IT-sek, ti mennyire érzitek "fontosnak" a munkátokat?

"Nem cinikus próbálok lenni"

De, az akarsz lenni.

Miért van az, hogy aki már a kérdésben azzal mentegetőzik, hogy ő bizony "nem ... akar lenni", az pont, hogy az?

A meglátásom az, hogy egy fejlett és ép társadalomban minden területen szükség van hozzáértő emberekre. Akkor is, ha "lehetne élni anélkül is". Lehetne. De egy fejlett társadalom célja nem az, hogy barlangokban lakjon, és napról napra éljen túl. Mindenre szükség van, ami a társadalom működése, és az életminőség fenntartása (/javítása) szempontjából szükséges. Legyen az tanár, orvos, zenész, informatikus, utcaseprő, hómunkás, postás, pénztáros, autóbuszvezető, óvónő, rendőr, akármi.

De ha még tovább is kukacoskodni akarnánk: az én munkám nélkül például a karantén alatt nem lett volna online oktatás az iskolánkban. Sőt, nem tudnák a tanulók az ágazati online vizsgájukat megcsinálni, és mindennapos, komoly nehézségekbe ütköznének teljesen banális tevékenységek során is. Lehet, hogy nem a fő tevékenység, amit végzek, de kétség kívül elengedhetetlen ahhoz, hogy működni tudjunk.

De hadd említsem meg, hogy informatikusok nélkül te ezt a kérdést sem tudtad volna itt feltenni. Sőt, nélkülük nem tudnál e-mailt küldeni, Skype-olni, online pizzát rendelni, online busz- és vonatmenetrendet nézni, az orvosi laborleleteidet visszanézni, mobiltelefont használni, de még ingyen üzenetet küldeni sem.

Arról nem is beszélve, hogy mind a prdagógia, mind a pszichológia, mind az orvostudomány, mind a közgazdaságtan, stb, stb. mind támaszkodik valamilyen mértékben az informatikára. Múltkor bementem a szemészetre. Mi volt az első dolog, amit csináltak? Bele kellett néznem egy gépbe, ami a szem biofizikai sajátosságaiból kiindulva objektíven megállapította, hogy hány dipotriás a szemem. Aztán bele kellett néznem egy másik gépbe, ami megállapította a szemnyomásomat. Egyik sem létezne ma informatika nélkül. De pszichológusként egy MMPI tesztet sem kézel fogsz végigbogarászni, meg papíron kitöltetni, hanem van erre egy szoftver, ami a több száz választ objektív módon kiértékeli. Tanárként meg hadd ne mondjam, hogy minden nap, minden órában találkoznál vele. Én elborzadva látom, hogy mennyire nincsenek kihasználva az oktatásban a technika nyújtotta lehetőségek. Minden teremben ott virít az interaktív tábla, amit pusztán a krétás tábla alternatívájaként használnak. Csak épp jóval drágább módon, és még írni is esetlenebbül tudnak rá. Külön cikket tudnék írni, hogy mire, és milyen szoftvereket LEHETNE használni az oktatás hatékonyabbá tétele érdekében.

És persze, lehetne érvelni azzal, hogy "de hát 50 éve is megvoltunk informatikusok nélkül". Igen. Meg több ezer évig létezett az emberiség pszichológusok, és kötelező közoktatás nélkül. Csak ezzel két dolgot felejtünk el. Egyrészt: létezett, igen, csak nem mindegy, hogy milyen színvonalon és életminőségben. Másrészt: soha nem a múlttal kell versenyezni, hanem a jelenben kell helytállni. Lehet tanítani gépészetet a 30 évvel ezelőtti módszerekkel, de azok a tanulók, akik emellett mondjuk a számítógéppel támogatott tervezést is elsajátítják, óriási piaci előnnyel indulnak. Vagy fordítsuk meg: ahol nem sajátítják el, ők hatalmas munkaerőpiaci hátránnyal indulnak.

"Persze ez komplikáltabb ennél"

De azét te próbálod minél kevésbé komplikáltnak feltüntetni. ;-) Ne is haragudj, de ez tipikus hárító magatartás.

És miért is sátántól való, ha valaki profitot akar termelni? Persze, vannak, akiknek a célja a nettó nyerészkedés. De igazából nagyon kevés olyan piaci szereplő van, akik ne végeznének a végfelhasználó számára közvetlenül, vagy közvetetten hasznos munkát. ha én bemegyek egy X áruházba azért, hogy Y gyártó Z termékét megvegyem, azt nem azért teszem, hogy pusztán a nyereségüket növeljem, hanem mert nekem szükségem van arra a termékre. Ergo amit előállítottak, az hasznos.

Másik dolog: hagyjuk már ezt a túlfilozofált, erőszakosan magasztos hozzáállást! Ha én pusztán azért dolgoznék, hogy a magam, vagy a magam és a családom életszínvonalát növeljem, az hogy a fenébe ne lenne hasznos?

