Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vallásos lánnyal összejönni?
2 hete ismerkedtem meg egy nagyon kedves és intelligens lánnyal. Online kerültünk kontaktba, szerencsére jól fogadta a közeledésem, a hajnalokba nyúló chatelések pedig arra utalnak, hogy eddig minden rendben. Legalábbis nagyjából...hiszen igazi sokkot jelentett, mikor kiderült, hogy vallásos (ráadásul egy évvel idősebb is). Vallásos középsuliba járt, illetve az egyeteme is egy református intézmény. Két tűz közé kerültem, hiszen egyrészt tetszik, de az is benne van a pakliban, hogy mélyen hívő, ami számomra egy kisebb negatívummal ér fel. Mit gondoltok? Érdemes megpróbálnom? Vagy addig szálljak ki, ameddig még nem komoly a dolog? Sajnos ebben a témában még alig tudok róla bármit is. Annyi biztos, hogy se csókja, se kapcsolata, se semmi egyéb dolga nem volt még fiúkkal, talán van összefüggés ezek mögött.
A lány 20, én 19 vagyok.
Miért olyan nagy negatívum, ha hívő? Ha nem kifejezetten fanatikus, akkor nem hiszem, hogy probléma lenne.
19 évesen nem gáz, ha nem volt még sok dolga pasikkal. Legalább nem egy könnyűvérű nő.
Próbáld jobban megismerni! Ne dobd csak amiatt, mert vallásos.
Én biztos nem javaslom. Volt ilyenem és kidobott idő volt.
Templom meg az ünnepek ok. De a gondolkodása is elég komolyan fárasztó miután eloszlik a köd majd, hidd el. A szexről nem is szólva.
Szerintem, ez teljesen attól függ, hogy te mennyire tudod tolerálni az ezzel járó dolgokat. Gondolom a templomba járás, imádkozás, ilyesmi még nem kizáró tényező, de pl ha a lány nagyon komolyan veszi a hitet, és házasságig nem akar szexelni, akkor neked kell tudnod, hogy ezt el tudod e fogadni, vagy sem.
Mélyen vallásos lanyként mondom, hogy egyébként gondolkozásban, humorban, erdeklődési köröskben, stb én se különbözök nagyon a korosztályom többi tagjától, csak van pár plusz dolog az életemben, aminek megfelelve próbálok élni, és ezekből egy fiú kedvéért se engedek. Vagyis, ha igazán vallásos a lány, rajtad múlik teljesen, hogy lesz e valami köztetek, csak ne próbáld meg soha rábeszélni olyanra, amiről tudod, hogy igazából nem akarja :)
Ha reformárus, az a jobbik eset, azok nem olyan bigott eszméket vallanak.
Vagy a Károlira, vagy Debrecenbe jár - ha református egyetemről van szó. Egyik sem az idióták gyülekezőhelye.
És egyik sem apácaképző... nekem elhiheted!
Beszélgess vele, biztos nagyon tájékozott. És beszélj vele a szexről is nyugodtan, ne félj tőle, nem harap!...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!