Ha egymásra teszek két egyforma anyagot, amelyeknek a felületi érdességük nagyon jó, akkor azok miért tapadnak össze?

Amúgy értelmetlennek tartanám presztízsvitát csinálni a kérdésből, főleg, mert az végképp seggbek... a tárgyilagosságot. Igazán arra lennék kíváncsi, milyen arányban állnak egymással a légnyomásból és a molekuláris vonzásból származó erők.

Mert erre sem elvi, sem empirikus adatot nem találok.

Csak mellesleg megjegyzem, hogy a témakörrel a súrlódás fejezetei foglalkoznak (tribológia) így annak kell utánanézni.

Pl. A súrlódás mikroszkópikus eredetéről itt olvashattok:

[link]

Ez egy szép összefoglaló, és a felületek szennyezettségéről is esik szó.

"Van is. Minden ilyen hirofil vackot nanovastagságban víz borít, a légpárából. Tehát az összekötő erőt nem a fém és fém közti molekuláris vonzás adja, hanem vékony vízréteg."

Akkor viszont vákuumban nem fog összetapadni, mert ott nincs vízpára sem...

"Akkor viszont vákuumban nem fog összetapadni, mert ott nincs vízpára sem..."

A felvetés jogos és részben igaz is.

Amit légnyomáson, párás környezetben raktak össze, az vákuumban is tart, de ha ott szétszedik és ott rakják újra össze, jóval kisebb összetartó erő jön csak létre. Azt már tényleg csak a két felület molekuláris vonzása tartja össze, vízréteg "turbó" nélkül.