Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kapuzárási pánik, mikor és miként élted/éled meg, mikor döbbentél rá, hogy már alig van, vagy egyáltalán nincs esélyed új kalandokra és már sohasem lesz olyan, mint régen?
Akárcsak az Üllői Úti Fuck - Esküvő c. dalában.
Nemet, életkort is írjatok!
2# Nekem is épp ez problémám, annyi különbséggel, hogy az én feleségem már évek óta nem igényli a szexet. Tulajdonképp teljesen frigid lett. Mindez azért nehéz, mert nekem mindig elég nagy volt a szexuális étvágyam, ami manapság sem sokkal kisebb. Régen feleségem is pörgött ezen a téren, partner volt mindenben. Az első gyerek születése után, de még a második gyermeknél terhesség alatt is nagyon kívánta, majd a második szülés után, mintha elvágták volna... Egy ideig még alkalmanként elmaszatolt velem, de akkor voltak vitáink. Magyarázatot soha nem adott, szakember segítségétől elzártózott. Lényegében maximálisan tabutéma lett nála az intimitás. Egy szót sem lehet ejteni róla, mert struccpolitikát folytatva nem áll szóba velem. Két éve azt is kimondta, őt nem érdekli, miként, hol, kivel vezetem le az igényeimet. Egy éve a válás is felmerült, de ötvenesként nemigen opció. Összeköt a család, a megélhetés (vállalkozás), a lakhatás... Megcsalni pedig nem vagyok képes, hiszen a szexet leszámítva jól megvagyunk. Egyfajta baráti, lakótársi viszonnyá alakult a házasságunk.
Tudom, hogy ez egy helyes döntés, de olykor nagyon őrlődőm a szex hiánya miatt. És itt jön a kapuzárási pánik! Pár éve még bevonzottam alkalmanként egy egy nő flörtölés szintű ismerkedését. Háromszor még randiztam is, annyira kölcsönös volt a szimpátia, vonzódás. Egyikkel 4 hónapig kerülgettük egymást, leveleztünk, cseteltünk, beszélgettünk. Egy korombéli volt, a másik kettő viszont harmincas éveinek elején járt. Nem lett folytatása egyiknek sem. Ellenben, mostanában nincs még flörtölés, vonzódás sem. Mintha valamit elvesztettem volna és semmi hatással nem vagyok a nőkre. Még azok, akik szimpatizálnak velem, még velük sem jutok el a flörtülésig sem.
53F
16# én sem osztom a véleményed.
Biztosan van pár ilyen 40-55 éves nő, ez igaz.
Viszont általánosságban, mivel 51 évesen sok 50 körüli férfi kollégám, ismerősöm, barátom van, ugyanezt hallom kb, mint amit én, vagy a 12# es sorstárs leírt.
A nők döntő többsége ebben a korban elveszti az igényét a rendszeres szexre. Nyilván hormonális okok is vannak emögött, meg magunkon látják, hogy már testileg sem olyanok...a szex olyan lesz számukra, mint a mosás, vagy a mosogatás, kötelező rossz.
Én pl a páromnak már azt is őszintén megmondtam, hogy engem nem érdekel/ zavar, ha neki elég 2-3 hetente egy, de akkor legalább hetente egyszer - kétszer elégítsen ki valahogy... ráadásul tudja, hogy mire gerjedek.
De ez is megáll az ígéret szintjén és tudod roppant "megalázó", hogy én könyörögjek, hogy gyere verd már ki legalább este, ha lefekszunk az ágyba, stb...
Ha neki nincs igénye, oké, nem KELL dugni hetente kétszer, de miért nem érdekli, hogy velem mi van??? Egészen jól elvan ebben a szexmentes posványban és boldog, kiegyensúlyozott....sz@r ez így!
40-es éveim közepéhez közeledve kezdődött, gondolom kezdődtek a menopauzát hozó hormonális változások.
A szexuális étvágyam megbolondult, férjem nem bírta velem a tempót, tele voltam fantáziával, kalandok-, kalandozások utáni vágyakozással. Volt ebben minden, a szabadság megélése miatti elválástól kezdve a mindenféle szexuális fantáziáig. De persze a valóságban nem tettem semmit, annyi eszem még épp maradt, hogy belássam, ez csak átmeneti megbolondulás, férjemet el nem hagynám meg nem csalnám.
Aztán itthon történtek kis változások, akkor mondtam igent valakinek aki már nagyon-nagyon hosszú ideje fűzött egy találkozásra.
Benne láttam utolsó lehetőségemet még kicsit élni, ő volt az egyedüli akivel képes lettem volna férjezettként is.
Amire akkor meg ő hirtelen 180 fokos fordulattal visszakozott.
Közben a testi változások is megindultak amitől már nem érzem magam annyira kívánatosnak mint még pár éve.
Tehát így lett, hogy egy mindenféle vágyakozást elnyomó beletörődésbe süllyedtem.
18. A férjeddel nem tudtad megélni a vágyaid?
Nálunk a férjemet is feltüzelte a változás és partner mindenben. Fergeteges lett a szexuális életünk, minddn vágyunkat megéljük.
#19
Úgy gondolom ez az egész nem csak a szexről szól, hanem mindenről ami a női- és (férfiaknál a férfi) mivoltunkhoz tartozik. Egy flört, egy első találkozás, egy első érintés, más partner más hatások érzetek, az út az érzés míg a megismerkedéstől az intimitásig eljutunk...minden-minden
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!