Vannak még " igazi " Rockerek?

3. vagyok 23:35-kor írtam

BvB-t eddig nem hallgattam, valahogy nem fogott meg. Az Asking és a BMTH pedig core-t játszik. Metalcore, deathcore. Sokan vitáznak arról, hogy ez nem metal, hát szerintem beletartozik, csak éppen nem az általad írt együttesekhez hasonlítható :D

Vicces hogy arról beszélsz, hogy kinek mennyire nincs fogalma a régi klasszikus rockzenekarokról... Nem akarok túl messzi konklúziókat levonni, de a kifejtésed alapján a zenei ismereteid, meg hozzáállásod durván felszínes és rosszul megalapozott, míg a legtöbb modern pop-rockot meg metalcore-t hallgató ismerősöm szereti a klasszikus rockelőadókat is, csak nem azok hagytak bennük mély nyomot, amivel nincs semmi baj, semmit nem kötelező szeretni.

Hol is kezdjem...

Azt mondani egyértelműen rock és metál zenekarokra, hogy "izé", és hogy "nem igazi", egész egyszerűen idiótaság. Ne vedd túlságosan magadra, mert ez nem ellened irányul, hanem a hülyeség ellen, amit beszélsz te is, meg az összes elitista rocker, akik valamiért rendkívül büszkék felszínes ismereteikre és sznobizmusukra. Nézz utána a rock és a metál definíciójának, olvasd el, és mondd meg, hogy pontosan mik is azok a tényezők amik miatt nem lehet beletenni az általad megnevezett zenekarokat, esetleg az általuk képviselt alműfajt az említett műfajokba. Elmondom neked, hogy amikor feldobták azt a fogalmat, hogy metál, akkor az annyit jelentett, hogy egy rockhoz hasonló műfaj, ami keményebb a rocknál. Hangsúlyosabb ütemek, torzabb, mélyebb hangzás, agresszívabb hozzáállás, nagyobb hangerő. Már csak azért is mondom, hogy ezeket a(z egyébként nagyon képlékeny) "szabályokat" a gyakran fikázott modernebb előadók nem szegik meg, mert annyit tolódott az évtizedek alatt az emberek ingerküszöbe felfelé, hogy most már a death metal, black metal, industrial stb. műfajok megjelenése óta alap, hogy a metál sokkal keményebb és sokkal mélyebbre hangoltabb például egy Paranoid-érabeli Sabbath-nál, mégis nagyon szigorú elvárásoknak akarják a sznob metálosok megfeleltetni az új előadókat, egyfolytában azzal dobálóznak, hogy mi IGAZI és mi nem az, míg a klasszikusok mindenre free-pass-t kapnak, csupán azért, mert klasszikusok, ami történelmi kontextust tekintve valahol jogos, viszont úgy amúgy szerintem elfogadhatatlanul ellentmondásos felfogás.

És ha már zenetörténelemnél, meg ingerküszöbök változásánál tartunk, van egy olyan dolog, hogy a művészet természetes evolúciója, ami megtörténik, akár tetszik az neked, akár nem. És nehogy nekem azzal gyere, amivel annyira szokás, hogy ez bizony mennyire törvényszerűen egy dekadens dolog, és hogy minden csak egyre ostobább is popposabb lesz, mivel a rockzene egy kifejezetten poppos, bulis dolognak indult és több alműfajjal később bukkantak csak fel a nagyon művészi, nagyon komplex, nagyon elvont előadók. És félre ne érts, én nem tartom feltétlen feljebbvalónak a művészi zenét a szórakoztató zenéhez képest, azért hoztam csak fel, mert ha belegondolsz, hogy hogyan nézne ki, ha valaki a King Crimson-t, vagy a Led Zeppelin-t fikázná, amiért nem olyan, mint Fats Domino, vagy Chuck Berry, akkor talán meglátnád a hibát a saját érvelésedben...

