Hogy tetszik ez a kis részlet az egyik történetből amit én írtam?
Mindenki tapsol és éljenez nekem. Ahogy leszàllok a lóról, hogy meghajolhassak a hófehér ruhàm, ami edig úgy tünt, mintha a térdemig érne, most eltakarva bokàn hullt a földre. Ahogy kecsesen elõre sétàlok a porondon vékony cipõmön àtt érzem a talpam alatt a forgàcsot. Felemelem a jobb kezem, majd magamelé húzom miközben meghajolok, majd félreàllok, hogy gyönyörū, nagy, éjjfekete lovam is meghajolhasson. Féltérdre erszkedik, majd felàll és vàrja, hogy együtt is meghajolhassunk. Olyan mint egy àlom, a baj csak az, hogy ez valóban csak egy àlom.
-Na mi a vàleményed?- kérdezte Liza felràzva az àlmodozàsból.
-Mirõl mi a véleményem? - kérdeztem vissza félve, mert az arcàn làtszott, hogy màr egy ideje hozzàm beszél. -Bocsi nemfigyeltem.
-Hölgyeim megosztanàk a véleményüket velünk is, mert ugye ha jól sejtem maguk is a Légy jó mindhalàligról beszélgetnek?- kérdezte Judit néni - Vagy esetleg tévedek?
-Mi csak azon vitatkoztunk, hogy Misi melyik résznél talàlja meg a galambot. -Liza mindíg tudta, hogy huzzon ki minket a bajból.
-Elolvasta valamelyik õtök a könyvet, vagy csak a filmet néztétek meg?
"Csengõ"
Épp jókor.
-Akkor majd a jövöhéten folytatjuk. -mondta és elindult az ajtófelé, de mielött kiment volna megàlt a padunk nàl- Nektek pedig ajànlom, hogy addigra olvassátok el!
-Hàt ez huzós volt.-mondtam megkönyebülten, amikor Judit néni kiment.
-Szóval most épp hol kalandoztál? -kérdezte Liza azzal a mosolyal amit utàltam. Közelebb hajolt és ugy folytatta, hogy csak én haljam- Cak nem Gevhinrõl àlmodoztàl màr megint?
-Mirõl is kérted ki a véleményem? -tereltem gyorsan a témàt.
-Arrol, hogy szerinted is az lessz Àgi néni nagy bejelentése, hogy külföldre megyünk kiràndulni?
-Nem, lehetetle. Ha eldönt valamit az ugy is lessz.
-Szerintem sem az lessz. -kapcsolódottbe a beszélgetésbe Regina.
-Na midegy majd kiderül, de térjünk csak vissza az elözõ témàkoz. Nem uszod meg Gerda!
-Mi volt az elözõ téma? - kérdezte Regina.
-Az, hogy Gerda gondolatban màr megint Gevhinnel smàrolt. -ezt utàlom bennük, ha tudjàk ki tetszik nekem akkor azzal szekíroznak. Persze õk nem mondanak el semmi ilyet.
-Ténylev vissza írt? -kérdezte Regina. Kétt hétel ezelötg küldtek neki egy üzenetet az én Facebookomról, de persze úgy, hogy én csak utolag tudtam meg.
-Nem, nem írt vissza-mondtam kicsit mérgesen.
-Néztétek tegnap a mecset? -vàgott bele a beszélgetésbe Dóra. Õ volt az akinek igaz kevés dolgot mondtam el, de sosem piszkàlt velük és a titkaimat sem hallotam vissza senkitõl, nem ugy mint azokat a titkokat amiket Reginànak és Lizànak mondtam el.
- Igen persze, hogyne néztük volna? -mondtam nevetve, mert mind tudtuk hogy én még ha fizetnének érte se néznék végig egy mecset.
-Pedig még írtam is neked amikor kezdödött.
-Tudom, de mondtam, hogy nincs m4sportunk! -ez persze hazugsàg volt.
-Sziasztok! -jött be az osztàlyfönökünk, mert közben becsengetek -Üljetek le!
Ez csak az eleje. Tudom van még mit javítani rajta, de kivàncsi lennék a véleményetekre és az ötleteitek re is. A fojtatàsból is meg van màr egy kis részlet akit érdekel az írjon privàtba. Elõre is köszi!
Nektek maga a stori vagy a megfogalmazàs nem tetszik??
Szerintetek mivel lehetne feldobni? Mivel lehetne rajt javítani?
Külföldön vagy? Látom, hogy nem a magyar betűkészleted, pedig hasznos lenne, hogy később ne kelljen vacakolni a javítással (ha nincs, szerezz be egy magyar billentyűzetet). Magyar nyelvű helyesírás ellenőrzőt is fel kellene telepíteni a szövegszerkesztődhöz.
Ha véleményt vársz valakitől, akkor azt várod, hogy szenteljen neked az idejéből, amíg elolvassa, majd leírja a gondolatait. Ezért cserébe te is szentelj neki annyi időt, hogy előtte átnézed, és igényes formában nyújtod át, nem tele hibákkal (egybeírt szavak stb).
De akkor a történet formai része:
Mennyire az eleje? Mert egyre többen kapcsolódnak a beszélgetésbe, akikről azt sem tudni, kicsodák, legfeljebb annyit, hogy tanárok vagy diákok, és éppenséggel nőneműek. De hogy milyen a kapcsolatuk a főszereplővel, azt nem.
A párbeszéd uralja az egész eseménysort, pedig nem kellene. A közbevetések helyett írjál narrációt.
"-Mirõl mi a véleményem? - kérdeztem vissza félve, mert az arcàn làtszott, hogy màr egy ideje hozzàm beszél."
Előbb írd le a főszereplő érzését, a felismerést, hogy elaludt/elbambult, meg hogy egyáltalán hol van (ha tényleg itt kezdődik a történet, és az olvasó nem tudja, miről van szó). Csak azután jöjjön a válasz. Ugyanígy a többi helyen is. Ezzel kiiktatod azt a hibát, amivel a ponyva könyvekben gyakran találkozni: "mondtam félve", "mondtam megkönnyebbülten", ezt a határozó-rengeteget. Ha a szituációból kiderül, az olvasó is el tudja képzelni, ki mit hogyan mond. Ha meg nem, akkor narrációval mutasd be a szituációt.
Ne csak beszéljenek. Történjen is valami. Például, ami kifejezi, hogy milyen unalmas az óra, és okot az ad az elbambulásra. Meg óra után is történjen valami, mert ez a beszélgetés a való életben aligha tartana tovább másfél percnél - kicsengetés és becsengetés között.
Akárhányszor elolvastam a "lesz" szót két SSZ-el mintha annyiszor ütöttél volna arcon.
Egyébként nekem nem tetszik. Gyerekes, pedig a Légy jó mindhalálig című könyvből azt kell kikövetkeztetnem, hogy nyolcadikos körül lehetsz. Nekem nem tetszett sem a történet sem a megfogalmazás. A helyesírásod pedig pocsék.
Köszi a vàlaszokat.
Igen nincs magyar bilentyūzetem,de majd igyekszem beszerezni egyet és köszi a jó tanàcsokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!