Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány évesen volt az első igazi csókotok?
Az ártatlanok nem ugy gondolkoznak mint a felnottek.
Most linkelhetném azt is akit éheztetett meg kinzott az anyja gyerekként mig meg nem halt.az a kislány vezetett egy naplot.
Es azert minden áldott nap azt hitte ő hibázott elrontott vmit amiert az anyja haragszik rá es önmagát biztatta hogy majd most sikerul jónak lenni
Eszebe nem jutott az hog, az anyja egy beteg szemét aljas gyerekkinzo őrült.
#20
Azért a tini fiúk között is vannak normálisak
Ja tenyleg. Nagyon sokáig hittem azt is hogy aki nem akar megcsókolni vagy lefeküdni velem, az egy az egyben jelenti azt hogy nem tetszem, nem kellek neki.
Ki is fakadtam ez miatt egyszer egy srácnak hogy minek van velem mindig (állandóam bandátunk meg kitaláltunk dolgokat pl felszöktünk vonatokra meg le), es miért hülyít, ha nem is kellek. De irtora kibukva kérdeztem tole ezeket.
Erre ő meg pislogott, hogy ez nekem mibol jött le, hogy ne kellenék/tetszenék neki??
Es válaszoltam meg sem csókolsz szexet sem akarsz.
Szegényke hebegve mondta hogy de, szeretné pedig:D
Ekkor már nagyobb voltam, már volt előtte igazi barátom is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!