"van egy kis elfogultságom a közvetlenebbül embereket szolgáló munkák iránt"

Nem is kicsi.

Csak azt nem értem, hogy akkor mi a fenéért jelentkeztél egy általad lenézett szakra?

Egyébként a legnagyobb baj, hogy borzasztóan szűk látókörű vagy, és mindent próbálsz kisarkítottan látni. Ne haragudj, de ilyen hozzáállású tanárhoz én nem vinném szívesen a gyermekemet, de ilyen felfogású pszichológust sem szívesen látogatnék meg. Mindkét szakmában alapvető elvárás lenne a nyitottság, az elfogadás, és annak felismerése, hogy a világ egy összetett rendszer, amit nem lehet egyik, vagy másik szempont mentén binárisan értékelni.

Mint pszichológiaszakról mérnökké avanzsált egyed, válaszolnék.

Alapvetően más a munka jellege és sokan ezért nézik le a mi munkánkat. Mi már olyan hatalmas rendszereken dolgozunk, amire általában egy szakember tudása nem alkalmas, a részfeladatok ellátásától meg nyilván nehezen érzi magát az ember hősnek. Pszichológusként nyilván a szemed láttára gyógyul és épül a kliens/páciens, itt sokszor nem is beszélsz az ügyféllel.

Viszont az hülyeség, hogy emiatt nem hasznos a szakmád. Ha például egy orvoslásban használt robot fejlesztésében veszel részt, akár csak azzal, hogy más munkáját teszteled, mint tesztmérnök, már ahhoz járulsz hozzá a munkáddal, hogy emberek százezrein segíts, betegeken és orvosokon egyaránt. De például egy nagyobb banki termék leszállítása is elég menő dolog. Belegondolni abba, hogy hány millió ügyfél használja majd a rendszert, mekkora pénzmozgások fognak zajlani abban, amit ti az adott team(ek)el együtt összeraktok... A legtöbb nagyvállalat hasonló dolgokban utazik és lehet, hogy te ezt akkor nem látod, mikor egy kis kódrészletet írsz, nem úgy, mint egy tanár, mikor a diák megvilágosodik, de attól ezek még fontos és értékes dolgok. Lehet, hogy a mezei Pista bácsinak túl elvont lesz, ezért azt fogja mondani, hogy te csak a gép előtt lógatod a lábad, de a komplex feladatok munkamegosztása egyáltalán nem teszi értéktelenebbé a munkát.

És a legfontosabb, amit te még talán nem látsz át, de én igen, aki konkrétan azért is hagyta ott a pszichológusképzést és tartotta meg az ilyen jellegű érdeklődését egy kedves hobbinak, mert konkrétan nem volt rá pénze: nem mindig az a jó munka, ahol hősnek érzed magad, miközben a saját életedben nem tudsz a-ról b-re jutni miatta. Sok tanárral beszéltem az elmúlt időben és gyakran jött fel, hogy nagyon szívesen váltanának, de akkor ki fogja tanítani a gyerekeket, ha ők nem? Nos, ha nem lesz, aki tanítsa őket, akkor majd az illetékesek magukbanéznek és nem tekintik garantáltnak azt, hogy szemét bánásmód mellett is lesz, aki kiszolgálja őket. Nem kell önjelölt mártírnak meg szeretetszolgálatnak lenni mindig, ha az a te megélhetésed veszélyezteti. És ezzel a legkevésbé sem szeretném lenézni a tanári szakmát vagy a segítő szakmákat, de valahol maradni a mostoha körülmények ellenére azzal a szöveggel, hogy ki lesz ott, ha nem te, nem érv. Mindig lesz ott valaki, mert KELL lennie, de nem mindegy, mennyiért. Ha te eltűrsz dolgokat, amiket megtehetnek veled, mert a saját igényeidet hátrébb sorolod, az mindenkinek, aki számít ebben a rendszerben, rossz lesz hosszú távon.

És igen, a mocskos anyagiak... Az informatikában ilyen szempontból megbecsülnek és tudsz karrier mellett életet is építeni. Lehet családod, aki nem nélkülöz, lesz cég, aki fizeti a képzésed, ha szükséges, de te is megengedheted magadnak. 2-3 év alatt már fizetnek azért, amit a tanulmányaidba fektettél és ez nagy szó. Tanárként? 5 év múlva kerülsz oda, hogy gyerekek közelében lehess. Pszichológusként? 5 év alatt sehol nem vagy, hacsak nem munkapszichó irányába mész. És minden, ami a mesterszak után jön, az összes képzés, tréning, minden a te anyagi terhed úgy, hogy alig keresel 200-250-et. Nekem is ebből lett elegem, hogy nem elég, hogy megélni alig tudok, ahhoz, hogy jobb legyek és egy kicsit többet keressek, konkrétan még nekem kellett volna százezres, milliós képzéseket fizetnem. Szerencsémre időben beleszerettem a kísérleti pszichológiába és által a programozásba, statisztikába, különben nem láttam volna nagyon kiutat, hogy mit csináljak, ami érdekel is és amivel nem kopik fel az állam.

