Homoszexuálisként, mentális betegséggel élve társkeresés?

Sziasztok!

22 éves, homoszexuális férfi vagyok. 4 biztos diagnózisom van, ami alatt nem azt értem, hogy benn voltam a pszichiáternél 5 percet, és 4 BNO-kóddal távoztam.

Ezt a 4 zavart nem látom szükségesnek megnevezni, de annyit mindenképpen le kell írjak (pejoratív jelzők nélkül az ebben érintettekre), hogy nem vagyok pszichotikus, szkizofrén.

Heti rendszerességgel, évek óta pszichoterápiába járok, gyógyszereket szedek, amik valamelyest stabilan tartanak (nem vagyok napközben leszedálva, semmilyen szedatív szert nem szedek nappalra).

Régebben, 3-4 éve elképesztően hevesen tomboltak bennem a betegségeim, borzalmas ember lehettem. Ma már egy teljesen más ember vagyok, a terapeutámmal céltudatosan dolgozunk, formálom magamat, egyre több kóros mechanizmusomat kezdtem el felszámolni hónapokkal ezelőtt (hihetetlenül lassú folyamat), a múltbéli traumák is felszínre kerültek, integrálásuk szintén folyamatban, minden nap tanulok valami újat, rájövök magammal kapcsolatban valami újdonságra, megtalálom a miértet, ami az előrehaladásomban segít.

Azonban. A társkeresés továbbra is rettenetesen nehéz. Amint említettem, a 3-4 évvel ezelőtti kapcsolataim működésképtelenek voltak, ami nem csoda. Viszont hiszem azt, hogy ma már máshogyan funkcionálnék valaki mellett, azonban rettegek az egésztől, folyamatosan próbálkozom, de kudarcokba fulladok. Konstans dilemmaként élem meg, hogy az aktuális beszélgetőpartnert még az elején tájékoztassam-e arról, hogy mentális beteg vagyok, vagy hagyjam meg ezt az információt már akkorra, amikor bizalmasabb, intimebb a viszony?

Rendszerint, ha nem akarok kicseszni a másikkal, és az elején elmondom, akkor 70%-uk elköszön, hogy ő ebből nem kér, 30%-uk pedig marad, megpróbálja, de mivel még a zavarok dolgoznak bennem, amikor feltűnik egy-egy súlyosabb tünet vagy rosszabb mechanizmus, elhagynak ők is.

Ha viszont későbbre tartogatom, akkor azt hihetik, hogy manipulálni akartam, valakit magam mellé láncolni, aztán a nyakába borítani a szarosbödönt.

Lassan leválok a betegségeimről, már nem azok határozzák meg, hogy ki vagyok, de továbbra is a részeim, és (sajnos) még hosszú évekig biztosan azok lesznek (de egyre kontrolálltabban).

Homoszexuálisként párt keresni azt gondolom, 2019-ben alapvetően sem egy egyszerű feladat, de sok embernek még rátevődik egy-két nehezítő tényező, kinek autoimmun betegségek, kinek mentális zavarok, kinek fizikai korlátozottságok stb.

Alkalmi kalandokra képtelen vagyok, nem tudok érzelmek nélkül egy annyira intim dologba belefolyni, mint egy szexuális aktus.

Ugyanakkor pedig fizikai szükségleteim, mint mindenkinek nekem is vannak, de a komolyabb célú társkeresés sem megy. Pedig annyi szeretet lakozik a szívemben, de nincs, akivel megosszam.

Mégis mihez tudnék kezdeni? Valaki esetleg hasonló cipőben jár-e, az elmondaná a saját tapasztalatait (privát üzenet formájában is megfelel)? Természetesen erről is rengeteget beszélünk a terapeutámmal, de meg szerettem volna kérdezni egy közösséget (amiben azért akadnak intellektuális egyének, ahogy a kérdéseket böngészem), hogy hogyan látja ezt?

A válaszokat (vagy privát üzeneteket) előre is nagyon megköszönöm!

22/F