Szerintetek milyen a könyvem első fejezete?

Egy füstös szagú autóban ülök és bámulom a mellettünk elsuhanó fákat. Kellemes erdei levegő áramlik be az ablakon, muszály volt letekernem az ablakot, utálom a cigifüstöt. A sofőr öt percenként rágyújt, nem tudom, hogy bír ennyit cigizni. Mellette egy harmincas éveiben járó nő ül, arcán fagyos tekintettel. Nem beszélgetnek, csendben ülnek egymás mellett és az utat figyelik. Szeretném tőlük megkérdezni, hogy hová visznek, de nem tudok megszólalni. A házunkhoz közeli erdőben futottam amikor beléjük botlottam. A nő csak annyit mondott, hogy szálljak be és én beszálltam, nem tudtam nemet mondani, valami nem engedte. Már legalább két órája úton vagyunk, de fogalmam sincs hová tartunk. Nem akarok velük menni, de muszály, nincs választásom. Nincs hová mennem, az életem olyan volt mint egy álom, ami egyik pillanatról a másikra rémálommá vált. Anya és a legjobb barátnőm, Nina szülei tegnap leléptek otthonról, apa nem tudott velük menni, mert neki dolgoznia kellett. Mi pedig kihasználtuk, hogy üres a ház és Ninával szerveztünk egy bulit. Csak néhány havert hívtunk meg nem akartunk nagy felhajtást csapni. Csak a barátnőink jöttek, Nina pasija Joe és a két haverja Mike és Cole. Cole akire már a gimi első napján felfigyeltem. Kék szemű és szőke hajú srác volt, nem az a bunkó, beszólogatós fajta, akikkel tele van a világ. Szerettem volna jobban megismerni, de sosem volt alkalmunk beszélgetni, két évbe telt mire először egymáshoz szóltunk. Nina úgy egy hónapja jött össze Joeval aki Cole legjobb barátja, azóta ebédkor egy asztalhoz szoktunk ülni és tök jól elvagyunk. Ezt bulit valójában azért rendezte Nina, hogy jobban megismerkedjünk Colelal. A dolgok jól alakultak, a srácok bent buliztak, én javasoltam, hogy menjünk ki a kertbe kettesben beszélgetni. Nináék kertje varázslatosan néz ki, nappal is gyönyörű, de éjszaka az igazi, a sok kis kerti lámpa, középen van egy kis szökőkút és a rengeteg színes virág, olyan mint egy tündérkert.

- Imádok itt üldögélni, és bámulni a csillagokat, olyan megnyugtató érzés. - mondom csendesen.

- Igen, tényleg kellemes, de a legjobb, hogy veled lehetek itt. Oda nézz ott egy hullócsillag! - kiáltja, ujjával mutatva az irányt. - Kívánj valamit!

- Azt kívánom, hogy ez a pillanat örökké tartson! - motyogom halkan. - Te mit kívántál?

- Nem mondhatom ki, mert akkor nem teljesül, viszont megmutathatom!

Karjaival átölel magához húz és gyöngéden megcsókol, ajka forrón tapad az enyémhez. Behunyom a szemeimet és én is átölelem őt, soha nem akarom elengedni. Valami forró folyadékot érzek az arcomon, kinyitom a szemem és elhúzódok Coletól. A teste rángatózni kezd, a szemeiből, az orrából és a szájából vér folyik. Felsikoltok és segítségért kiabálok, próbálom őt életben tartani. A rángatózás abba marad és Cole mozdulatlanul hever a földön.

- Hívd a mentőket! - kiáltja Joe a hátam mögött Ninának. - Engedj oda! - mondja, majd félrelök engem és megpróbálja Colet újraéleszteni.

A lányok hátul sikítoznak, Nina remegő hangon, próbál a mentősökkel beszélni, de nem tud semmi értelmeset kinyögni. Megpróbálok felállni és odamenni Ninához, hogy segítsek, de nem bírok mozogni, elhomályosul körülöttem a világ. Nem látok és nem hallok semmit. Fogalmam sincs mennyi ideje ülök itt öntudatlanul, valaki megfogja a vállam, érintésére összerezzenek.

- Mira, gyere menjünk haza! - mondja apa.

Felállok és szép lassan követem őt az autónkhoz. Nina ott áll a kapunál, elköszön apától és tőlem majd odasúgja nekem, hogy később felhív. Az utat hazáig szótlanul tesszük meg, majd kiszállunk az autóból és beballagunk a házba. Felmegyek a szobámba, leveszem magamról a Cole vérével átitatott ruhámat, leülök az ágyamra és magamra húzom a takarót. Kopogtatást hallok az ajtómon, de nem válaszolok.

- Mira, minden rendben? Hozzak valamit?

