Hogyan legyek nőies?
18 éves lány vagyok, van két bátyám meg egy öcsém. Apám nevelt minket kicsi korunktól, mert anyám lelépett az új pasijával. Már általános iskolában is csúfoltak a lányok, hogy fiúsan viselkedem, ezért aztán nem is voltak soha olyan igazi barátaim, inkább a fiúkkal lógtam. Viszont így teljesen lemaradtam minden ilyen lányos témában, egyszerűen semmit nem tudok a divatról meg hasonlókról.
A sminkkel is ugyanez a helyzet, nem tudom, hogy kell sminkelni, ilyen videókból próbáltam, de nem igazán sikerült, így fel is adtam. Most vagyok végzős középsuliban, már a tablófotózáskor is hülyének nézett a többi lány, hogy nincs rajtam smink, de egyszerűen nem tudom, hogy csináljam, mit és mennyit. Holnapután ballagás, nem akarom, hogy megint kinézzenek emiatt maguk közül.
Nem tudom, hogy kéne nőiesnek lennem, nagyon alap dolgok hiányoznak. Nem megy ez a pletykálkodós semmiről csevegés, nem tudok sminkelni, magassarkúban járni, sosem voltam kozmetikusnál, sosem volt műkörmöm, nem tudom, mi a divat, pasim sem volt még, nincs akivel erről beszéljek...
Félek, hogy szeptembertől ha egyetemre megyek, még jobban gáznak tart majd az összes lány. De közben meg sokszor hülyeségnek tartom az ilyen "lányos" időtöltéseket, mint a pletykálkodás, mások kibeszélése meg hasonlók. Meg a sminkelést sem értem igazából, szerintem csak idő és pénzpazarlás. Nem tudom, mi a baj velem, lehet, hogy sosem lesz belőlem igazi nő?
18/L





Nem a sminktől vagy a pletykálkodástól lesz valaki nő.
Az öltözködés az alap! [link]
(A pasik az elegáns, "titkárnő" stílusú nőktől indulnak be!)





VICCELSZ???
A magas, vékony, hosszú lábú nőkért megőrülnek a FÉRFIAK!
Persze a korosztályodban lévő félhomár kis majmok nem, de minek játszanál kölykökkel? :)





Figyelj, ha nem akarsz sminkelni, akkor nem kell. Csak azért, hogy mások ne tekintsenek rád furán, ne kezdj el sminkelni. Mondjuk emiatt nem értem, hogy miért néznek hülyének. :D
Egyébként ha akarsz sminkelni, abból sem kell sok. Kezdetnek egy kis szempillaspirál elég. Esetleg ha vannak bőrhibáid, akkor korrektor. Esetleg lehet valami halványabb rúzs, szájfény. Nem kell semmi extrát. Ezeket nem is nehéz használni. Nem kell ide alapozó, meg minden, csak azért, hogy legyen.
Elég baj, ha valamelyik lányoknak ez a hobbijuk, hogy másokat kibeszéljenek. :D A lényeg az, hogy ha nem tetszik a smink, műköröm, magassarkú, akkor NE hordj. Csak mások miatt ne változz meg. Hidd el, az érett emberek nem fognak emiatt elítélni. Nem ettől nő valaki.





Nekem is kis mellem van, és soha nem pletykálnék ki senkit, nagyon gáznak tartom. Mégis azt mondják, hogy nőies vagyok.
Egyébként kiskoromban engem is piszkáltak, mert fiús voltam, de igazából ez motivált arra, hogy jobban figyeljek a külsőmre.
A sminkelés jelenleg az életem :D Ebben a témában nagyon benne vagyok, de hosszú lenne itt minden tudásomat leírni. A lényeg: már az is nagyon sokat dob rajtad, ha felraksz egy kis szempillaspirált. A szemöldöködet ha kicsit porral kiemeled, az szintén. Essencetől ezeket 2000 Ft-ból megveszed. Ha problémás a bőröd, akkor alapozó, meg egy ecset hozzá. Szerintem ez elég, én nyilván sokkal több mindent használok, de aki nincs ennyire odáig ezért az egészért, annak ez már bőven jó. Aztán ha kedvet kapsz hozzá, vehetsz bronzosítót, rúzst, meg amit akarsz. Ballagásra igazából ez elég, meg egy magassarú, és már csinos vagy. Lehet alacsony, vastag sarka, és az abszolút nem kényelmetlen, nem is fogsz benne elesni. Hétköznapokban amúgy a 18 körüli lányok úgyis sportcipőt hordanak, szóval szerintem nem baj ha nem hordasz magassarkút.
Ha divat terén is művelődni akarsz, akkor Pinteresten nézz outfiteket, inspirálódj, aztán mehetsz vásárolni.
De ha ez az egész nem megy neked, akkor szerintem ne erőltesd.





Ha nem tudod kisminkelni magad akkor menj el sminkeshez :) ha tetszik az "új" külsőd akkor kérj tőle tanácsot, ha meg nem akkor ne sminkelj.
Öltözködéssel is megpróbálhatsz nőies lenni, egy csomó kép van neten.





A pletykálkodásnak mi köze van a nőiességhez? Szerintem inkább visszataszító, rosszindulatú emberekre jellemző.
Sminkelni sem kell feltétlenül, bár én szoktam de azért mert szeretem, nem azért hogy valakinek megfeleljek.
Általános iskolás koromban ugyanúgy voltam mint te, mert anya nem engedte hogy úgy öltözzek ahogy szeretnék (nem ribizlisen akartam, tök normális elképzelésem volt) meg ilyesmi, pedig egy 7.-8.-os lánynak szerintem már egy-két ilyen dolgot szabadna pl körömlakk.
Aztán 9-ben elkezdtem sminkelni de nagyon visszafogotan, természetesen és nem azért mert régen kinéztek maguk közül a lányok (olyan középsuliba mentem ahol amúgy sem néznének ki érte, sokan fiúsak) hanem azért mert nekem jól esik, szeretek vele tökölni. :D
Ha téged nem vonz akkor nehogy elkezd a buta libák miatt! Én élvezem és egyáltalán nem tartom sem idő, sem pénzpazarlásnak, de ha te igen akkor minek erőltetnéd? Szerintem el kellene döntened magadban hogy szeretnéd-e kipróbálni vagy nem mert úgy tűnik te sem vagy benne biztos.
17L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!