Hogy tetszik ez a részlet?

Hamar beköszöntött az este, s a hagyományos fáklyás menet után, melyet a királyi család vezetett, kezdetét vette az előadás, amit Erion istennő tiszteletére írt meg Akama egykori híres költője és drámaírója, Szofión. A színház lépcsői megteltek a rajtuk helyet foglaló arisztokraták és szegényebb polgárok tagjaival. A kör alakú színpadhoz legközelebb, két-két testőrtől körülvéve, ott ült a királyi pár is. Mögöttük Ilion és Hymerosz helyezkedett el, akik feszengve érezték magukat fehér tógáikban, melyeket Brakosz parancsára a rendelkezésükre bocsátottak. Mint tiszteletben álló vendégek, a király úgy vélte nézzenek ki úgy, ahogy az alkalomhoz illik.

Miután megtelt a színház, megjelent a nőkből álló kórus, akik lágy esésű, lila ruhákat viseltek, göndör hajukba babérleveleket tűztek. Csengő hangjuk hallatán elcsendesedett a tömeg, akik áhítattal hallgatták az éneket. Lassan a színészek is megérkeztek, maszkokat viselve, melyek az érzelmeket voltak hivatottak kifejezni, mint szomorúság, vidámság, düh, csodálkozás és félelem. A darab arról szólt, miként született meg az Univerzum, az istenek hogyan küzdöttek meg a Káosz erőivel, majd hogyan jött világra az ég könnycseppjéből Erion istennő, a város védőszentje. Ennél a résznél bukkant fel Androméda, s a nő látványától bennrekedt a levegő Ilion tüdejében, annyira gyönyörű volt.

Fekete haja vízesésként omlott szabadon hagyott vállaira, vörös ruhájának aranyszegélye megcsillant a fáklyák fényében, karcsú alakja légiesen mozgott, ahogy táncával megtöltötte a színpadot, miközben fedetlen, hosszú combjai játszi könnyedséggel röpítették a magasba, ahogy végrehajtotta begyakorolt koreográfiáját. Mindenki ámulattal nézte, hiszen ez volt a műsor tetőpontja.

Ekkor váratlan esemény zavarta meg az előadást. Rémülettel teli sikolyok szálltak a levegőben a színházhoz közeli sikátorok felől, ahogy néhány ház hirtelen lángra kapott. Szárnyak suhogása hallatszott, és egy sötét árnyék repült el a színház fölött, jeges félelmet keltve a nézők soraiban.

– Sárkány! - zengett a kiáltás, mire az emberek kétségbeesetten felpattanva, egymást fellökve próbálták elhagyni a helyszínt.

A királyi testőrök azonnal nekiláttak kimenekíteni az uralkodót és feleségét, áttörve a tömegen, lándzsáikkal félrelökdösve az útjukba akadókat. Ilion és Hymerosz azért küzdöttek, nehogy eltapossák őket, miközben megpróbáltak a színpad felé igyekezni, mivel két leborotvált fejű férfi ugrott fel az emelvényre, egyenesen Androméda irányába tartva. Tógáikat ledobva felfedték a testüket borító fekete ruhájukat, és kioldották derekuk köré csavart köpenyüket, majd fejükbe húzták csuklyáikat.

Ezalatt a sárkány visszatért, leheletével lángba borítva a színház raktárának homlokzatát. Az égő fa pattogásának hangját még a sikolyok sem tudták elnyomni. A kámzsát viselő idegenek közrefogták Andromédát, aki azonban ágyékon rúgta egyiküket, aztán megpróbált leszaladni a színpadról, de a másik támadó villámgyorsan elé ugrott, tenyerével erős pofont keverve le a nőnek. Androméda az ütéstől kábultan zuhant a deszkákra.

– Nee! - kiáltott Ilion, fellökve egy arisztokratát, aki véletlenül az útjába állt. Hymerosz szorosan a nyomában haladt.

Mikor elérték a nézőtér előtt húzódó márványsávot, a sárkány vastag porréteget felkavarva lehuppant a színpad szélére, s a szárnyait széttárva szembenézett a két férfival. Vörös szemei gonoszul izzottak, éles fogakkal teli állkapcsát kitárta, hosszú, tüskés farka kígyóként tekergett mögötte.

– Le a földre! - kiáltott Hymerosz, megragadva Iliont, akit magával rántott a márványsáv mögé. Ebben a pillanatban forró tűzcsóva zúdult ki a sárkány száján, s a levegőt megtöltő lángnyelvek a két harcos feje fölött szelték át a levegőt. A pokoli hő fájdalmasan égette hátukat.

Ezalatt a két csuklyás megragadta a hercegnőt, és két oldalról támogatva Andromédát, felültek az állat hátára. Amelyiket a hercegnő ágyékon rúgta kissé görnyedten, óvatosan járt, de igyekezett lépést tartani társával, ami végül sikerült is neki. Amint elhelyezkedtek, éles füttyszó hallatszott, mire a szárnyas lény a magasba emelkedett és eltűnt az éjszaka sötétjében.