Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye nem? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú)
Nem akarlak lelombozni, de a negatív teszt csak akkor valószínűsíthetően TÉNYLEG negatív, ha az utolsó olyan aktus óta, ahol nem védekeztetek normálisan eltelt LEGALÁBB két hét. Van olyan kismama, akinek csak a vérzés kimaradása után egy-két héttel lesz pozitív a tesztje, mert addigra lesz elég HCG ahhoz, hogy pozitív legyen a teszt. Szóval akkor nyugodj csak meg teljesen, ha rendesen megjön.
26/N
Ha még nem is kellett megjönnie, akkor ne idegeld magad feleslegesen! Igen, előfordulhat, hogy terhes vagy, de szerintem kicsi a valószínűsége. Én évek óta megszakítással védekezem, és nem volt még baj, ami nem jelenti azt, hogy nálad sincs, de én nem hinném.
Tudom, mit élsz át, 18 évesen velem és barátnőmmel is megesett hasonló, nem volt gumi, bolt kilométerekre, bevállaltuk, majd napokat késett, ráadásul pár napra hányingere is volt (később kiderült, gyomorrontás miatt). Ez a para minden párral megesik egyszer legalább, de, ha belegondolsz, az idegesség már nem segít, ha mégis gond van, bár szerintem nincs.
ma 19:44!
Úgy örülsz neki, mint kis gyerek a Jézuskának:D:D:)
11:19 vagyok.
Látod? megmondtam:) Örülök:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!