Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire normális dolog ez szex terén?
A barátommal már több, mint 3 éve vagyunk együtt. Én 21, barátom pedig 28 éves. Nagyon boldog vagyok vele, mindenben támogat, számíthatok rá, mindig próbál a kedvemben járni. Ha baj is van vagy pedig volt, mindig egészséges módon megbeszéljük. Egy ideje kiment külföldre dolgozni, így csak havonta egy hétvégére eljön és ilyenkor tudunk együtt lenni. Mikor eljön, mindig szeretkezünk, hiszen be kell pótolni!:D Ezzel gond nincs is. Viszont tudni kell rólam, hogy én az elejétől kezdve félek, hogy terhes leszek, ezért mindent óvatosan és gumiban szeretném. Már több hosszadalmas “veszekedés” volt amiatt, hogy a barátomnak nem tetszik, hogy ennyire félős vagyok. Már eljutottam odáig, hogy az előjátéknál ha gumi nélkül berakja, nem stresszelek. Viszont este amikor már nagyon sokáig csináltuk gumi nélkül, és mondtam, hogy már rakjon fel inkább gumit, akkor nem akarta. Könyörögtem többet, nem nem és nem. Én már stresszben voltam és mondtam, hogy ha szeretné folytatni, rakjon fel gumit. Ilyenkor már besértődött és visszafeküdt aludni, én meg nem értettem, hogy emiatt lett vége? Ő meg azt mondta, hogy olyan jól kezdődött…
Nem értem. Tényleg úgy érzem, hogy nagyon jól megvagyunk, nagyon boldog vagyok ebben a kapcsolatban, de ennél a dolognál valami nem hagy nyugodni és szükségem van külső szemlélő véleményére. Ez az első ilyen komoly kapcsolatom, vele veszítettem el, szóval nem tudom mennyire normális ez a viselkedés.
30. Nem, szimplán tudom hogy az erőszaknak nincs határ. Főleg hogy velem megtörtént. Nem azt mondtam minden férfi ilyen, csak te látom szereted kiforgatni mások szavát.
A párom törődő és előzékeny, kedves.
Fontosabb volt a saját élvezete.
Csak azt nem értem, hogyha nem akar/akartok gyereket, akkor hogy merül fel benne egyáltalán, hogy nulla védekezéssel beléd rakja/élvezzen. Felelőtlenség volt mindkettőtök részéről, és bár abbahagytátok, de így bele se kellett volna fogni. Beszéljétek meg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!