Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek történt köztük valami? És ha igen jogosan haragudhatok a haveromra illetve a kiszemeltemre?
Van egy kis társaságunk, mindannyian melegek vagyunk, péntekente összeszoktunk járni közös programokat csinálni, vagy bulizni, stb. A crushom akkor került a társaságba, amikor szakított vele a pasija, és minden szempontból az ideálom, külsőre, belsőre, passzív pasi, olyan amilyet kerestem hónapok óta, viszont nem akartam rányomulni egyből, várni akartam pár hónapot, hogy gyógyuljon a seb.
Viszont a haverok közül mindenki tudta, hogy nekem ő tetszik, ennek ellenére az egyik haverom behozott a társaságba egy srácot, aki egyből elkezdett nyomulni a kiszemeltemre.
Múlthét pénteken az új srácnál voltunk, pizzáztunk, iszogattunk, majd felelsz és merszeztünk, ahol az volt a feladat, (amit az a haverom adott neki aki behozta a társaságba, és aki tudta, hogy tetszik nekem a srác akire nyomul az új srác) hogy puszilja szájon azt aki a legjobban tetszik neki a társaságban, majd odament, és megpuszilta a kiszemeltemet, sőt nem is puszi volt mert tovább tartott, közben simogatta az arcát, és bedugta a nyelvét a szájába, amit azzal poénkodott el, hogy azt hittem a nyelves pusziért több pont jár.
Végül mikor mentünk volna haza a kiszemeltem még ott maradt segíteni összepakolni a srácnak. Majd reggel láttam, hogy instasztoriba kirakott 2 kávés csészét, és megismertem a srácnak a lakását, ezek szerint ott aludt?
Vajon történt köztük valami vagy még lehet esélyem?
Illetve csak szerintem korrektség a haverom részéről, hogy adta az új srác alá a lovat? Illetve a kiszemeltemre is haragszom, hogy 1 hét ismertség után máris lefeküdt volna valakivel?
Hát akkor sajnálom őt, mert te egy rossz barát vagy. Ha most boldog és azóta is eggyütt vannak, akkor az azt jelenti, hogy tényleg szereti.
Innentől fogva ez önzőség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!