Miért utálja mindenki az AMD-t?
Mert azok fanboyok. Nem kell velük foglalkozni. Én osztályomban is van egy elvetemült, aki állandóan fújamdzik, már nem érdekel, mondja ha jól esik, nem fáj.
Egyébként videokártyát terén abszolút semmi probléma nincs velük (kivétel, hogy a mostani generáció csúcskártyái még mindig nincsenek piacon) processzornál viszont rendesen el vannak maradva, most a Ryzennel ha behozzák ezt. Csak nehogy bukta legyen mint a Faildozernél :D
Az AMD-s cuccaim is időtállóak, az Intelesek is. Ez utóbbiak drágábbak, de igazából semmivel nem jobbak. :-) A játszós PC-ben lévő 5 éves AMD procim sem produkál rosszabbul, mint pl. a laptopom i5-öse, szóval a nagy technológiai fejlődést nem igazán tudom a papíron olvasható értékeken kívül használati előnyökben kifejezni (hacsak nem a fogyasztását, ami a laptopon számít, ezért Intel, az asztalin meg nem érdekel, ezért AMD).
A GTX pedig nem éppen a legjobb érv, mivel az NVidia, nem Intel, és nem CPU, hanem gafikus kártya, ahol az Intel az integrált csoda vackaival sehol sincs (játékos szemszögből).
Szóval alapvetően nagy különbségek nincsenek, az én használati tapasztalataim legalább is nem mutatták soha.
#3.Ez is egy alaptalan dolog.
Legalábbis nem vettem észre eddig hogy az AMD termékei előbb romlottak volna el.
Kérdező:
Nem kell velük foglalkozni,én is ismerek nem is egyet.
Egyszerűen nincs rálátásuk az egészre csak amit néhány szintén fantól hallottak.
Ja ha meg az AMD nem lenne a piacon nézelődnének mert az egyed uralkodó gyártók nem fejlesztenek és az egekbe viszik az árakat.Élő példa az Intel,a G4560-n kívül érdemleges döntést nem tettek már 3-4 éve.
#6.Vedd tudomásul hogy a Ryzen közel ugyan azzal a technológiával fog készülni mint a mai Intel CPU-k.
Mivel az AMD a konzol piacon volt nem nagyon foglalkozott a CPU fronttal,amik piacon vannak azok is már közel 4 évesek szóval nem reális összehasonlítani egy FX8320-t egy I5-6500-al mert egyszerűen egy elavult technológia.
Szóval jó lenne látni mert egy piaci versenyt,végre megint egyenlő esélyekkel.
Azonos áron nem nyújt többet az intel mint az amd, sosem nyújtott, felette meg brutálisan túl van árazva. Játékra jobb, mert sajnálatos módon még mindig a kevés mag a népszerű(ez is másképp lenne ha az intel nem kérne 70 ezret egy húzható i5 ért, de ugye majdnem kanállal nem lehet levest enni, úgyhogy ezt hagyjuk is). A felső kategóriás procijaik piszkosul gyorsak, de a legtöbben azt hiszik hogy ha a megfizethetetlen(~380 ezer) 6900k gyors, akkor a pentium g(17-25 ezer) is az, csak mert ugyanaz a cég gyártja. Más felhasználási területre viszont még mindig vagy jobb ár\érték arányú az amd(a lassan 5 éves, változatlan árú amd, azért ez kemény), vagy minimum hozza ugyanazt a szintet.
Marha egyszerű a dolog, jó érzés egy táborhoz tartozni, és sokkal egyszerűbb azt kiabálni amit a többiek mint foglalkozni egy adott témával, ha lenne egy csöpp esze az osztálytársaidnak akkor látnák, hogy az amd az egyetlen oka annak hogy van játékra alkalmas processzor 50 ezer alatt is, meg hogy az 1060 reálisan lett beárazva. Érdemes utánaolvasni, hogy mégis mennyi büntetést kapott az intel a sok szarság miatt amit a vásárlókkal\piac manipulálásával csinál, vagy imád rengeteget fizetni aki az intelt isteníti, vagy csak tájékozatlan.
#3 de okos vagy.
A Ferrari amiről beszélsz 2017-es. A Lada Niva pedig sok generációval ezelőtti. Na? Akkoriban a Lada Niva is olyan volt, mint ma egy Range Rover. Ja, ha már autók. Menj már be a susnyába Ferrarival légyszíves. Más célra jó, ugye látod? (Renderelésben nagy előny a 8 mag & magas órajel, utóbbi példa erre hívja fel a figyelmed)
Az meg mi, hogy AMD előbb romlik el? Öcsi, kell Phenom X4 gyári hűtővel 7 ezerért? Esetleg Athlon 64? Mindkettő működik.
Stabilabbak? lol, felborul a gépház, ha AMD-m van? Vagy ezt hogy kell érteni? 390X-em van, soha egy játék nem fagyott ki driver probléma miatt.
"tapasztalatból mindig azokat szerettem" wtf?
Te tipikusan az az ember vagy, aki nem tud érvelni, miért utál egy terméket/márkát. "Azért szar mert ismerek egy ember aki egyszer látott egy srácot akinek a rokonának egyszer elromlott az AMD processzora, (igaz, hogy azért, mert 1,6V volt a magfeszültség, de ez lényegtelen) úgyhogy én sem veszek soha AMD-t."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!