"Ribancos lenne" így megtenni az elsőt?
Szitu a következő. 23 éves lány vagyok és szűz. Szeretném már megtenni, és átélni, hogy egyáltalán mi az a szex.
20 évesen volt egy kapcsolatom, ahol a másik erőltette is a dolgot, és nem is vonzott annyira. Akkor nem akartam megtenni. 21 évesen ismét volt egy. Ott kívántam a másikat, de távkapcsolat volt, és az illetőnek zűrös ügyei is. Vele nem találkoztam annyit, és éreztem, hogy hamarosan vége lesz. Úgy nem akartam megtenni.
Most is benne vagyok egy kezdődő kapcsolatban, de ebben is vannak bizonytalanságok, nem is kevés. Viszont ennek ellenére megszerettem a másikat, érzek valami pluszt, és kívánom is őt.
Mi a véleményetek arról, ha úgy teszem meg vele, hogy lehet, hogy már két hónap múlva együtt sem leszünk?
Most úgy vagyok vele, hogy már szeretném. Magát a szexet. Ez iránt az illető iránt érzem azt a pluszt, bár nagyon sok a bizonytalanság a kapcsolatban. Most úgy érzem, szeretném vele megtenni, habár nem lehet tudni, hogy hónapok múlva mi lesz velünk.
De van egyáltalán "bombabiztos" kapcsolat?
Nem elítélendő, ha a vágyaimat fogom követni? (mert ebben most az is jócskán benne van, hogy már szeretném.)
Úgy néz ki, meg fogom tenni ebben a helyzetben, de érdekelne a véleményetek.
Köszi!
1Honnan veszed, hogy pár hónap múlva nem lesztek együtt? Elutazik valaki v mi?
2 Az életben semmi sem biztos. Egy párkapcsolat sem. Épp ezért kell azon az elven élni a kapcsolatokat, hogy : szeresd amig szeretheted. Ezért kell minden csókot, minden érintést meg élni, hogy ha vége lesz, ne legyen mit megbánni. Sőt még egy házasság sem biztos, mert egy szerelem sem tart örökké, mert az a boldogan éltek mig meg nem... az csak a mesében létezik.
3 Ha szerelemről van szó, nem szabad túl sokat gondolkozni. Ha úgy érzed, hogy vele megtudnád tenni, akkor tedd. De ne akard programozni, az ilyen csak jön magától. Add át magadat az érzésnek, sodródj az árral, használd ki a lehetőségeket, ne érdekeljen, hogy ki mit gondol. Az a helyes ami neked jó.
"mivel nem hiszek az igaziban, csak abban, hogy az ember megtalálja azt, akivel többé-kevésbé kompromisszumokkal együtt tud hosszú távon is működni, ugyanis ez a valóság."
"Sőt még egy házasság sem biztos, mert egy szerelem sem tart örökké, mert az a boldogan éltek mig meg nem... az csak a mesében létezik. "
Pedig igenis létezik, akár hiszed akár nem, saját szüleimen (és nagyszüleimen is) tapasztalom, akik még közel 50 évesen is boldogan élnek, szerelmesen, épp úgy mint 20 évesen, alig pár hónap járás után összeházasodtak, lehet, hogy ez hihetetlen olyannak aki ennek nem szemtanúja. Hidd el az igazi szerelem létezik, csak nem mindenkinek jön össze. A mai világban sajnos divat szirér-szarért elválni, szakítani, összeveszni, akár gyerekeket hátrahagyni egy új f@szért, nőért, holott már tudták a másik hibáit, tudták, hogy nőzik, iszik, verekszik, eljátssza a pénzt, annyira nem szeretik stb. mégis belemennek pl. a házasságba, aztán 1-2 év és válás...
Kérdezőnek továbbra is azt mondom, akkor tedd meg ha szerelemből teszed (akár úgy érzed, hogy nem jöttök ki olyan jól és nem lesz tartós, akár úgy érzed, vele éled le az életed), nem azért mert már túl akarok lenni rajta, vagy csak simán a szexet kívánod, hanem azért mert magát a párod "akarod".
Na csak ennyit akartam, további sok boldogságot mindegyikőtöknek.
23N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!