Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Női logika szerint ez hogy működik ?
Ha elmondom hogy kicsi a farkam ismerkedéskor , törölnek mert bunkó vagyok .
Ha ismerkedés után az első együttlétkor derül ki hogy kicsi , kidobnak mert nem jó a szex.
De mindeközben hangoztatják hogy nem a méret számít ...
Most akkor ez logikus ?
#20 való igaz már ebbe a korba. De ha fiatalon sérült lesz az ember az kihat a felnőtt korára is.
De ha tip top lennék akkor se lenne más a helyzet. A méret és a tapasztalat számít.
Had meséljek neked egy történetet az életemből, kérdező. Volt egy hatalmas szerelmem, összejöttünk, és később, amikor oda jutottunk, kiderült hogy fel sem áll neki az a kb. 8cm. Így is vele voltam hónapokig, nem érdekelt sőt támogattam is. Jól éreztem magam vele, jókat tudtunk beszélgetni. Aztán elkezdte őt zavarni a helyzet, ami történik, és minden alkalommal azt hallgattam hogy hogyan lehet ekkora sz@r, és rosszul érzi magát amiért nem tud kielégíteni, és csak egy selejt. Ez után is sokáig segítettem neki, próbáltam a fejlődés útjára terelni, sikertelenül. Végül az ok, amiért ott hagytam, az volt, hogy csak a siránkozást hallgattam tettek nélkül. Semmi hajlandósága nem volt a probléma mögé nézni (önbizalom hiány). Ez a negativitás engem is csak lehúzott. Ha emberileg, szellemileg rendben lett volna, nem érdekelt volna a többi.
Persze ha alkalmi nőket keresel, akkor ők nyilván azt várják hogy jó szex legyen nagy mérettel, ezt aláírom. De ha rendes kapcsolatot keresel egy normális lánnyal, akkor ajánlom gondolkozz el a fentieken.
Egyértelműen csalódtál egy csomó nőben, és volt sok rossz élményed, amiért megvan a véleményed, hogy a nőknek csak nagy farok kell. De az előítélet, a bizalmatlankodás, és az általánosítás még nem vitt előre senkit.
Kívánom a legjobbakat!
#22 köszi de ez full kamu .
Kb az ezredik ilyen “8 centi volt de szerettem és vele voltam és kitartottam és blablabla és véletlenül se a kis méret miatt dobtam”
Hagyjuk már nagyon unalmas. Kezdve azzal hogy 8 centivel egy férfi se él , nem tud, normális életet élni , nemhogy nőt összeszedni.
Ha valami csoda folytán akkor színész hogy odáig eljut akkor is csak addig. Senki nem magyarázza be hogy egy impotens 8 centis farokkal bármelyik nő is hónapokig marad. ( érdekes a nem működő 8 izgalmasabb mint a működő 14-15)
De az egészben a legnagyobb kamu hogy előtte olyan menő magabiztos volt a pasi hogy lefeküdtél volna , aztán hirtelen átváltozott egy kisebbségi komplexusos önbizalom hiányos ronccsá? 😂😂😂
Mint mondtam kis mérettel és tapasztalatlan pasinak aki ezt egy szóval is elárulja nincs esélye , nem hogy impotens 8 centisen hónapokig
#22 vagyok.
Nem impotens a pasi, orvos is alátámasztotta. Igen megtörtént. Talán nálam nagy szerepet játszott, hogy nagyon szerettem a pasit, és segíteni igyekezetem neki, nem ott hagyni.
De ahogy válaszolsz kérdező, a méretednek köze sincs a problémádhoz. Minden válaszra azt írod hogy kamu, bele sem gondolsz hogy mivel lehet baj. Mert magadon dolgozni kéne, abba meg munkát kéne fektetni amit ugye a legtöbben nem akarnak.
Érdekelne egyébként hogy milyen nőknél próbálkozol. Gondolom a tökéletes cicababáknál, akik el is várnak valamit a tökéletes külsejükért cserébe. :)
#25 kicsit se náluk próbálkoztam , mivel tini korban is és most is láttam az undort az arcukon mikor rám nézték. És tini korban és most 40 évesen is csak a legcsúnyább , dagadt , lelakott nők jelölnek. De meg nekik is a tökéletes pasi kell, és persze a nagy fenekük és elhasznált hüvelyük miatt nagy méret.
Nem írom mindenre hogy kamu csak ami már messziről ordít hogy az. Vagy amit már 100x hallottam.
#24 és mi is lenne az? Amit nem írtam le #23 válaszba?
Mi lenne a tanulságos mondanivaló?
#29 na végre pont erről beszélek.
40-45+os dagadt elhagyott lelakott nők több gyerekkel, 20-30-50 volt parnerrel kinek kell tartós kapcsolatra?
De nem kell pátyolgatni nem is teszik, egyszerűen megmondják hogy kicsi és ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!