Bio Lab Mask tényleg működik?
Vélemények érdekelnének arról, hogy tényleg működik-e ez a krém vagy csak 1 nagy átverés? Növekedési csíkokra kellene.
Válaszokat előre is köszönöm.
Sziasztok!
Már egy hete használom, eddig három alkalommal kentem az arcomra, de semmi eredmény. Az apró szarkalábak, a bőr elszíneződések, a tág pólusok megvannak. Állítólag csiganyálka van benne. Lehet, hogy hatásosabb lenne, ha egypár csigát hoznék be a kertből. :D
Sziasztok!
Én is filóztam, hogy megvegyem-e és én is a kommenteknél fogtam először gyanút, meg hogy ennek a kutatóintézetnek alig találtam a honlapját, ami elég gagyi is volt. No, meg hát a híre orvosunk a képen. ő sem világhíres a net szerint. Végül úgy döntöttem, hogy írok az ügyfélszolgálatnak, amihez a címet alig találtam meg. Elsősorban azért, hogy megtudjam a pontos összetevőjét a cuccnak, hogy a csigatrutyin kivül pontosan mi is van benne. ezt ugye kötelességük megosztani a kedves vásárlókkal. És rákérdeztem a fura képekre és az orvosra is. Kíváncsian várom a válaszukat. Szerintem rémes, hogy így megvezetik az embereket.
Sziasztok!
Kb. 2-3 hete használom. Igyekszem betartani, a heti két alkalmat, de van, hogy heti 3x használom. nekem nagyon pattanásos volt a bőröm. már 3 Roaccutan kúrán vagyok túl. 4.-be nem kezdhetek... már ez a három is túl sok volt...
De a lényegre térve :) Még messze áll a tökéletestől a bőröm, viszont új pattik nem jönnek, a hegek is múlófélben :) A bőröm nem zsíros, nem száraz.. Este használom, és reggel is pihe-puha a bőröm :) Nehéz kibírni, hogy ne használjam minden nap. Még azért nem kiabálnám el a maszk hatásosságát, mert ahogy mondtam még nem tökéletes a bőröm. Viszont az eddigi eredmények alapján én nagyon-nagyon bizakodom. Aki szintén vett, kitartást :) Újabb 3 hét múlva írok, hogy miként áll a harcihelyzet :)
Sziasztok!
Èn is vettem,a második alkalom.de màr az elsô utàn
sima tapintás èrezhetô.
Kesobb is jelzem tapasztalataimat.
Szia ! Én most rendeltem meg a krémet , remélem hogy használni fog ... a kozmetikusom véleményét kikérdeztem, ha tényleg ezek a dolgok vannak a krémben és frissek a hegek , sebek,csíkok, akkor használnia kell .. sok szolárumtól kicsit ráncos lett a bőröm .. és ezt elszeretném vele tüntetni és ha sikerül .. hibámból tanulva soha többet nem fogok szoláriumba járni ..
Ha beválik mindenképpen fogok egy előtte utána képet készíteni és elküldöm majd ! :)
Mindenkit Üdvözlök!
Senki ne rendeljen Bio Lab krémet!
Egy gagyi az egész,egy gyengébb testápolónak sem felel meg!
Ami a weboldalon van, hatóanyag felsorolva, az nem egyezik, azzal amit kapsz...
Nem hittem, hogy van ennyi szélhámos ember a világban, mert Én 24 éve tisztességesen, becsületesen kereskedem, kő kemény munkával! Nem el veszek, hanem adok!
Holnap be másolom Nektek, miért nem kell innen rendeljetek! Egyébként , kizárólag e miatt regiztem be, nehogy Titeket is meg lopjanak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!