Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hová töltött fel a szomszédomban lakó két fiatalember rólam szóló maszturbálós videót? Kövér, öreg, kék szemű vörös nő vagyok. Már kérdeztem a környezetemben is, de nem akarják elárulni.
"Hová töltött fel..."
-socialmediagirls fórum
-Facebook proli csoportok
-pornóoldal
Elsőt a legkönnyebb kikeresni
Ez bűnügy kategória. Ha 8 éve zajlik, igenis tehettél volna feljelentést, akár van, akár nincs bizonyíték. Ismerősöm szomszédja elkezdett terjeszteni egy pucér nőket ábrázoló képet azzal, hogy az ismerősöm van rajta, s tényleg hasonlít is rá, de nem ő az, a(z egyébként nyugger) szomszéd meg járhat azóta a bíróságra, úgy fel lett jelentve azonnal.
Illetve felbérelhetsz magánnyomozót, hogy derítsen ki mindent az érintettekről, ill. nyilván ők hitelesebben tudnak nyilatkozni arról, hogy milyen megfigyelési technológiák léteznek, mert aki azt hiszi, hogy ilyen nincs, az valami álomvilágban él. Nem azt mondom, hogy átlátnak a falon, de bármilyen kamuindokkal vagy akár betörőként is be lehet jutni lakásokba és beüzemelni egy-egy rejtett kamerát. Ha látnál ilyen felvételt, valószínűleg pillanatok alatt megtalálnád a kamerát is, a felvétel látószögéből megfejtve. Vagy a fürdőszobában nem néztél még szét alaposabban, hátha megtalálod? (Egyél sok rostot, korpát, igyál sok vizet és végezz intimtornát, az segít a székletnek távozni.) jNem próbáltad még átrendezni a lakást, hogy mit reagálnak rá? Vagy máshol maszturbálni?
Ápolónőket meg nem rúgnak ki, brutális eü dolgozó hiány van az országban. Vannak olyan területek, ahol hetvenes éveikben járó nyugger dokikat rángatnak ügyeletbe, mindegy milyen orvos volt anno, szemész, pszichiáter, van olyan város, ahol nincs a kórháznak altatóorvosa, de képzeld, hogy magánkórházaknak se már, ápolónőkből is magánkórházakban is oltári hiány van, ott is nyuggereket alkalmaznak már, akik kb.bottal másznak a betegekhez, s akkor még ott vannak a jól fizető idősotthonok, meg magánházak, szóval bakker, az ápoló az egyik legbiztosabb munkahely.
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!