Lányok, egy reményvesztett srácnak lehet még barátnője ebben a világban?

Az a helyzet, hogy én próbáltam megváltozni, próbáltam olyan lenni hogy elfogadjanak az emberek, de egyszerűen képtelen vagyok megnyílni akármit is csinálok.. Próbáltam már elhagyni is a földet, de attól is féltem, féltem megtenni a dolgot, féltem hogy azt is rosszul csinálom és csak maradandó egészségkárosodásom lesz. A családom, az egykori "haverjaim" 8-10 éven át folyamatosan elhitették velem, hogy szart se érek, mintha ez lett volna az életcéljuk, amit sikeresen elértek. Mára már csak szimplán leszarnak, mint egy elhasznált kutyát, kib**sznak az utcára, had szenvedje végig az életét egyedül kiverten.. Egy lakásban élek velük(család), de nem létezem számukra.. Nem is érzek irántuk semmit már. Tesóim iránt is alig valamit mostanában. Azóta csak elméletben vannak haverjaim(újak már), de a gyakorlatban ki nem állhatom őket(néha, de tényleg csak nagyon néha jól elröhögcsélünk, de nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon), és köztük sincs lány.. Sose volt.. Vannak/voltak csomóan olyan lányok akiknek tetszem, és van köztük olyan aki nekem is bejön. Néz, várja hogy odamenjek, rám mosolyog, köszön, megpróbál elcsábítani, mindent bevet, tényleg nagyon kitartóak, aztán egyre idegesebb, marcangolja magát, hogy mind miatta van, nem is érti az egészet, aztán továbblép.(mert hogy én csak bámulom őket) Még ha a szíve mélyén mindig azt érzi, hogy néha ide kell néznie, már fejben lemondott rólam, amit meg is értek. És az ilyen folyamatok elvesznek megint egy falatot belőlem, hogy nem tudtam semmit sem csinálni. Aztán ott van a másik típus, aki nem jön be. Odajönnek megpróbálnak velem beszélgetni, de nem tudok rá reagálni. Kedvesek, de csak mosolygok rájuk, nem tudnak kihúzni belőlem semmit rólam, mert nem tudok kiadni semmit. Ezeknek nem hiszem hogy bejövök max 1-2nek közülük, de ők kitartóan próbálkoznak ismerkedni. Nem is értem.. Mit tegyek, hogy meg tudjak nyílni akárki előtt?(főleg lányok) Lehet tenni valamit? Hogyan legyek önmagam? Én már tényleg nagyon sok mindennel próbálkoztam, és tényleg próbálkoztam! Könyvek tucatjait olvastam el, edzek(ebbe gyakran elvesztem a motivációm..), próbáltam meg is nyílni pár lánynak, de mind hiába. Volt akire ráírtam, sőt volt olyan lány akivel facebookon évekig beszéltem, de őt meg élőben nem ismertem, távol lakott. Állandóan dicsért, próbált a kedvemben járni, jól elvoltunk, de egyszer vele is összevesztem, nagyon. Volt olyan is akire úgy írtam, mint akivel össze akarok jönni kb 2x volt ilyen, az egyiket nem is ismertem személyesen, ő is rendes volt, de az ország másik felében lakik, a másik csaj meg facen letagadta, hogy előző nap egyáltalán találkoztunk, élőben meg állandóan mosolygott rám, illetve bámult, még köszönt is, meg amikor részeg voltam(azért nem aaaanyira részeg) dumáltam is vele(persze csak részegen), nagyon jól el is voltunk, szórakoztunk, kocsmában elcsocsóztunk, nyomultam rá, és akkor se ellenkezett semmit, sőt ő is sokat nevetett, jól érezte magát.(???ki érti ezt???) Ilyenkor kedvem lett volna tényleg leugrani valahonnan, mert annyira kínosnak éreztem az egészet. Mikor már azt hittem megtört a jég, csak még keményebb lett..:/ Tény és való nagyon furcsán írtam neki, de hát ő volt az első lány akinél éreztem erőt próbálkozni. Bocsi hogy hosszú lett, sokan el se fogják olvasni nyilván.. De ha valaki tudja az orvosságot erre a problémára, nagyon-nagyon hálás lennék, mert én már csak a sötét alagutat vagyok képes meglátni mikor magamba nézek.

19/f