Huszonéves szüzek (F), hogy jutottatok idáig?

14:01-es vagyok

13:23 tetszik a sztorid,szerencsés vagy :)

14:27 ez a te véleményed hogy nem nézel ki jól?Nem minden a külső,hidd el,aki tényleg törödik magával,az nem hiszem hogy annyira csunya lehet,hogy egy lánynak sem kellene.

15:32 Emiatt nem voltál még lánnyal?Beszéltél egyáltalán valakinek róla?Hidd el,sok lányak ez nem számít.Nem a méret a lényeg,csak tudni kell használni :)Ez az én véleményem.

Általános iskolában anyukám a tanárom volt és jó tanuló voltam, emiatt aztán nem nagyon barátkoztak velem. Ha ez nem lenne elég, érzelmileg kb 2 évvel voltam lemaradva a kortársaimtól.

Amikor a barátaim bulizni/pasizni mentek, engem nem engedtek, de nem is hiányzott, akkor én még focizni szerettem meg futkározni. Így aztán elkoptak mellőlem a barátok.

Nem járok bulizni, mert nem szeretek. Nem járok sehova baráti társaságokkal, mert nekem nincs olyan, akik összejárnának. Volt már kapcsolatom, de semmi komoly. Csókolóztam már, de ennek ellenére, még mindig félek tőle. Randikon általában zavarban vagyok, nem tudom, hogyan viselkedjek. Félek az egész kapcsolat-dologtól, nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. A szextől is félek, annyira zavarban vagyok.

Csak olyan pasikkal találkoztam, akik töketlenek voltak vagy azonnal meg akartak fektetni. Sosem gondoltam, hogy várok a házasságig, de az biztos, hogy szerelem nélkül senkivel nem tenném meg.

Biztos kapcsolatra vágyom. Tudni akarom milyen szeretni és szeretve lenni. Szükségem van valakire, aki megért és vezetget. Aki útmutatással és türelemmel segít feloldani a gátláasimat. De ilyen nem létezik.

23/L

20 éves fiú vagyok, és azt kell mondanom, hogy eddig három olyan lánnyal találkoztam csak életemben, akik felkeltették az érdeklődésemet. Az elsőnél még fiatalabb voltam, nem nagyon próbálkoztam, a másodiknál mindkettőnk részéről, csak mély barátság alakult ki, de azt hozzá teszem, hogy nagyon rég óta ismerjük egymást, csak sokáig nem beszéltünk, mert ő Magyarország másik végébe költözött jó pár évre. És akkor az utolsó: Elkezdtem az egyetemre járni, megismerkedtem egy lánnyal, két hónapig fűztem, és a végén az egyik haverommal jött össze. Ez utóbbi teljesen kikészített legalább egy fél évre.

Az a helyzet, hogy a lányok 95% nem tud érdekelni, mert nem az agyon sminkelt, folyton részegen bulikból hazatévelygő, hisztiző és buta lányokat keresek.

Kevés olyan van, aki értelmes, szereti azokat a dolgokat, mint én, nem traktál a buta kérdéseivel etc.

Több lány volt az egyetemen, akikről tudom, hogy leghőbb vágyuk lett volna összejönni velem, de nekem egyik sem kell barátnőnek. Barátok vagyunk, és megpróbálom nem biztatni őket. Az egyiküket fél év után sikerült csak leráznom, de szerintem azt is csak azért, mert gyorsan összejöhetett valaki mással.

Hozzá tenném végezetül, hogy jóképűnek és értelmesnek tartanak, 189 cm magas vagyok, nem egy Schwartzenegger, de nem is pálcikaember. Én úgy mondanám, hogy sportos.

20/F

23:22

Hidd el, fogsz találni olyat, aki megérdemel, de az igazán jóért meg kell dolgozni, és megszenvedni, vagyis nem szabad feladni a keresést, mert a jót úgyse könnyű megtalálni ;)

Sok szerencsét amúgy!

A válasz megírásának időpontja: ma 15:26

Ugyanígy van nálam is,hogy lett volna esélyem egy jó pár,csak nekem is de nekem is komplexusaim vannak csak annyi különbséggel,hogy nekem vizelési gondjaim vannak és ez eléggé kellemetlen a mindennapokban.Nincs is rosszabb annál egy fiatal életében,hogy nem képes elengedni akárhol a szükségletét :(

És nekem ez miatt van leges leginkább gátlásom.

Tudok a nőkkel beszélni,nem félek tőlük meg hasonló helyzetek.De én már megszoktam,beletörődtem,hogy nincsen

Már írtam pár oldallal előbb (0318 19:58).

Még kiegészíteném néhány dologgal, amit fontosnak tartok. Észrevettem, sokan írják, kevés az önbizalom, ahogy én is, ez következmény, a kiváltó okokat kell keresni. Alapvetően a külső megjelenést (amit szintén sokan írnak), pénzhiányt tartom gátló tényezőnek.

És ami eddig nem nagyon merült fel: a családi háttér. Most, hogy gondolkodtam, ezt helyezném az első helyre az én esetemben. A mi családunkban sosem volt téma a lányok, barátnőzés, tabu témának számít (pedig van egy öcsém is, ő is hasonló cipőben jár - feltételezem). Mindenki zárkózott, és nem mutatjuk ki az érzelmeinket, elmaradnak az ölelések, nincsenek elhangzó szavak, amelyek szükségesek az ember helyes érzelmi fejlődésében. A szükségszerű szexuális felvilágosítás is elmaradt "annak rendje, módja szerint". Szüleim nyilván szégyellték megtenni (nevelési hiba). Ugye, az évek múlásával egyre rosszabb az ilyen helyzet. Most 27 éves vagyok, lassan 28, és az egyetlen megoldásnak azt látom, ha elköltözöm otthonról, különben minden így marad. Sokszor gondolkodom azon, hogyan lettem értelmes ember ilyen körülmények között. Ja: anyám 25 éves koromban megkérdezte tőlem, hogy a fiúkat szeretem-e, ennyire nem ismer, és nem látja át a helyzetet. Családi, nevelési katasztrófa.

Amúgy a külsőmmel nincs semmi baj, igaz nem vagyok magas, de sosem zavart, mindig a picike lányok tetszettek amúgy is. Ábrázatommal, alkatommal sincs baj, elég vállas srác vagyok, jó erőben.

Összegezve: pszichés okok, és a pénzhiány a valós jelentőségén túlra nagyítva.

Bakker, tényleg pszichológus kell.