Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire normális dolog ez szex terén?
A barátommal már több, mint 3 éve vagyunk együtt. Én 21, barátom pedig 28 éves. Nagyon boldog vagyok vele, mindenben támogat, számíthatok rá, mindig próbál a kedvemben járni. Ha baj is van vagy pedig volt, mindig egészséges módon megbeszéljük. Egy ideje kiment külföldre dolgozni, így csak havonta egy hétvégére eljön és ilyenkor tudunk együtt lenni. Mikor eljön, mindig szeretkezünk, hiszen be kell pótolni!:D Ezzel gond nincs is. Viszont tudni kell rólam, hogy én az elejétől kezdve félek, hogy terhes leszek, ezért mindent óvatosan és gumiban szeretném. Már több hosszadalmas “veszekedés” volt amiatt, hogy a barátomnak nem tetszik, hogy ennyire félős vagyok. Már eljutottam odáig, hogy az előjátéknál ha gumi nélkül berakja, nem stresszelek. Viszont este amikor már nagyon sokáig csináltuk gumi nélkül, és mondtam, hogy már rakjon fel inkább gumit, akkor nem akarta. Könyörögtem többet, nem nem és nem. Én már stresszben voltam és mondtam, hogy ha szeretné folytatni, rakjon fel gumit. Ilyenkor már besértődött és visszafeküdt aludni, én meg nem értettem, hogy emiatt lett vége? Ő meg azt mondta, hogy olyan jól kezdődött…
Nem értem. Tényleg úgy érzem, hogy nagyon jól megvagyunk, nagyon boldog vagyok ebben a kapcsolatban, de ennél a dolognál valami nem hagy nyugodni és szükségem van külső szemlélő véleményére. Ez az első ilyen komoly kapcsolatom, vele veszítettem el, szóval nem tudom mennyire normális ez a viselkedés.
Megszakítással akar védekezni. Van ilyen, rengeteg pár csinálja, sokkal több, mint gondolnád, csak nem jönnek vele, mert nincs szükségük arra, hogy jobb esetben hallgassák a kioktatást, rosszabb esetben tűrjék a verbális lincselést, meg azok emlegetését, akiknek így csúszott be a gyerek. Arányaiban töredékhelyen csúszik be a gyerek ahhoz képest, ahányan ezt a módszert alkalmazzák. 49 év alatt egyszer se ejtettem így teherbe senkit. Fegyelem és odafigyelés és önuralom és önismeret és hozzáállás kérdése.
Tudom, tudom, előváladék… Ami tartalmazHAT spermiumokat. Ennek
esélye akkor nagyobb, ha rég volt ürítés, és esetleg már izgalmi fázisban is több jöhet, mint előváladék. Vagy ha második kör van, és az előző menet után nem volt eü-pisilésen a férfi, és a húgycsőben maradt spermiumok a hüvelybe szivárognak.
Ő nagyon könnyen mondja hogy ha becsúszik a gyerek nem baj hiszen otthon sincs, te lennél vele egyedül ami nagyon nem könnyű. Szóval ebbe ne menj bele az tuti.
Amúgy meg vannak más fogamzásgátló módszerek miért ragadtok le az óvszernél? Nézz utána pl a rézgyöngy az hormonmentes
Lelki zsarolas, semennyire nem normalis
Ne helyezz fel semmi iment irt fszsagot a mehedbe!!!!
Normálisnak nem az. Egy kapcsolatban kölcsönösen jó kell, hogy érezze magát a két fél. A te esetedben ez jelenleg nem így van. Szerintem is beszéljetek erről, fun fact, férfiaknak az elköttetés visszacsinálható fogamzásgátlás, illetve már van férfi fogamzásgátló tabletta is, ha nem hajlandó a gumit felvenni. A női fogamzásgátló tabletta is szétcseszi a hormonháztartást (egyben a ciklust is... férfiakkal ellentétben itt a menstruáció és annak körülményei is megváltoznak), a felhelyezős dolgok meg sok esetben fájdalmasak.
Nekem komoly kapcsolatban egyáltalán nem volt probléma, hogy csak gumiban csináltuk, egyszer sem merült fel, hogy akkor szedjek tablettát vagy "csak egy kicsit beteszi", mert megbeszéltük, hogy én még gumival is minden hónapban izgulok, mert ilyen ember vagyok és ezzel kiegyezett párom, plusz ő sem akart még gyereket.
22N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!