Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg magától fog jönni, kívánni fogom az első szexet, ha megtaláltam a megfelelő párt? 18/L
Párkapcsolatban élek, de egyszerűen nem izgat a szex, amiből egyre több a konfliktus, hisz nem élünk nemi életet. Teljesen helyénvaló, hogy a barátom már le szeretne feküdni, de engem valamiért taszít ez az egész. Egyre többet veszekedünk vele, mert már magától a témától is ideges leszek, szóval szakítani fogok vele. Egyszerűen ez nem működik részemről, és ő pedig megérdemelne egy olyan barátnőt, aki sokkal több mindent tud neki nyújtani, többek között szexet is. A barátommal a kapcsolat is elég nehezen indult be, többszöri visszautasítás után adtam be a derekam, de szerelmes sose voltam.
Kezdek amiatt aggódni, hogy aszexuális vagyok (mondjuk olyasmi igényeim vannak, mert rendszeresen ön-kielégítek). A másik, ami eszembe jutott, hogy talán az hiányzik, hogy érzelmileg sokkal erősebben kötődjek a barátomhoz, épp ezért is szeretnék tőletek ez ügyben tanácsokat, tapasztalatokat:
Tényleg magától fog jönni, kívánni fogom az első szexet, ha megtaláltam a megfelelő párt?
Köszönöm a válaszokat, a segítséget!
Talán ha kicsit türelmesebb lenne veled, lehet semmi baj nem lenne idővel. A szex, főleg az első nem olyan dolog amit erőltetni kell... azért tenni kell, egy lány ártatlanságát ki kell érdemelni. És nem követelni azt, azért mert... Sok fiú ezt nem fogja fel, mivel egy alapvető szexuális kultúrája sincs, csak dugni akar mint a többi, legyen mivel dicsekedni. Egy ilyennek ne is add oda magad, mert ő azt akarja.
Egy fiú.
Igen, igen, igen!
A szenvedélyes szerelem együtt jár a szexuális vággyal. Akit szeretsz, azt szőröstül-bőröstül magadénak akarod tudni, legszívesebben belebújnál, fölfalnád. És nem taszít semmija, sőt! Nem lesz probléma a szűzességed sem.
Ha majd ezt érzed, akkor vagy igazán szerelmes.
Kicsit megnyugodtam, köszi a válaszokat.
Remélem is, hogy majd jönni fog a szex és nem csak kényszer lesz!
Te ezt a pasit soha nem fogod kívánni.
Hagyd ott.
Nincsen semmi baj veled. Nem vagy szerelmes, nem ő a megfelelő pár neked. Ennyi.
Szakíts vele mert ennek a kapcsolatnak nincs így értelme. Majd találsz olyan fiút akivel minden szuper lesz és kívánni fogod vele a szexet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!