Szerintetek sem kéne ismerkednem senkivel, amíg ilyen állapotban vagyok?

Az utóbbi 1-1,5 évem agyon rossz, szinte semmi nem úgy sikerül ahogy elterveztem. Sajnos az egyetemi teljesítményem is romlott, ami miatt méginkább feszült és stresszes vagyok. Illetve emiatt motivációs gondjaim is támadtak.

A társasági életem is teljesen leépült, eddig sem volt sok barátom, mostanra 1-2 maradt.

Párkapcsolatom pedig életem 22 éve alatt nem is volt még, mégcsak próbálkozni sem mertem semminél, tehát semmilyen tapasztalatom nincs a nők terén. Mind a mai napig képtelen vagyok elhinni, hogy bárki is vonzónak találhat, vagy legalább a személyiségének kedvelheti.

Illetve a legnagyobb visszatartó erő, hogy félek a szextől, próbálok ezen úrrá lenni, de nem igazán megy, nem tudom, ha együttlétre kerülne a sor mi lenne.

Továbbá internet és telefon függő vagyok, amin szintén nehezen tudok felülkerekedni, néha sikerül napokra lerakni a telefont, és nem netezni, viszont könnyen vissza tudok esni, és akkor hosszú órákon át céltalanul netezem, miközben fontosabb dolgom is lenne.

A szellemileg is rosszabb állapotban vagyok, sok esetben nehezebben jutnak eszembe dolgok, ráadásul sokkal korábban elfáradok, mint régen.

Sok esetben a fentebb írtak miatt úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek (ugyanakkor mégis élni akarok, mert tudom, hogy még van esélyem változtatni).

Tehát ez lennék, egy kupac probléma... Régen úgy véltem, hogy egy párkapcsolat segítene megoldani a gondjaim egy részét, de rájöttem, hogy nem jó ötlet ilyen állapotban párt keresni. Csak a terhére lennék a másik félnek, és senkitől nem várható el, hogy segítsen ebben...

Így inkább úgy gondolom, hogy előbb megoldanám a problémáimat, és csak azután próbálnék párt keresni. Ugyanakkor nagyon vágyom egy társra, sok esetben borzasztóan magányosnak érzem magam, pedig alapvetően introvertált személy vagyok, aki kedveli a magányt.