Kezdőoldal » Szexualitás » Homoszexualitás » Jogosan dobott ezért?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan dobott ezért?

Figyelt kérdés

Majdnem egy éve együtt vagyok egy pasival, és felvetettem, hogy milyen lenne kipróbálni a hármasozást 2 aktív, 1 passzív felállásban.


Kiváncsi volt Ő is, hogy milyen lehet, ezért elkezdtünk keresni egy harmadikot, majd meg is találtuk hosszas válogatás után a potenciális jelöltet, és összehoztuk az alkalmat vasárnap.


Én már elélveztem, miközben szopta a párom a másik aktívat, majd elkezdte dugni a másik aktív a páromat miután már végeztem.


És azt vettem észre, hogy nem akar elélvezni a másik pasi, hanem csak élvezkedik, meg különböző pózokban dugja a páromat, egy idő után szóltam, hogy most már elég, de csak folytatták, majd fogtam és elrángattam a pasit onnan, ez viszont nem tetszett neki, ezért elkezdtünk dulakodni, meg lökdösődni.


A pasim közben felöltözött, és mondta, hogy inkább letölti a Tindert, hogy keressen magának egy normális férfit.


Először azt hittem viccel, de később kiderült, hogy nem, komolyan gondolja, azt mondja azért mert eléggé abszurd volt, hogy ott lökdösődök pucéran egy álló farkú másik emberrel, és már nem tud ezért férfiként tekinteni rám csak bohócként.


Szerintem ez egyáltalán nem jogos így.


2022. jún. 29. 15:41
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%
ez van... aki hülye játékokban vesz részt, hülye nyereményeket kap
2022. jún. 29. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%

Hány évesek vagytok?

A másik fenyeget? Nem szolgáltatás ez hogy jár neki... A barátod meg nem becsül téged. Örülj hogy kiderült. Az ilyen nem szeret kár mellette maradni. Magát minősíti amit tesz.

2022. jún. 29. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, de végig röhögtem az egészet. Nem hittem volna, hogy ilyen ökör emberek léteznek. Három felnőtt férfi, de mindegyik egy óvodás gyerek mentális szintjén.
2022. jún. 29. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%
Hát, ez tényleg hatalmas! Nem lehetne, hogy folytatod, mi lett ezután?! :)
2022. jún. 29. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 A kérdező kommentje:

A barátom felöltözött és elment, a másik pasi pedig szintén, majd írt nekem Badoon, hogy ezért vagy engem fog megdugni, vagy valaki mást akit én szerzek neki.


A hármast én akartam egyébként születésnapomra mert azt hittem izgat egy picit a cuckold dolog, legalább is pornóban tetszett, de így nem volt már annyira jó.


És nem 5 perc után mentem el hanem kb 15.

2022. jún. 29. 17:24
 16/20 anonim ***** válasza:
100%

"fenyeget engem, hogy miattam nem tudott elélvezni, és, hogy ezért muszáj lesz engednem neki, hogy engem dugjon meg 2x, vagy keressek neki valakit."


Na jó, most az egyszer megmentelek, de azzal a feltétellel, hogy engem is különböző pózokban, hosszan kell dugnia!


(56 éves bácsi)

2022. jún. 29. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:

Igen?


Írj privit és továbbítom neki, köszönöm :)

2022. jún. 29. 17:36
 18/20 anonim ***** válasza:
100%
Írtam, remélem azért, hogy nem BB gondoltátok, és hogy nem a maníkűrös" szextáltosról van szó... :-)
2022. jún. 29. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
100%
Nem értettem sose a hármasozást, dr számithattál volna erre
2022. jún. 30. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
100%
Micsoda dráma!
2022. júl. 2. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!