Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak nekem fontos fiatal fiúk közül, hogy a barátnőm művelt, okos és sikeres legyen?
Gondolok ez alatt arra, hogy legyen jó tanuló, legyen sikeres a hobbijaiban, például az általa űzött sportban, az általa játszott hangszerben, a szabidejében csinált tanulmányi dolgokban (pl.: nyelvek, versenyek stb.) stb. legyen jó és ügyes, olvasson sokat stb.
Nem bírnék olyan lánnyal kapcsolatban lenni, aki műveletlen, lusta, buta stb. Nagyon kínos, amikor mondok egy viccet, ami mondjuk igényel valamilyen területeken előismereteket, háttértudást, a lánynak pedig nem esik le és nekem kell elmondani azt a bizonyos háttértudást... De azt sem viselném el, ha nem tudnék felnézni rá én is, csak ő nézne rám fel. Azt is fontosnak tartom, hogy tanulhassanak egymástól.
Persze a külső (lásd: említettem, hogy sportoljon, ami többek között összefügg a dologgal) és a többi belső tulajdonság is fontos (pl.: kedvesség stb.), de a fentiek nálam a legfontosabb dolgok között vannak.
Az ismerőseim között viszont sok olyan srác van, akit ez nem érdekel. Mondják is, hogy a butácskább, lustácskább lányok a legjobbak, mert felnéznek rájuk, "nem okoskodnak", könnyebben kaphatóak, gáz lenne, ha jobb lenne a barátnőjük valamiben náluk, "elég ha jól néz ki a kondi és a gének miatt, nem kell más", meg "a nő dolga amúgy is elsősorban otthon lenne, nem az előadóteremben, valami kisebb munka elég lenne neki" stb.
Csak nekem fontos ez?
13.
Mi van?
Én csak azt mondtam, hogy mivel az értelmes tinikből (legyen az lány vagy fiú) egyre kevesebb van, ezért kezdjen el ismerkedni bárkivel. És ha majd esetleg talál egy olyan lányt, akit itt definiált, akkor majd jöjjön vele össze.
Senki nem beszélt arról hogy "ne fogjon több fszt, mint kilincset".
Egyébként nem nyalom senki seggét, mert nem vagyok homoszexuális.
Egyébként meg mit értesz az alatt hogy "Elvárások vannak, de nyújtani semmit nem tudtok"? Pont arról beszélünk, hogy fel kell hagyni az elvárásokkal, mert a mai generáció nagyon kis része tudja azokat csak teljesíteni.
Szóval elégedjen meg mindennel és ne utasítson vissza senkit, hanem verje bele abba, akibe csak tudja.
Amúgy ez olyan érdekes, mert ha egy lány írt volna ki egy kérdést, hogy nem talál normális pasit, tuti betalálják a 30-as szüzek, akik sajnáltatják önmagukat. De kiírja egy fiú, hogy nem talál normális lányt, egyből az megy, hogy 10ből 9 lány rosszéletű és amíg nem találja meg a kívül-belül tökéletest, akinek ő az első, addig fogadjon el minden ismerkedési ajánlatot, menjen rá mindenre, ami mozog, mert "egyszer fiatal". Ha találna is olyan csajt később, aki teljesen jó neki mindenben, akkor a csaj fogja offolni, ha megtudná ezeket. Lányoknak se imponáló, ha előtte mindenbe beraktad, amibe csak be tudtad. De igen, legyenek csak elvárásai, ne elégedjen meg akárkivel akinél a kezdetek kezdetén érzi, hogy nem lesz ebből semmi jó.
1.: Te mit tudsz felmutatni, hogy válogass? Ki/mi vagy te?
2.: Komolyan nem kéne egyik sem, ha nem olyan "... jó tanuló, legyen sikeres a hobbijaiban, például az általa űzött sportban, az általa játszott hangszerben, a szabidejében csinált tanulmányi dolgokban (pl.: nyelvek, versenyek stb.) stb. legyen jó és ügyes, olvasson sokat stb. ..." [link]
3.: Ha művelt nő kell, miért nem keresel egy MILF -et? Vagy nincs a sulidban egy vonzó tanárnő sem?
Van akinek fontos, van akibek nem.
Nekem inkább az a vonzó, ha egy lány kicsit butuska. Ha túl.művelt egy nő, akkor az könnyen fölém kerekedik, és a szàjkaratét is ő nyeri, amikor van.
Ha butácska, műveletlen, akkor megsem fordul a fejében, hogy fölém kerekedjen.
Volt olyan barátnőm, aki azt kérte, hogy ne élvezzek a popsijába, mert nem szeretne teherbe esni.😁🤷♂️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!