Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon durva volt velem első alkalommal jogos, hogy nem szeretnék már tőle semmit?
Interneten ismerkedtünk meg és jó pár randi után megtörtént az első alkalom. Nagyon kedves volt míg ismerkedtünk, randiztunk és megbíztam benne valamint én is szerettem volna így lefeküdtem vele de nem olyan volt mint képzeltem.
Megalázott és olyan durva volt velem, hogy nem akartam már tovább de nem bírtam kicsúszni a kezei közül.
Itt most nem arra gondolok, hogy ez volt az első azért volt rossz hanem szinte kikelve magából szó szerint fájdalmat okozott.
Ezek után haza akart vinni mert mondtam itt nem maradok tovább, viszont én szinte elrohantam. Előtte viszont megmondtam, ez volt az utolsó, hogy ilyet tett velem. Azóta nem nagyon beszélünk , ez nem normális és nem szeretnék tőle már semmit tudtára is adtam, de ő azt mondta nagyon kívánt és nem bírt magával de ez nem mentség.
Azóta folyamatosan próbálkozik és szerinte ez nem nagy ügy...
Teljesen más, mint ahogy megismertem.
Mit tegyek? Beszéljem meg vele mégegyszer személyesen, hogy ez ennyi volt?
20+L
Azért ha a durvulást szereti, azért ezt fokozatosan építjük fel, nem elsőre, kivéve ha ez van a csaj által is direkt megbeszélve.
a csávó egy gyökér, írtsd ki az életedből azonnal, végleg, pont.
Nem volt túl "tökéletes", vagy agresszív sem fél évig ismerkedtünk és jól elvoltunk még meg is beszéltük,hogy első alkalommal óvatos lesz stb...
Én kedveltem vonzódtam hozzá mert teljesen más oldalát mutatta.
Elfogadhatatlan amit csinált nem is fogok vele személyesen beszélni én ezt lezártam és nem fogok vele többé semmilyen módon kommunikálni.
Egy páran már üzenetben is próbálják megtudni pontosan mit tett de kérlek titeket értsétek meg nem szeretném részletezni.
Leírtam fentebb, hogy fojtogatott a nyakamat szorongatta, lefogott, pofon vágott legyen elég ennyi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!