- Nem kérek semmit apa, köszi. Rendben leszek. Jó éjt! - felelem nyugalmat erőltetve a hangomra.

- Jó éjt! Ha bármi van csak kiabálj!

Csörög a telefonom, Nina hív.

- Szia Mira! Figyelj most beszéltem Jennával, tudod anya nővérével, a kórházban dolgozik.

- Igen és mi van Colelal, ugye jól van?

- Figyelj... azt mondta, hogy... hogy Cole meghalt, én úgy sajnálom. De figyelj, erősnek kell maradnod a rendőrök is ki fognak hallgatni! Jenna azt mondja, hogy ilyet még nem láttak, nem tudják a halál pontos okát és gyilkosságra gyanakodnak. Én tudom, hogy nem te voltál, de szerintem jobb lenne ha eltűnnél, a rendőrök már úton vannak! - hadarja Nina.

- Én nem csináltam semmit, csókolóztunk és egyszer csak elkezdett vérezni mindenhol, nem akartam bántani. - mondom zokogva.

- Tudom, de ha a rendőrök találnak valamit akkor egy életre lecsukhatnak és hidd el ha akarnak találni fognak bizonyítékot ellened, tudod Cole szülei is rendőrök! Menj keress valami biztonságos helyet, rejtőzz el, a telefonodat ne vidd, a számomat jegyezd meg, ha bármi van keress engem! Igyekezz, nagyon vigyázz magadra, jó legyél. Most leteszem nem tartalak fel, szia Mira.

- Szia Nina! Köszi mindent, te is jó légy!

Ninának igaza van, nem akarok egy életre börtönbe kerülni. Gyorsan bedobok pár cuccot a táskámba, felkapok egy farmert és egy pulcsit, halkan kiosonok a szobámból, majd elindulok lefelé a lépcsőn. Rápillantok a dvd lejátszó órájára, már fél kettő van. A hűtőből kiveszek egy kólát, bedobom a táskámba és elindulok a hátsó ajtó felé. Megszólal a csengő, apa már nyitja is az ajtót, a nappaliban aludt el. Azt hiszem, lebuktam, így nem tudok kimenni az ajtón.

- Nem viszik sehova a lányomat, késő van és most halt meg egy barátja, hagyják őt békén, majd holnap bemegyünk együtt!

- Sajnálom, de be kell őt vinnünk, úgy néz ki, hogy gyilkosság történt.

- Mi? Mirát gyilkossággal gyanúsítják? Maguk megőrültek?

- Nem, nem őt gyanúsítjuk, de úgy értesültünk, hogy ő tartózkodott az áldozat közvetlen közekében amikor meghalt, ő a legfontosabb szemtanú.

- Kérem engedjen be minket és hívja le Mirát!

- Apa, itt vagyok! - mondom és kimegyek az előszobába.

- Hová készült ilyen későn hölgyem? Lehet, hogy mégis maga gyilkolta meg azt a szegény fiút?

- Ne... nem én voltam, csak sétálni akartam egyet. - a francba biztos kiszúrta a hátizsákot.

- Most jöjjön velünk kérem!

- Mira nem megy sehova, majd holnap megbeszélik a dolgokat vele, most pedig szépen menjenek a dolgukra!

- Mindketten le vannak tartóztatva, forduljanak meg és tegyék hátra a kezüket!

Megfordulok, hátra teszem a kezemet, apa közben az idősebbik rendőrrel veszekszik. A másik a bilinccsel babrál, hozáérek a kezéhez. A bilincs a földre esik, megfordulok. A fiatal rendőr vérezni kezd ugyanúgy ahogy Cole, teste remeg, lábai összerogynak alatta. Az idősebbik zsaru a fegyveréhez kap, de apa egy jól irányzott ütéssel padlóra küldi.

- Mit csináltál Mira, mi volt ez? Ez történt Colelal is? - kérdezi apa rémülten.

- Nem tudom, mi ez én nem akartam. Ne gyere közelebb, nekem most el kell mennem! Nem maradhatok itt, nem akarok ártani nektek! Szeretlek, mondd meg anyának, hogy őt is szeretem, ti vagytok a legjobb szülők akiket egy gyerek kívánhat!

- Mira várj, ne menj el kislányom!

Átlépek a rendőr véráztatta teste fölött, nem nézek vissza csak rohanok, még hallom apa hangját de nem értem mit kiabál. Csak futok és futok, azon kapom magam, hogy az erdőben vagyok. Éles fény világít a szemembe, egy autó fényszórói, szirénát nem látok, úgyhogy valószínűleg nem rendőrök. Az autó megáll mellettem.

- Miranda Grey, szállj be az autóba! - mondja a fagyos tekintetű szőke nő.

Ígyhát most itt vagyok, ebben az autóban ülök két számomra ismeretlen emberrel ismeretlen úticélunk felé tartva.