Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Miért nem sikerül?

Miért nem sikerül?

Figyelt kérdés
9 hónapja vagyunk együtt a barátommal, és nem mondom, hogy nem voltak gondok a kapcsolatunkban, de mostanra úgy érzem, hogy teljes mértékben túljutottunk rajta. 2 hetet külön voltunk február elején, közös megegyezésből, de tudtuk mindketten hogy ez csak egy szünet. És aztán újra frissen belevetettük magunkat, és tökéletes az egész, megoldottuk a problémákat. Nagyon imádom, és tudom, hogy ő is. Mégis amiatt mert nem feküdtünk le még egymással mindketten letörtünk. A legelején nem tettük mert, mert még túl korainak éreztük. Aztán hiába szerettük volna, nem ment, mert nem volt minden felhőtlen, és jobbnak is láttuk ha nem olyan körülmények közt történik meg az első mert az később is egy rossz emlék maradhat. Így hát halogattuk. Aztán eljött a külön töltött 2 hét, majd az újrakezdés és azt hittem hogy ezzel majd megoldódik az is, hogy eddig nem került sor a szeretkezésre. Nem akartam fölhozni, mert nem akartam siettetni, vagy hogy azt érezze hogy teljesítenie kell. ÉS múlt héten megkérdezte hogy ez nekem így jó? Hogy 9 hónapja nincs semmi( vagyis más volt, csak konkrét együttlét nem) éshogy ő nagyon szeretné már.Erre nagyon megörültem, és el is jött egy alkalom amikor náluk voltunk. Mégis az egész kudarcba fulladt. Alig akart hozzám érni, csak ült szótlanul, és egyszercsak kitört belőle, hogy mennyire szégyelli magát, és mennyire utálja magát emiatt. Hogy itt vagyok, akit imád, és nagyon jól nézek ki, és mégse tud vele mit kezdeni, mert azt érzi, hogy már elrontotta. Hogy már rég meg kellett volna tenni, mert ez az ő "feladata" ésaz ő hibája az egész hogy most itt tartunk. Nagyon kíván, de mégsem megy neki, mert egy nagy kudarcnak érzi saját magát. Egyszerűen nem tudtam megnyugtatni semmivel:( én akármennyit várnék rá. Ő meg ilyeneket mond hogy lehet jobb lenne nekem mással, mert ő ezt nem tudja nekem megadni.. Tegnap szintén náluk voltunk. És ahogy odaértem láttam rajta hogy nagyon ideges, még szinte be se léptem az ajtón és mondta hogy ma nem lesz semmi, mert neki ez nem megy, éshogy végigidegeskedte az egész napot.Persze ez így hirtelen rosszul érintett, de próbáltam fölvidítani, és megnyugtatani. ÉS aztán azt mondta h ez nem lehet jó nekem így, ő azt akarja hogy boldog legyek, és biztos találnék mást aki nem ekkora balfék az ágyban.. én meg teljesen kiborultam hogy most ezért szakítani akar velem.. azt mondja h nagyon jó velem, szeret, de ez folyton ottvan a fejében hogy mennyire elrontotta..É tudom hogy minden egyes ilyen alkalom csak mégjobban elveszi az önbizalmát, áés mondja is nem akar egyre több kudarcot, és így ő nem tudja élvezni az egészet, mert nagyon szeretné ha összejönne. Mit tudnék tenni hogy ne érezze ennyire rosszank magát?:( ÉShogy az első szeretkezésünk is összejöjjön idegeskedés nélkül? ez egy ördögi kör.. Bocsánat, hogy ennyire hosszú lett, de gondoltam részletesen leírom, hátha valaki tud segíteni. 17/L
2012. márc. 16. 11:34
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Szerintem ne bonyolítsátok túl az elsőt, szeretitek egymást, ne ágyban legyen, ne megtervezve, mert így nem lesz jó, nagyon megszokta hogy nincs szex, ezért fél. Ha valahol egyszer rátok jön a csókolózhatnék, akkor ott, helyben, kapd el, történjen meg! :)
2012. márc. 16. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Hátööö.... Szerintem annál többet nem tehetsz, mint hogy mindig, mikor ilyen "nemvagyokjó" kifakadásra sor kerül, erősíted benne, hogy nem így van.

Azonkívül talán ha nem minden a szexre és a "namajdma" dologra van kihegyezve, akkor könnyebben oldódik ő is - majd spontán jön az alkalom.

Pasik hajlamosak a kudarcba (mégha nem is volt az, akkor is) belelovallni magukat, csak türelemmel segíthetsz ezen.

