Miért akar mostanában mindenki cicababa lenni?

Hogy csípem én a buta sztereotípiákat...

A cicababa vagyok. Olyan pasi próbálkozott be nálam, hogy...huhh...minden lány kiguvadt szemmel bámul utána, ő az egyik leggazdagabb a városban, viszont én egy egyszerű, átlagos autóval rendelkező férfival járok már több mint 1 és fél éve. :)

Nem akarok vitatkozni, de ez nem így van.

Én még soha nem ráztam magam diszkóban csak azért, hogy felszedjek egy pénzes pasit, van komoly kapcsolatom meg minden, de egyszerűen így érzem jól magam, így vagyok magabiztos.

Régebben önbizalomhiányban szenvedtem de olyan szinten, hogy pl. nyáron a hőségben sem húztam nyitott cipőt, mert utáltam a lábfejemet. Most viszont rájöttem, hogy nincs mit takargatnom rajta, szép az a lábfej. :)

Nekem ezt az önbizalmat a cicababaság hozta el, így már hozza merek szólni idegenekhez és meg merem kérdezni egy ismeretlentől az időt nem pirulva meg agyonidegeskedve magamat.

Eszem ágában nem volt pasizni soha, nem azért lett cicababás stílusom, mert akartam, hogy felfigyeljenek rám. Szépen lassan alakult ki az egész, csak úgy magától...és belülről.

Már meg ne haragudj, de azt ki mondta, hogy érdekel mások véleménye?? Vagyis én nem attól lettem magabiztos, mert úgy gondolom, hogy az emberek "megcsodálnak" vagy bármi ilyesmi.

Attól lettem magabiztos, mert így el tudtam fogadni magamat és nem azt néztem közben, hogy háátha uramatyám most mindenki fogja csöpögtetni a nyálát utánam.

Nem mások miatt vagyok olyan, amilyen és nem mások miatt öltözöm úgy, ahogy.

Elsősorban magamnak akarok tetszeni, saját magamat akarom szeretni és az, hogy mi erről az emberek véleménye, nem érdekel.

Voltam tipikus "jókislány", 1 fiúm sem volt még és már akkor hallottam szép kis pletykákat magamról. Ilyen világban élünk, ezt elfogadtam.

Nem akarok mindenkinek megfelelni!

Az, hogy valaki nem vesz komolyan...hát Istenem... Én tudom, hogy hányas átlaggal végeztem, hányadik tanuló voltam az évfolyamunkban végig (első!!!), hány nyelven beszélek, hány hangszeren játszom, milyen egyetemre jutottam be tizediknek a listán blabla.

A lábfejemet nem attól szeretem, mert bármit is változott mondjuk a cipőktől, hanem azért, mert így szeretem önmagamat és ehhez a lábam is hozzátartozik.

Annyi gondom volt magammal míg tini voltam, hogy azt tényleg hosszú lenne leírni...de így végre elégedett vagyok és ez a fontos!

Smink nélkül is szép vagyok, ezt el merem mondani. Rengetegen megjegyezték már ezt, amúgy, de nem látok abban semmi visszataszítót, ha valaki vakolatot ken az arcára (mondjuk én nem szoktam túlzásba vinni, csak kicsit feldobom magam :DD).

Mindenki öltözzön úgy, ahogy akar...legalábbis én így gondolom. Most milyen jogon ítélünk el egy emót, rockert vagy épp cicababát? Miért kellene mindenkinek egyforma, vagy legalábbis "hétköznapi" (sportos, elegáns, divatos de semmi túlzás meg extra) lenni??

Nem értem...

Na mindegy.

Jó éjt, sziasztok