Vannak itt olyan huszonéves lányok akik szüzek és/vagy nem volt még párkapcsolatuk?

Én 19éves vok. Nemrég veszitettem el a szüzességem.

Miért?

Mert kissé visszahúzódó vok... Szégyenlős... Nem bulizós...

S egy fiú fiatalon nagyon megbántott,óriási csalódást okozott s...:(

Most találtam rá arra az emberre akiben sikerült megzbiznom...:)

Szerintem senki sem gondolta rólam h még sosem szexeltem azelőt... Mert mások 1 szexi,komoly ,bátor nő vok...

Igen, itt vagyok :) 20/L

Hogy miért alakult így, arra csak azt mondhatom, amit a többiek: önbizalomhiány. 18 éves koromig abszolút csúnyácska lánynak számítottam, szemüveggel, kezelhetetlen hajjal, semmi stílussal, amiért olykor megaláztak és bántottak is - persze, hogy egyszerűen nem mertem közeledni az emberek felé, és nyilván kisugárzásom sem volt, ami elbűvölte volna a férfiakat :) Néhányan próbálkoztak ugyan nálam, de azok a srácok pedig engem nem vonzottak és sosem akartam azért együtt lenni valakivel, mert "ciki", ha még nem volt barátom.

Aztán érettségi után változtattam: szemüveget le, stílus fel és voálá: ma már nem csak a környezetem tart gyönyörű fiatal nőnek, hanem én is elégedett vagyok magammal. Nem akarok átesni a ló túloldalára az önimádattal és hiúsággal, főleg mert a tinédzserkorom rossz emlékei is kísértenek még, de most ha belenézek a tükörbe, nem értem, hogy hol volt eddig ez az oldalam, és igenis ki merem jelenteni, hogy tényleg szép vagyok. Ez pedig rengeteg bizalmat adott, mert nem kell attól tartanom, hogy bántani fognak.

Szóval, most ott tartok, hogy igazság szerint minden ujjamra akadna egy pasi, körülrajonganak és néha már nekem van elegem a túl sok hódolóból - de kapcsolatom azóta sem volt. Illetve, bocsánat: akadt egy egy hónapos futó románc, amit igenis akartam és amit igenis élveztem az elejétől a végéig, csak valami történt és a srác úgy vélte, mégsem érzi, amit érezni kell egy kapcsolathoz.

Szóval, hogy azóta miért nem volt kapcsolatom? Nem tudom. Megnyíltam, de még tartok kicsit a másik nemtől, talán ezért. Akarom, hogy szeressenek, de belül félek attól, hogy nem vagyok elég. Tartok az leköteleződéstől, mert az felelősséggel jár: mi van, ha elrontok valamit, ha már nem kellek ha csalódnak bennem?

Az önbizalmamon még nyilván van mit építeni. Csak közbe jó lenne végre, ha nem lennék egyedül :)

Szia!

20 éves vagyok, másfél hónapja házas. A 31 éves férjem a nászéjszakánkon vette el a szüzességem, neki is ez volt az első. És fantasztikus volt!! :) Szóval ne aggódj, sosem késő!

nincs önbizalmam

nehezen nyílok meg a pasiknak

22/L

amiket eddig írtak rám is iagazak:D

előző voltam

OFF

A válasz megírásának időpontja: 09-26 08:47

már ne is haragudj, de azért vagyunk emberek és nem állatok, hogy az ösztöneinken tudjunk uralkodni...

és képzeld el, az akkor még szűz 19 éves barátnőm is egy kis csókolózástól is átnedvesítette úgy a bugyiját hogy a nadrágomon hagyott nemkis foltot...

szóval nagy baromságot írtál... az hogy valaki nem ribanc, nem azt jelenti hogy nehezen akar majd lefeküdni...

bocs az offé

/OFF

25 éves lány vagyok, és én is hasonló cipőben járok, mint a többiek. Hogy miért alakult így? Jó kérdés.

Már kislányként is visszahúzódó és zárkózott voltam. Voltak barátaim, de az időm nagy részét egyedül töltöttem otthon, s örültem, ha senkinek nem jutott eszébe meghívni egy zsúrba. Tinikoromra emellé még szépen ki is kerekedtem, ami viszont sokáig nem érdekelt vagy esetleg fel sem tűnt. Tanultam és szabadidőmben továbbra is jól elvoltam egyedül (vagy a barátokkal/haverokkal), bulizni járni akkor sem szerettem, és igazából eszembe sem jutottak a fiúk. Vagy ha mégis, akkor mindig elhessegettem a gondolatot azzal, hogy úgysem kezdenének egy olyan dundi csajjal, mint amilyen én vagyok... Nem is kezdtek, de különösképpen nem zaklatott fel a dolog, mert mindig találtam magamnak valami elfoglaltságot, ami lekötött. Aztán érettségi környékén egyszer csak észbe kaptam és elkezdtem fogyózni. De nem a hímneműek, hanem magam miatt. Mára már az átlagos testalkatú nők táborát gazdagítom, s nagyjából elégedett is vagyok az összképpel, a pasik is gyakran megbámulnak. Azt azonban abszolút aláírom, hogy a kövérségem és az a miatti önbizalomhiányom is közreműködött abban, hogy kamaszkoromban nem lett barátom. Azóta meg... Azóta sem lett, pedig egyetemistaként már kevésbé vagyok otthonülő. Most sem az éjszakai életet részesítem előnyben, de elég sokat forgolódom emberek között. Lehetőség tán lett volna, de…

Azt hiszem, ez az egész egy igencsak összetett dolog. Némileg talán a családi és baráti környezet is hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához, az azonban bizonyos, hogy mindennek a gyökere a saját személyiségemben keresendő, amit bármennyire is próbálok formálni és legyűrni, nem mindig sikerül. Általában barátságos vagyok az emberekkel, s jól elvagyok velük egy bizonyos szintig, de utána nehezen engedem őket közelebb magamhoz. (Ez nem csak a pasikra igaz, hanem úgy általában az emberekre.) Igyekszem ezen változtatni, de „személyiséget cserélni” nem olyan könnyű, mint sokan gondolják.

Hogy mi lesz ezután? Nem tudom. Néha elelmélkedem a dolgon, de amúgy nem görcsölök azon állandóan, hogy nincs párom, azon meg pláne nem, hogy még szűz vagyok. Majd lesz, ahogy lesz. :)