2012. márc. 16. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen a válaszokat:) igen, próbálom erősíteni, hogy semmit nem rontott el, és nagyon szeretem. csak attól félek, hogy annyira nem érzi jól magát, hogy inkább elmenekül a helyzet elől, és szakítani akar tényleg, minthogy rájöjjön, hogy semmi sincs veszve még..:/ tudom, hogy nem szabad megtervezni, csak nem sok olyan alkalom van amikor senki nincs otthon, és semmilyen zavaró tényező nincs, és akkor meg már mindketten tudjuk, hogy na most jó lenne, és így lőttek a spontaneitásnak
2012. márc. 16. 12:17
 4/14 anonim ***** válasza:

Hali!



Semmi gond! :-)


Ha legközelebb egyedül lextek, ne nézz rá, csak súgd a fülébe, hogy...

"-- Gyere szerelmem, van egy meglepetésem a számodra!"

Vidd be a szobába, tegyél be egy kellemes és hangulatos zenét, kellemes illatmécsest,... DE!

ESZED ÁGÁBA NE LEGYEN KOMOLYRA VÁLTANI, és NEKI SE HAGYD, HOGY KOMOLY LEGYEN! :-o


Ne bexélgessetek! Ha bexélni akar, pisszegd le halkan, de határozottan. :-)

Mondd neki, hogy "-- Lazíts! :-)",... és kezdd el finoman és gyengéden masszírozni a vállait, meg a nyakát. Közben időnként suttogj a fülébe érzelmes szavakat,...

"-- Élvezd!"

"-- Ugye milyen jó?"

"-- Szeretlek, szerelmem!"

"-- Csak te kellesz!"...stb.

Ha elkezdene beszélni arról, hogy ő mekkora balfék, vágj a szavába, pisszegd le finoman ill. csókold szájon, és kezdeményezz csókolózást, így nem tudja elmondani, mekkora balféknek érzi magát, amiről úgyis tudjuk, hogy nem igaz, és ezzel is kábítsd el! ;-D Legyen rajtad vmi izzító illatú finom parfüm, amely még intenzívebben kihangsúlyozza érzéki illatodat!


Vedd le a felsőjét, mert így könnyebb masszírozni. Vmi illatos, ámde kellemes, esetleg lenyal6ó ízesített masszázsolajat használj, amely bármely szexboltban elér7ő, így miközben masszírozod, közben akár meg is csókol6nád őt a nyakán,... végig a vállán,... a mellbimbóján... majd egyre lejjebb...

...ÉS AMINT MEGINT ELKEZDENÉ A HÜLYESÉGEIT, MINDIG CSÓKOLD SZÁJON! :-o (Ez így most tuti muris így első olvasatra, de hidd, el, műxik! ;-) )

Mielőtt lejjebb mész,... súgd a fülébe,...

"-- Most szenvedélyesen szeretkezni fogunk, és nincs apelláta (ellenkezés)!" ...ha megint rákezdene a rizsára, pisszegd vagy sisegd megint le, és súgd a fülébe, érzékien, hogy...

"-- Nem lesz semmi gond,... nem kell teljesítened, majd én vezetlek! Akkor mindkettőnknek jó lesz!"

;-)

... és menj lejjebb. Puszilgasd, csókolgasd, nyelvezd le finoman a testének egészéét,... esetleg picit meg is nyal6od, főleg a mellbimbóját, meg a hasáát, köldökééét,...

...majd le azzal a sliccel,... nyúúlj bele a gatyáájááábaa... ééés...


/REKLÁMSZÜNET!/

X-D


A többit a fantáziádra bízom, de így az első körben te légy a kezdeményezőbb, és te légy határozott, te irányítsd, CSAK ÍGY hoz6od meg most az önbizalmát! :-o



Ha a szexhez értek,... biztasd, és mutasd meg neki, mit hogyan csináljon! Pl...

"-- Ugye, milyen kellemes? Csináld ezt nekem is...!"

"-- Szerelmem! Olyan jól csinálod!"

"-- ...olyan jó volt az előbb, amikor (mittomén) a köldököm felé kalandoztál, ill. ha belenyalnál,... isssteni lenne!"


Olyat ne mondj neki, hogy... "NE!" Ha vmit rosszul csinál, semmi gond! Vidd oda a kezeiddel finoman, ahová szeretnéd, hogy vigye, s ahol szeretnéd, hogy kicsit játsszon! Legyél a mestere! Tanítsd! :-o



*** !!! ** !!! ***

Még egy fontos problémaforrásról kell bexélnünk, mert az nálunk a "Férfiak egészsége" témakörben is rendkívül gyakori, ez pedig a "stressz okozta merevedési és magömlési zavar!"

GYAKRAN előfordul első aktuskor, hogy akármennyire is szeretnék a felek, nem mindig jön össze a merevedés, és mivel azt írod is, hogy ő rettenetesen ráparázik, így ez vár6ó, hogy elő is fog fordulni. A stressz miatt a behatolás előtt előfordul6, hogy annyira ideges lex, hogy kókadni kezd a huszár, esetleg el fog sülni aktus előtt/közben. SEMMI GOND! Nem biztos, hogy elsőre sikerülni fog. Ezért kell a hosszú, zavartalan előjáték, esetleg némi alkohol bevitele, fogyasztása, elsősorban nála. Vagy...


