körülmények között persze (mint ahogy ezt is kihangsúlyoztam már).
Amúgy még nincs meg a hőmérő végleges helye. :) Ezért van ide-oda rakosgatva.
Mellékesen hozzáteszem - hogyha kiállunk a napsütésre, akkor ugyanaz a hőhatás fog érni minket, mint amikor napra tesszük a hőmérőt. Persze a meteorológiában nem így helyezik el, de akkor azonos a hőhatás. Árnyékba helyezve még csak a levegő hőmérsékletét méri, és az már nem, hogy milyen a napsütésben lenni.
Még az is tapasztalat, hogy amikor besüt a Nap, és nyitva az erkélyajtó, akkor - bár a monitoron alig látni valamit az erős fényben, de már most is kb pólóban kell lenni. Ennyire süthet a Nap - és a szélcsend itt is érvényes, csak akkor. Mondjuk akinek nincs saját tapasztalata a zártabb helyen megrekedt melegről, annak ez így leírva talányosan is hangozhat. Szóval konkrét tapasztalatokat írtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!