Hogy élsz együtt azzal a tudattal, hogy jó eséllyel nem lesz normális párkapcsolatod?

Alkalmiból alakul nekem kapcsolat, jelenleg a hapmadikban vagyok benne.

3hónap alatt mindíg találtam fixet,

És az ismerőseim is, igaz Pestmegyében lakunk.

Vállaljuk magunkat van saját autó, ház , valószínű így könyebb, mint aki titokban ismerkedik.

És még ha találunk is valakit, semmi garancia arra, hogy életünk végéig együtt leszünk... Nehéz ügy.

Hogyan lehet ezzel együtt élni? Majd alkalmazkodunk. Megtaláljuk valami másban az életünk értelmét. De a vágyakozás és a hiányérzet mindig bennünk lesz.

Bár szerintem az élet valódi értelme egy társ és az utód. Az utóbbi nálunk melegeknél kizárt (a legjobban számomra az fáj, hogy nem lehet soha egy fiam, aki apának szólít). Az előbbiben pedig reménykedni kell, még a századik csalódás után is.

És ha egyszer egymásra találunk, ne engedjük elveszni. Kitartás, kompromisszumok és olykor megbocsátások kellenek, hogy együtt maradhassunk.

Ő az a férfi, akire mindig is vártam?

Ő az, akivel le szeretném élni az életem?

Jobban érzem magam vele, mint ahogy érezném magam nélküle?

Ezt a három kérdést tenném fel magamnak, ha lenne párom (és talán ő is velem kapcsolatban). És ha a válaszok igenek, akkor nincs olyan akadály, kihívás, vagy probléma, amit ne tudnánk megoldani együtt. Mert akkor már nincs Én, nincs Te, hanem Mi vagyunk. És ez a Mi a legjobb dolog a világon, legalábbis számomra.

A kevésbé romantikusoktól elnézést kérek a nyáladzásért. :)

Hát eléggé nehezen... Úgy reménykedtem egyébként fiatalabb koromban, hogy "na majd ha coming outlook jobb lesz", semmi nem változott... Aztán mondtam, hogy "na jó majd ha elköltözöm otthonról, akkor sokkal könnyebben fog menni az ismerkedés"! Jah, mégsem... 😃

Én próbálom az életben megtalálni azokat a dolgokat a párkapcsolaton kívül, amik boldoggá tehetnek, mert semmi értelme sincs már számomra ebben reménykedni.

Velem is történt már hasonló mint a #1-essel, voltam már többször szerelmes, és mindegyik fájt, mert egyik sem volt viszonzott... Ezért többet már nem keresem ezt az érzést. Hiába biztos jó lehet, ha kölcsönös, de ez nem nekem való.

Ebbe bele lehet torodni? Ahh akkor megprobalok en is:(

1#

Nem tudom,ki vagy 3-as, hány éves,hol élsz..

De amit írtál az nekem egy csodálatos önvallomás,egy ars poetica,ha úgy tetszik.Nem nyáladzás,hanem egy szívvel és lélekkel érző meleg írása.

És az élet igazságtalan,ilyen emberek,értékek vannak magányban..

Valahol nem jó ez így, nagyon nem !

Még annyit,hogy bele lehetne törődni,de szerintem nem szabad beletörődni! Nem szabad akkor sem, ha ötvenen megtaposnak,mert jön olyan ,akinek a világot jelented...

Több csúnya csalódás után írom ezt, bízva folytonosan.

#9