Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg lehet szabadulni a BDSM-től, hogy az ember ne a vágyainak a rabja legyen?
A kifejtést azzal kezdeném, hogy lehetőleg olyanok válaszoljanak, akik vagy megszabadultak ettől a "vágytól" vagy legalább próbáltak.
29 vagyok, domináns amióta az eszemet tudom. Eddig csak olyan kapcsolataim voltak, ahol a lány szubmisszív volt, viszont mindegyikük szerette is, igényelték, szóval ezen a téren nem volt gond a kapcsolataimmal.
Mindent átbeszéltünk a szex előtt, hogy kinek mi a jó, és mi nem, és teljes biztonsággal csináltunk mindent.
A kérdésem arra vonatkozik, hogy bárki a leendő válaszolók közül "adta" már fel ezt az énjét, hogy egy egészségesebb életet éljen?
Normális szexuális életet akarok, és teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem jó, amit csinálok, de nem tudok tőle szabadulni.
Persze vissza tudom fogni magam, mert nem vagyok egy állat, de egy idő után mindig hiányozni kezd.
Tudom, hogy a legtöbb nő -legalább- minimálisan szereti, ha a férfi irányít az ágyban, de amit én szeretek, az a megalázás, pofonok, szóban alázás, stb.
Rengetegen szeretik ezt is persze, de észrevételeim szerint ezek közül a lányok közül gyakorlatilag az összes lelkileg sérült, akikkel komolyabb kapcsolatot nem lehet kialakítani.
Szóval, meg lehet-e szabadulni ettől, és ha igen hogyan?
48-as:
Nem kell kifejteni az egész életemet, ha azt írtam a nőkről, hogy akik ezt élvezik, lelki betegek, akkor abból adódik az is,hogy én is az vagyok, de ez nem is volt kérdés. Bántalmazott gyerekként ez egyfajta trauma kezelés, de még mindig tudatosabban élem az életem, mint a fater.
Nem iszom, nem drogozom, nem bántok nőket.
Alapvetően is domináns természetem van, tehát még azt sem lehet mondani,hogy az ágyban élem ki,hogy mondjuk úgy érezném, hogy el vagyok/voltam nyomva.
Méretem is átlagon felüli, tehát ismét nem lehet mondani,hogy mondjuk kicsi lenne a pömpi, és ezért gyűlölködöm.
Szimplán egy agresszív családban nőttem fel, ezt láttam, és ez izgat.
Szerinted miért akartam tőle megszabadulni? Mert nem egészséges dolog.
Persze mérték, de ha egészséges szinten műveli az ember, akkor nem is érzi azt,hogy túlzásba viszi, és mivel a pornóról leszoktam már egy ideje, még azt sem lehet mondani, hogy egy pornó függő vagyok, aki minden nőben csak a rosszat látja, és csak egy húsként kezeli.
Évek óta próbálkozom, nem működik. Ha elnyomtam magamban, csak erősödött, mindig visszatér. Ha esetleg valaki egy olyan kijelentést tesz, ami a BDSM-en belül kifejezés, akkor egyből triggereli az agyam, és bekapcsol a dom mód.
Elemző típus vagyok, és sok önreflektálás után jöttem rá,hogy bár élvezem én is, és a partner is, nem hiszem,hogy ez egy egészséges dolog lenne.
De évekkel ezelőtt írtam ezt a kérdést, és az a része nem is változott, hogy egészséges-e. Igen, egy bizonyos szintig igen, és nálam is vannak sokkal rosszabbak, amiket már én sem értek, de nem hiszem még mindig, hogy ez lenne a helyes út, viszont már elfogadtam, hogy nincsen visszafele.
30-as:
Ha a faszikám erőszakoskodni akar a nőkkel, és nincsen kompromisszum készség a kapcsolaton belül 21 év után, akkor ott nagyobb gondok vannak a BDSM-nél.
Az egész szubkultúrának az alapja a bizalom, és hogy meg legyen minden beszélve, az meg a másik vége, hogy nem hiszem,hogy 21 év után jön rá valaki,hogy hoppá, én domináns vagyok. Ez is egy személyiségjegy, persze a pornó segíthet rajta, hogy erősödjön, de akkor az a férfi egy burokban élt eddig.
Ajjaj kérdező, nálad aztán vannak gondok.
Figyelj! Attól hogy téged bántalmaztak, nem törvényszerű hogy szeretni kell a BDSM-t és az sem, hogy mindenkit bántalmaztak aki BDSM-es. Ez lehet egy ok, de nem törvényszerű.
Azt mondod hogy próbáltál leszokni a BDSM-ről de mindíg visszajön. Na már most ha visszajön, akkor hiába szoknál le teljesen, ígyis-úgyis vissza fog jönni egyszer mint vágy - kivéve ha elnyomod magadban nagy akaraterővel, amit meg lehet tenni, de akaraterő kell hozzá. Én amondó vagyok, hogy nem kell teljesen leszokni, hanem kordában kell tartani és akkor nincs az a gond, hogy időről-időre visszajön hozzád mint egy kísértet és kísért.
Azt is írod, hogy nem egészséges. De ha ez nem egészséges, akkor szerinted mi az egészséges? Ezt a kérdést magadnak, magadban kell tisztáznod, mert ehhez kell hogy viszonyuljon ez az egész BDSM dolog. A mértékkel űzött BDSM még benne maradhat az egészséges keretek közt, ha ésszel csinálják.
Ha pedig ezt egy olyan káros szenvedélynek éled meg úgy mint egy szenvedélybetegséget, akkor a leszokást általában terápiás csoportokban szokták csinálni. Az Index-en készült sorozat a különféle függőségekről és ebben volt szexfüggőségtől kezdve szeretetfüggőségen át alkoholfüggőségig minden. BDSM-függőség viszont nem volt, de ez beleesik a szexfüggőségbe ha nagyon oda akarod tuszkolni. Ezeknek vannak önsegítő csoportjai legalábbis Budapesten biztos vannak. A másik meg hogy ilyenkor kell a pszichológusi segítség.
De szerintem ugyanaz lesz, mint az alkoholfüggőségnél, hogy abból se tud az illető 100%-ban kigyógyulni, hanem azt tanulja meg a terápián, hogy kordában tartsa, de valaki ugye csak úgy tudja kordában tartani, ha semmit se iszik. Míg mások megállnak két pohárnál.
És itt megint visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk, vagyis az akaraterőhöz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!