Összejönnétek bármilyen testi fogyatékkal rendelkező emberrel?

Szia, én Aspergeres vagyok, mégis volt barátom, és "viszonylag" jól megtudtunk lenni.sok múlik a hozzáálláson is.

16/l

Azért ezt a "mindenki undorodik tőlük" teóriát megcáfolnám.

Tényleg vannak, akik annak tartják. Bár ez nyilván függ attól is, hogy milyen az a testi fogyaték. Nyilván teljesen más a látványa egy siketnek, meg egy végtagok nélkül, és eltorzult arccal született embernek. (Csak hogy a két végletes példát mondjam.) Ha valakin nincs olyan elváltozás, torzulás, ami tényleg visszataszítóvá teszi az embert, akkor ez nem szokott érdekelni. Egyszer majdnem össze is jöttem egy vak lánnyal.

Én igen engemet nem zavarna

Én is egy betegségel küzdök dadogok csak az a baj ,hogy nem tudják elfogadni az emberek

Válaszom puszta tapasztalaton alapszik, tehát dolgokon, amik megtörténtek velem. Nem szeretnék általánosítani, sem bírálni senkit csak a véleményem megosztani veletek!

#3-nál a pont egyszer!

#8-as furcsa ahogy írod, kifejtem is mindjárt, h miért!

Mozgássérült srác vagyok, minden végtagom megvan, működik is csak a jobb oldalam gyengébb és ügyetlenebb látványosan, mint a bal. Párválasztásnál mindig hátrányból indultam, én legalábbis úgy éreztem. Face to face ritkán mertem odamenni bármelyik nekem tetsző lányhoz, de ha mégis megtörtént finoman lekoptatott pl azzal, h van pasija. Valahogy a nők zömén mindig látom azt a lenéző mosolyt irányomba, illetve: a "biztosszarlehetneki; szegénysrác; húcsakidenejöjjönmerthogymondommegnekihogynebántsammeg; stb" tekintetet. Netes ismerkedésnél pedig mindig problémát éreztem abban, h mikor adjam tudatára a dolgot az éppen aktuálisnak. Ha az elején szóltam, már meg is szakadt utána a kapcsolat. Ha nem rögtön az elején, akkor én voltam a rossz, h de ezt már az elején közölni kellett volna és megint vége volt. Volt pár lány, aki először engem ismert meg (társkereső oldalaknak hála), mint embert és úgy fogadott el, miután pedig közöltem velük, h mi a helyzet, akkor sem viselkedtek másként velem. De még ezen utóbbiak közül is ha valamelyikkel sikerült a személyes kontaktust felvenni, akkor az csak egyszeri alkalom volt (amikről mesélhetnék, de nem rabolnám időtöket). Egy ideje már nem erőltetem a társkeresést semmilyen szinten, mert hangsúlyoznám a korábbi tapasztalataim alapján a nők a 100%-ig egészséges és tökéletes hímeket részesítik előnyben. Nem azt mondom ezzel, h elfogadom a helyzetem és jó egyedül, de egyelőre nem erőltetem a társkeresést.

Még mielőtt bírálnátok, h "dehátmiértnemkeresfogyatékosatakkormagának". Én elfogadom magam úgy, ahogy vagyok és a kis testi hibáim ellenére egészségesnek vallom magam (mert képes vagyok mindarra, mit egy egészséges férfi ember meg tud tenni, annyi különbséggel, h fizikai terheléstől hamarabb elfáradok; illetve bizonyos műveletek elvégzése nekem egy kicsivel több ideig tart), nem járok mozgássérültek társaságába, nincs semmilyen kapcsolatom velük; nem kerülöm, de nem is keresem társaságukat. Egészséges emberek között nőttem fel, kezdve iskolás éveimmel, mint ahogy most is. Az egészségesek között mindig én voltam a sérült, de ha kórházba kerültem kivizsgálásokra, ott olyan mozgássérültekkel találkoztam állandóan, h ott én voltam köztük az egészséges. Társkeresőn amúgy egyszer belefutottam egy hallássérült lányba és higgyétek el, nem én voltam az, aki nem fogadta el a másikat, talán még saját magát sem fogadta el és ott volt a hiba.

Köszönöm a figyelmet!

Csak egy srác.