Szóval ja, a zene változik és ebbe bele kell törődni. Persze, érthető, ha valaki nem tud megbarátkozni az újabb irányzatokkal; mint azt mondtam, semmit nem _kötelező_ szeretni, viszont pusztán személyes preferenciákra alapozva kijelenteni, hogy ez igenis ilyen műfaj, az meg nem, az szimplán makacs, illogikus hülyeség. Annál már csak az makacsabb, illogikusabb és sokkal-sokkal értelmetlenebb hülyeség, mikor azt akarjuk megmondani, hogy ki az igazi rocker, meg az igazi metalhead. Mármint... ez az egész pózer dolog egy annyira mondvacsinált probléma... Ha te úgy érzed, hogy mások ízlése, öltözködése és öntudata veszélyt jelent a saját identitásodra, meg az érdeklődési köröd iránti személyes megbecsülésre, akkor a problémád gyökerét magadban kell keresned és nem másokban. Persze, én is tudom húzni egy kicsit a számat, mikor valakinek megdicsérem a zenekaros pólóját és kiderül, hogy fogalma sincs róla, hogy mit hord, ugyanakkor ez annyira egy kis dolog az élet összes problémájához képest, annyira nincsen semmiféle hatással arra, hogy nekem mennyire fontosak a kedvelt zenéim, és annyira nem ez határozza meg a másik embert, mint személyt, mint emberi lényt, hogy nem vagyok hajlandó vele pár másodpercnél hosszabb ideig foglalkozni.

És ha már emberi lényeknél tartunk, erre már a hozzászólásom elején utaltam, de akkora f#szságot írtál, hogy muszáj vagyok visszatérni rá: komolyan azt hiszed, hogy aki modern rockzenét hallgat, az többnyire nincs képben a régi klasszikusokkal? Bár a fontosabb kérdés lehet inkább az, hogy szerinted komolyan létezik olyan ember, aki nem egy barlangban nőtt fel, de mégsem ismeri az ACDC-t, vagy a GnR-t??? Jársz te emberek közé??????? Nem sok olyan eset jut eszembe, mikor zenéről való beszélgetés során egy modernebb rock, vagy esetleg nem is rock iránt lelkesedő ember nem ismerte a műfaj legikonikusabb alakjait, viszont van pár friss emlékem arról, ahogyan egy "igazi rocker/metalhead" úgy beszél teleszájjal a modern zenéről, hogy ordít róla a tudatlanság és olyan szinten el volt tájolva, mint aki több évtizede lekapcsolta magát a zenei világról, de még előtte is csak félfüllel figyelt rá. Nem zenei ízlés határozza meg azt, hogy ki mennyire tájékozott, és ugyanez igaz fordítva is: attól, hogy ismered a nagy klasszikusokat, nem fogod instant szeretni is őket. Ez a hozzáállás, hogy "aki ezt hallgatja, az érti a zenét, aki nem, az nem" egész egyszerűen kicsorbul a valóságon. Arról nem is beszélve hogy ez már megint annyira egy nonegzisztens probléma. Ha még tényleg az is lenne a helyzet, hogy a rockerek többsége csak a modern előadókat hallgatná és meg se becsülné a klasszikusokat, akkor is... mi lenne? Értem én, hogy úgy érzed, hogy neked ez fontos, és "védeni" próbálod, ami a "tied", de ha arra teszed fel a zene iránti szenvedélyed, hogy a rocker és nem rocker meg a valódi metál és a nem valódi metál között húzogatod a határt, azzal semmi mást nem fogsz elérni, mint hogy te leszel az a szerencsétlen, aki szomorúan/dühösen gubbaszt a sarokban a bakelitjével, míg mindenki más hallgatja a zenét, amit szeret, jól érzi magát, és nem foglalkozik azzal, hogy pár s#ggfej hébe-hóba megpróbálja delegitimizálni a komplett ízlését, amire úgy amúgy nincs különösebben módja... Ha neked ez a célod, hajrá, jó úton haladsz efelé, de én személy szerint sokkal szívesebben beszélgetek zenéről olyan emberekkel, akik kifejezetten nagy stílusbeli különbségek ellenére is képesek felfogni, hogy nem az ízlés számít, hanem a művészeti ág iránti szenvedély.