A tudósok mennyire hisznek Isten, vagy egy felsőbb intelligencia létezésében?

Neked válaszoltam.

Úgy gondolom, hogy a világunkban alapvetően nincsen harmónia.

Ha te másképp gondolod, akkor mutass rá, hogy hol van ilyen.

Ennek az eldöntéséhez lenne jó, ha tudnánk valamit a világ céljairól, mivel cél nélkül elég nehéz meghatározni, hogy tulajdonképpen miben van harmónia.

"Úgy gondolom, hogy a világunkban alapvetően nincsen harmónia."

A fizikai törvények rendszerében igenis van.

Méghozzá igen mély harmónia, ez biztosítja az univerzumunk, az anyag, a tér stabil létezését.

Attól tartok, hogy te valamilyen metafizikai vagy filozófia, társadalmi szinten keresed, aminek ehhez semmi köze.

"stabil létezés"

Lehetséges, hogy a mi világunkban van egy ilyen jellegű harmónia - de ebből még nem következik, hogy lenne teremtője.

Harmónia lehet egy cseppkőbarlangban is, és ott sincs teremtő, magától jön létre.

"Lehetséges, hogy a mi világunkban van egy ilyen jellegű harmónia - de ebből még nem következik, hogy lenne teremtője."

Nem hát, nem is állított senki olyat, hogy ez bizonyíték.

De a szubjektív hithez elég.

És ha mellette egy teista tudós objektíven tudja, hogy ez nem tudás, csak hit, de maximum valószínűsítés a tudásunk határain kívül, nincs is vele semmi baj.

Jó lenne látni még néhány világot :-)

Lassan már itt az ideje... ha léteznek.

Kérdező, #11 kommented végét illetően az a bizonyos tudós Einstein volt, és pontatlanul idézik. Megjegyzésének lényege az volt, hogy hogy annyira csodálja a világegyetemben meglévő nagyszerű rendet, hogy arra gondol, ez már már olyan, mint egy kiváló szellem alkotása. A nagyszerűséget isteni kiválósághoz hasonlítja, nem attól eredezteti.

A hit és a tudomány két diszjunkt dolog akkor, ha a hit vallási (mert lehet másfajta is). Az ember és az emberi elme nagyszerűségének egyik megnyilvánulása, hogy e kettőt néha képes összeegyeztetni. És itt ne keverjük azzal, hogy számos kiváló paptudós volt a történelemben. Az egyház és a tudomány csak akkor ütközik, ha a tudomány egyházi érdeket sért, és az aktuális egyházi hatalom nem kellően emelkedett ehhez. Gyula pápa a XV. században elég jól elviselte e tanokat is, mert tudott különbséget tenni. II. János Pál pedig éppen emiatt reformálta meg az egyházi tanokat.

Azonban a "vallásos tudós" úgy jön létre, hogy egyfelől a kutatási terület nem nagyon érinti a vallás alapdogmáit, másfelől az illető vallásos közegben nevelkedett, nem kívánja megváltoztatni belénevelt alaptulajdonságait, mert kellően művelt ahhoz, hogy a kettőt képes legyen külön kezelni. Akik erre képtelenek (és ennek kevés köze van az adott ember szakmai kvalitásaihoz), ezt persze nagyon nehezen tudják elhinni. Az emberi elme elképesztően rugalmas, ennyi az egész.

Ahhoz, hogy valaki higgyen istenben (bárki), először is szükséges lenne egy pontos definíció, hogy mit is kell érteni "isten" alatt, hiszen amíg erről nincs közmegegyezés, addig el se lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy vajon létezhet-e.

Ez kábé olyan, mintha azt kérdezné valaki, hogy hiszel-e az "izé"-ben? Hogy az milyen? Hát, mindenféle. Egyszerre hasonlít mindenre, és nem hasonlít semmire se. Na, hiszel benne?

– Mi az, hogy "mindenféle"? Bármire ráillik? Bármire hasonlít?

– Nem. Igazából semmi sem hasonlítható hozzá, de mindennél különb.

– És miben különbözik mindentől? Nincs olyan tulajdonsága, mint bármely élőlénynek? Egy se?

Na, ez már egy értelmetlen filozófiai autista gondolatmenete. Ebben kéne hinni? Miben?