Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan oldhatnám a feszültségét?
Van egy barátom, aki meleg. És olyan 3-4 nap múlva elég hosszú ideig fizikailag közel leszünk egymáshoz (lakótársak leszünk). Ez engem abszolút nem zavar. Mondjuk fogalmam sincs, mit érzek a srác iránt, de ez nem is lényeg. xD
Egyszer ugyanis "bunyóztunk" (persze nem volt komoly, baromkodtunk), és mikor rám ült, mielőtt kitekerte volna a kezemet (küzdősportot is beleviszünk), a tudattól, hogy ott ül az ágyékomnál, úgy felállt, mint a cövek. :D
Szóval számomra ez a közelség abszolút nem jelent problémát. Egyrészt szükségmegoldás, másrészt meg olyan komprumisszumkész embert, mint ő, nem ismertem soha.
Szóval biztosan nem lesz probléma. Ő viszont fél tőlem. Mármint szó szerint, kimondva. :D
Ez persze nem esik túl jól. Párszor összezördültünk persze, és sikerült egymást megbántanunk, de nem ilyen értelemben fél. Testileg. Pedig... És ezt ki is mondtam, hogy egyrészt, mivel harcművészetben nagyon profi, abban a percben, hogy a kezemet megemelném, valószínűleg halott is lennék, másrészt előbb vágnám le a kezem láncfűrésszel, minthogy úgy érjek hozzá bármilyen módon, hogy ő azt nem akarja. Megvallom őszintén, nagyon jól esne megcirógatni az arcát, megpuszilni a hasát, de amíg nem akarja, addig nem. Heterónak hittem magam, de láthatólag nem vagyok az, és ellentétben a többséggel, abszolút nem zavar ez, nyíltan állok hozzá. Szóval hogy oldhatnám picit a félelmét?
Valóban, sokkal erősebb vagyok nála, ő viszont olyan gyors, mint a villám, és nem lenne lehetőségem sem megütni, mert mire megmozdulok, ő már orrbavágott. :D
De hogy juthat ilyen eszébe, hogy bántanám???
Másik... Ő tud erről az esetről "bunyó" közben, és olyan nyíltsággal fogadta, hogy attól meg én ijedtem meg. :D
Az együttéléssel semmi probléma, viszont ezen ki kellett volna akadnia. Hogy mi barátok vagyunk, hogy érezhetek én ilyet. De nem. Mosolyogva végighallgatott, aztán azt mondta, hogy ezt majd eldönti a jövő, és nem zárkózik el semmilyen érzés elől.
Amikor ott ült az ágyékomon, a kezem mintha megbolondult volna, megérintettem a fenekét. Na azon mondjuk kicsit kikerekedett a szeme, hogy mi is volt ez. :DDD
Nagyon sok mindent tudunk egymásról, sőt, olyan részletességgel, hogy egy-két kaját milyen fűszerekkel szeretünk inkább, mi a kedvenc virágunk, egymás egészségügyi gondjait kívülről fújjuk. Nekem vese, neki meg volt egy akut szkizofreniform zavara, amivel pszichiátriára került, én vittem el pszichiáterhez vele. Most affektív problémája van, de ennyi elég is, sajnos a mentális zavarairól hosszú listát lehetne írni.
Tehát látjátok, tényleg olyan mélyen ismerjük egymást, hogy az hihetetlen és nagyon ritka, de mégis... Valami van. Engem megijeszt az, hogy fél tőlem. Miért fél? Soha egyetlen ujjal nem értem hozzá. Elég feminin, és pár idióta verte már meg, ezért is kezdett harcművészetet tanulni, így is ismerkedtünk meg. Minden áldott nap munka után elmegyünk kajálni.
Ebben kérnék tanácsot. Ő fél, valamilyen szinten én is.
25/f
Köszi, hogy ìrtál.
Sok boldogságot nektek! :)
Aztaa... te 205centi vagy?Álompali na.
Köszi. :)
Igen, annyi. :D
*.* Elképesztően aranyos *.* Azért néha még írj kérlek. *.* Arról hogy milyen az együttélés meg ilyenek. *.*
Szerelmes lettem. :)
"mert a dolog áll továbbra is"
Bocsika de én itt nem az oda költözésedre asszociáltam. :D
Kösziii :)
A kedves utolsó válaszoló kérdésére válaszolva: fogalmam sincs, de eltűnt. :D
Ugye mondta, hogy azért nem lépett, mert akkor megzavarhatta volna bennem a vizet, miegymás, lehet, hogy ezért félt, de ugye már nem gond, szóval ja. :D
Annyira irigyellek :)
Jó olvasni, hogy vannak olyanok akik boldogok.
Várjuk a részleteket.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!