Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vallásos lánnyal összejönni?
2 hete ismerkedtem meg egy nagyon kedves és intelligens lánnyal. Online kerültünk kontaktba, szerencsére jól fogadta a közeledésem, a hajnalokba nyúló chatelések pedig arra utalnak, hogy eddig minden rendben. Legalábbis nagyjából...hiszen igazi sokkot jelentett, mikor kiderült, hogy vallásos (ráadásul egy évvel idősebb is). Vallásos középsuliba járt, illetve az egyeteme is egy református intézmény. Két tűz közé kerültem, hiszen egyrészt tetszik, de az is benne van a pakliban, hogy mélyen hívő, ami számomra egy kisebb negatívummal ér fel. Mit gondoltok? Érdemes megpróbálnom? Vagy addig szálljak ki, ameddig még nem komoly a dolog? Sajnos ebben a témában még alig tudok róla bármit is. Annyi biztos, hogy se csókja, se kapcsolata, se semmi egyéb dolga nem volt még fiúkkal, talán van összefüggés ezek mögött.
A lány 20, én 19 vagyok.
Azokhoz szólok, akik szerint gond ha nem fekszik le veled valaki azonnal: Szerintetek mi tart össze egy kapcsolatot? És mi okozza a sok válást? Te megdolgoztál bármiért is életedbe, vagy mindent azonnal megkapsz amit megkívánsz?
Kérdezőnek: Egyetértek több előttem szólóval, ez csak rajtad áll. Ehhez 3 kérdést valóban nem árt előre tisztázni:
1. vele: miben merül ki a hite? (vasárnapi/ünnepi misék, imaestek, szentségimádás, értékrendbeli elvárások, egyéb program-közösség igények, párja felé támasztott elvárások).
2. magaddal: te ezeket mennyire tudod elfogadni, együtt élni velük, és esetleg változni miatta, aminek a megtérés is lehet része (nem olyan rossz az)
3. egymással: kompromisszum készség, miben és mennyit tudtok engedni
30+/vallásos F
#11 Egy tini párkapcsolatról beszélünk, nem házasságról. Nekem pl. kizáró ok lenne, ha szűz akar maradni házasságig.
Egyébként köszönöm!:)
Ez azért nem ennyire egyértelmű, ne dobd még a tűzbe ezt a kapcsolatot.
Az agy szexuális központját nagyon nehéz mesterségesen befolyásolni.
Nagyon rég én is jártam egy közösségbe. Ott is volt olyan nők, akik nappal hívők voltak, este az ágyban meg oroszlánok.
Nagyon sok hívő él hit szerinti életet mindenben, a szex azonban mehet a természetes úton.
A bibliában sehol nincs utalás arra, hogy a szex az tilos lenne ffi és nő között.
Csak az azonos neműek kapcsolatát tiltja, de az mondjuk teljesen jogos.
Aggódsz? Halálra nevezem magam! Egy év különbség ciki? Apám anyám között kilenc év különbség volt, nem váltak el úgy öregedtek meg.
Úgy érzed ezer százalékos a olyannak kell lennie a partnerének mint te? Olyat sohasem találsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!