Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondjam az igazságot anyának vagy hazudjak?
Barátom június elején volt nálunk, úgy tűnt hogy minden oké, de végül kiderült hogy a családom nem kedveli. Vidéki srác, kinevették a tájszólása miatt, szerintük hagyni kéne a kapcsolatot, mert a barátom a munkának él, stb. Valóban fontos neki a meló, de van időnk egymásra, semmi gond. Kicsit távolabb lakik, ezért anyáék örültek, hogy nem tudunk annyit találkozni. Aztán végül megbeszéltük barátommal, hogy átgondoljuk a kapcsolatot és a napokban beszéltük át, hogy közelebb költözik és gyakrabban tudunk találkozni. Ennek nagyon örülök, alig várom hogy menjek hozzá, több időt töltsünk együtt. Mondta, hogy hétvégén is maradhatnék nála, úgyis rég láttuk egymást. Viszont az a baj, hogy a szüleim ellenzik a kapcsolatot és nem szívesen látnak a barátom közelében. Mindketten 19 évesek vagyunk, szóval nem értem miért akarnak annyira korlátozni. A következő hetekben mennék hétvégére barátomhoz és egyáltalán nincs kedvem veszekedni a szüleimmel, mert vagyok annyira felnőtt, hogy tudom merre menjek és 19 évesen nem kéne így viselkednie a szülőknek velem.Sajnos nem olyan jó a kapcsolatom velük, mert túl szigorúak, nem tekintenek felnőttnek, még mindig gyerekesen viselkednek velem szemben.
Gondoltam arra is, hogy inkább hazudok és mondom, hogy osztálytársamnál lesz buli, oda megyek.
"vagyok annyira felnőtt"
Nem, nem vagy. Ha az lennél, kiállnál magáért, és azért, akit szeretsz!
Állj a sarkadra basszus, a srác költözik 19 évesen neked meg hazudnod kell hogy elmehess otthonról. És a szüleidnek meg nem sok közük van hozzá ki a barátod éppen. Elkészülsz és megmondod a szüleidnek hogy elmész a barátodhoz. Bedurciznak majd egy pár napra, de hozzá kéne szokniuk hogy felnőtt vagy, vannak igényeid és nem utolsó sorban van saját magánéleted, amit te akarsz irányítani.
19F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!