Mennyit keres egy pályakezdő szoftverfejlesztő manapság?
#2-es vagyok.
8-as! Egyetemről jöttél ki. A kérdező NEM egyetemi végzettségről érdeklődött.
9-es. Félig meddig igaz, de azért egy senior(min 5 év tapasztalat) ennél picit többet keres. De valójában varázsfizetésekkel dobálóznak a többiek, mert nem képesek elfogadni az igazságot.
10-es: Köszönjük a bemásolt infót, ez nem konkrét tapasztalat.
Újra leirom: Ismerek olyan embert, aki nettó 200 al indult. Ma már több a fizuja, de meg sem közelíti az általatok vetíteni próbált összegeket.
Nettó 250 körül látom reálisnak ahogy én magam is keresgélek és másoktól is hallom.
Rettentő sok esetben Kata-sként sajnos.
#11
Neked itt most valami problémád van a szoftverfejlesztőkkel és ezért próbálod degradálni őket azzal, hogy ez csak középfokú végzettség és kevés pénzt érdemelnek.
Nem kell jönni az OKJ-s képzéssel. Szoftverfejlesztő alatt mindenki a progtervinfó és mérnökinfó szakokat érti.
Esetleg egyike vagy azoknak, akiket beetettek az OKJ-val és a bootcampekkel, majd miután lehúztak egy csomó pénzzel, nem kaptál munkát a képzéseddel és most haragszol a világra.
Azért vagyok lepontozva, mert nektek csak az a programozó, aki közvetlenül érettségi után ment, kifejezetten egyetemre, nappalira (proginfó, mérnökinfó) és mellette már szakmában dolgozott?
Mert ők elhiszem, hogy nettó 250 felett kaphatnak diplomával a kezükben, addigra már egy-másfél év tapasztalattal...
Egyébként Nokia (ez tutibiztos forrás és nemcsak saját), Ericsson, Epam (a mentorprogramjuk után) és még több kisebb cég is kb. nettó 250-et ajánl.
Csak ti végigszenvedtétek az egyetemet és ezért meg kell nyugtatnotok saját magatokat, hogy volt értelme, ezért hangoztatjátok, hogy csak az ember, aki nappalira ment... Közben a kezdő fizetésekről gőzötök sincs, mert már seniorok vagytok.
#2-es vagyok
Egyetemi, főiskolai képzéseknél lehet több a kezdő fizetés, igen.
De maga a Szoftverfejelsztő mint olyan, egy középfokú szakma.
A MÉRNÖKINFORMATIKUS, az pedig már felső fokú szakma. A kettő között nagy a különbség azért.
A linkeket pedig, amit a 13 as bemásolt, pont software engineer-t keres, ami nem egyenlő a Szoftverfejlesztővel, ugyanis előbbi mérnöki rang, utobbi pedig középszint.
2-es vagyok.
17-esnek sok mindenben van igaza.
:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!