Ilyenkor jö7 jól akár egy Viagra (VK!)/Cialis (VK!), amelyek vénykötelesek ugyan, de ha elsőre magától nem jönne meg az önbizalma, akkor gyógyszeres segítséggel egy kicsit hatékonyabban menni fog. Uis, ha a srácnak már egy pici merevedése is kialakul, akkor az imént ajánlott két VényKöteles (=VK!) gyógyszer segítségével ez a hatás fenntartódik egészséges szervezet esetén, tehát nem engedi kókadni. És amint megjön majd az önbizalma, a gyógyszer szép fokozatosan elhagy6ó.

(A fenti két gyógyszert URO- vagy ANDROLÓGUS szakorvos ír6ja fel kizárólag. INTERNETEN NE VEGYÉL, MERT HAMISÍTJÁK! CSAK PATIKÁBAN! Érdeklődj az orvosnál uakkor az alkohol és a fenti két gyógyszer összefér7őségéről is, uis, ha esetleg előtte megiszogatnátok vmennyi töményet vagy bort, az már eleve módosít6ja bizonyos gyógyszerek hatását, ezzel kapcs. kérd ki az orvos tanácsát!))



De tegyük fel, idegességében túl korán elélvez. Hamarosan újra fog töltődni, ezzel vigasztald, addig neki le7ősége van egy kicsit tégedet is kényeztetni. És mire te is fel lexel csigázva, addigra neki is ismét alkalmas lex a fütyköse a magömlésre, s mivel egy intenzív ingeren már túl van, hosszabb ideig is fogja bírni! S ha még ezen felül víz alapú síkosítót, vagy síkosítónak is jó masszázsolajat haxnáltok úgy nem lex annyira intenzív a súrlódás, ergo, nehezebben is megy el, ezt a gyorsabb-lassabb be-kimozgatással ő képes is szabályozni, ill. te is őt, ha mondod neki, hogy "gyorsabban/lassabban!"


Ha látja, hogy te mennyire élvezed, attól csak fickós lex, mint Macsek a halastónál, és eszébe nem fog jutni a parázással foglalkozni, magyarul,... KÓKADNI SEM FOG!



_ Mit is mondtál? Ő hány éves?

_ Őneki sosem volt még szexuális kapcsolata? Na és neked?



Próbáld ki a fentieket! Mit veszít7sz? :-)

Üdv: EE



***

PS: És ne felejtsd el,... folyton BIZTATNI, TANÍTANI, SEGÍTENI, nem pedig tiltani!

Ha dumálna meg... LEPISSZEGNI, POFÁN CSÓKOLNI... azt' nem duma többé, de így könnyebben el tudod kábítani.

2012. márc. 16. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
hú hát köszi a választ:D ez tényleg minden területre kiterjedő volt. azért pirulákra nem lesz szükség..:D megpróbálkozok minden tőlem telhetővel, kösz az ötleteket
2012. márc. 16. 12:59
 6/14 A kérdező kommentje:
ja és ő is 17 éves, és mindketten szüzek vagyunk
2012. márc. 16. 13:03
 7/14 anonim ***** válasza:

Nimi! :-)

De a kérdéseimre válaszolsz azért?


Üdv: EE

2012. márc. 16. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
válaszoltam:) vagy volt még más is?
2012. márc. 16. 13:08
 9/14 anonim ***** válasza:

Nimi! ;-)


Oké...! Akkor ne aggódj, csak fel a fejjel!


Még annyi eszembe jutott, hogyha nem idegenkedsz az orális szextől, akkor esetleg rászop6nád az óvszert a merev Jancsira. Sok csávó/haver mesélte nekem, még megannyian panaszkodnak a "Férfiak egészségében", hogy lekókad a Jancsi, ha xarakodni kell a kotonnal, vagy ha szembesül azzal, hogy most sapkázni kő! Ha ezt minél észrevétlenebbül meg tudnád csinálni, még egy stressz6ástól tehermentesítenéd őt nagy vszséggel.


Tudom, ez sok rákészülést igényel, ráadásul mindezt élesben kell majd megvalósítani, de hidd el, megéri az igyekezetet! :-o



Majd írj egy beszámolót, ha túlvagytok rajta, mert innentől kezdve azért a segítségért cserébe természetesen érdekelnének a fejlemények! :-D


Üdv: EE

2012. márc. 16. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
köszi! persze, majd írok, csak ez lehet nem rövid időn belül fog megtörténni:D de nem felejtem el
2012. márc. 16. 13:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!