Véleményeznétek?

Sziasztok!

Patricio Martínez vagyok. Sokatok a nevem hallatára örült visongásba kezd. Jól tudom! Ne is tagadjátok! Aki viszont még nem ismerne, annak normálisan bemutatkozom.

Patricio Martínez a híres, jóképű, nagylelkű, önzetlen És még sorolhatnám azt a sok jelzőt, amit az évek alatt mondtak nekem. Tehát a jelzők után jön, hogy mi is vagyok igazából. Én vagyok Patricio Martínez a világhírű énekes Barcelonából.

A karrierem 2 évvel ezelőtt kezdődött. Én nem akartam belőle nagy felhajtást, de a barátaim felvették, ahogyan az egyik sulibulin énekelek. Ez a videó később olyan emberek kezébe került, akik sohasem kedveltek. Ők felrakták a netre és egy nagymenő menedzser meglátta. Ekkor voltam 16. Az életem fenekestől felfordult. Egyre több és több felkérés jött. Én pedig egyre többet és többet elvállaltam. Na, persze az én hibáim is volt, hogy most az vagyok aki. Magántanuló lettem és most érettségizek majd.

Azért, hogy ne csak fényesítsem magam, bemutatom a családomat is.

Az anyukám a világ legjobb anyukája. A neve Manuela. Nagyon szeretem őt és ő is engem. Eddig mindenben támogatott és remélem, hogy ez után is így lesz.

Az apukám nagyon elfoglalt és ezért szinte sosem látom. Őt mindenki úgy ismeri, mint a híres ügyvédet Ignacio Martínezt. Most éppen Angliában van, és ott segít azoknak, akiknek kell. Mikor legutoljára beszéltem vele azt mondta, hogy hamarosan hazajön.

Van még egy húgom a neve Mariana. Most jár ötödikbe. Ő a világ legédesebb kislánya és a legszeretnivalóbb húgocskája. Jó tanuló és remélem, hogy az is marad. Néha azért összeveszünk, de szerintem ez elfogadható a testvéreknél.

Akit most megemlítek nem igazán nevezhető családtagnak, de annyi időt tölt velünk, hogy akarva-akaratlanul mindenki már úgy kezeli, mintha tényleg lennének közös őseink. PEDIG NEM! Szóval ő a menedzserem Matias Perez. Mióta felkapott a zeneipar, ő egyengeti a sorsomat. Jobbnál-jobb ajánlatokat közöl velem, kábé úgy hetente ötszázat.

Na, ennyit rólam. Most, hogy már tudod, biztosan van egy kérdésed! Ne is tagadd, tudom, hogy van! Mégpedig az, hogy MIÉRT ÍROK? Erre igazából én sem tudom a legmegfelelőbb választ. Mikor egyszer régen dalokat írtam valahogy elbambultam. Percekkel később már betelt oldalak voltak a füzetemben. Visszaolvastam. Leírtam, hogy mit éreztem, mikor otthagytam a sulit és a haverjaimat.

Ezek után még biztosan azt kérdeznétek, hogy MIRŐL SZÓL EZ A SZTORI? Ez éppen az életemet mutatja be. Már most leszögezem, hogy minden megtörtént, amit olvashattok.

Az utolsó kérdésetek talán az, hogy MIBE ÍROK? Legtöbben tuti, hogy egy Wordben elmentett sztorinak hiszitek. Szeretném, ha tudnátok, hogy én még kézzel is tudok írni és, hogy nekem nem a technika a világom. Ezt a történetet egy egyszerű füzetbe írom. És igen kézzel és tollal. Azért választottam a füzetet, mert a napló túl lányosan hangzik és nem akartam, hogy ferde hajlamú énekesnek gondoljanak.

Nem akartam ilyen hosszú bevezetést, de így sikerült. Sosem voltam szűkszavú, de ennyire még nem húztam el a bemutatkozást. Most viszont úgy voltam vele, hogy az olvasókért mindent. Ha tovább húzom, attól félek, hogy nem lesz elég az egy kötet, de megpróbálom.

Most pedig- már tudom, hogy felcsigáztalak titeket- kezdődjék a történet.

AZ ÉN TÖRTÉNETEM.