És nem bántam meg. Szeretek fejlesztő lenni, szeretek csapatban dolgozni és egy nagyobb dologhoz hozzájárulni akkor is, ha az anyám féle emberek sajnálkoznak, hogy nincs "igazi munkám". Örülök, hogy megbecsülnek és megbecsülik az erőfeszítéseimet (jóformán kinyalják a fenekem még az anyagiakon túl is). És abszolút nem minden a pénz, de ez egy nagyon fontos dolog az ember életében.

Szerintem neked is számít a magánéleted és az, hogy hogyan érzed magad, miután hazamész a munkából. Hogy hogyan érzed magad nyaralás közben, hétvégente, hogy mennyire vagy feszült, túlterhelt. Emberekkel foglalkozni alapból nehéz és megterhelő, főleg akkor, ha nem kapsz érte megfelelő kompenzációt. És bár sokaknak megéri, nem mindenkinek motiváló úgy tanulni, hogy eredményét, végét sem látja azoknak és nemhogy megfizessék, még ő fizet.

Nem mellesleg, a legtöbb ember karrierútja nem egyenes. Én is korrepetálok másodállásban abból, amihez értek, mert szeretek tanítani. Óraadó is szívesen lennék, de mikor erre lehetőségem volt, még nem otthonról dolgoztam (utazással együtt meg nagyon sok időkiesés lett volna átmenni az egyetemre). Valószínűleg elvégzek a korábbi tanulmányaimmal kapcsolatban egy képzést (most, hogy van rá pénzem lol), aminek köszönhetően tudok foglalkozni hobbi szinten például kutyakikéozéssel. De ezekhez a dolgokhoz nekem elsősorban kellett egy olyan állás, amiből tisztességesen megélek amellett, hogy érdekel is. Mert ha megfordítom a sorrendet, kétlem, hogy ennyi lehetőségem lenne.

Használd ki, hogy érdekel ez a szakma. A többivel ráérsz foglalkozni, ha már bebiztosítottad magad.

És nem mellesleg, az informatikában szerzett tudást könnyedén tudod hasznosítani máshol is.

Egy ismerősöm például úgy próbál segíteni, hogy karitatív/nonprofit szervezetek weboldalait segít fejleszteni, karbantartani a munkája mellett, mert megfigyelte, hogy az elavult, átláthatatlan felületek hátráltatják a munkájukat. Az emberek nem férnek hozzá fontos információkhoz, nem tudnak megfelelően tájékozódni és ez alapvetően határozza meg az adott cél sikerességét. No, ő például ezen egy személyben segít, munka után ezzel foglalkozik.

De már én is bütyköltem mesterséges intelligenciával itthon, hogy a kutyám jobban érezze magát, ha itthon hagyom (nem röhög) több-kevesebb sikerrel, szóval mi mérnökök sem csak a profitig látunk. :) Lehet önállóan is jó projektekbe fogni.

#7

Mi motivál embereket, hogy egy fórumon, ahova más emberek segíteni és beszélgetni járnak, félmondatokat odavagdosó bunkókként viselkedjenek?

Teljesen korrekt kérdés.

Gyerekkoromban alapvetően bíztam a jövőben, és szinte természetesnek tűnt a tanulás haszna. Mindez úgy, hogy visszamaradott gyerek voltam és sokszor egész gyakorlatias dolgok nem mentek.

Abban azért öbbé kevésbé bízni tudtam, hogy a társadalom egésze valami jó irányba megy, a hibákat, történelmi örökségeket kijavítuk, a szegénység megszűnik.

A 90-es években ért az első társadalmi jellegűnek nevezhető sokk, épp 18 éves kamaszként, amikor elkezdték nagy buzgalommal az akkoriban még munkásszállásokon lakó, ma hajléktalanoknak nevezett embereket kidobálni az utcára. Ez volt talán az első, amikor láttam, hogy hogyan képes egy egész társadalom is lépni a józan ésszel felfoghatatlan barbárság, lemúlt történelmi korok árnyai felé vissza.

Persze az azelőtti időkban, gyerekként is tudtam, hogy nálunk vagy az NDK-ban finoman szólva kívánnivalót hagy maga után egy minden ember számára igazságos, természetes kommunista társadalom építése, de ez azért más, mint fiatal felnőttként látni konrétan a vadkeleti 90-es években, ahogy a társadalom egész konrétan a halálba dobálja a népességének ,,fölöslegesnek'' nyilvánított részét. A legrosszabb talán az egész témát körülvevő hazudozás, pontoabban kimondatlan tabu volt: a remdszeres fagyhalálokat nem valamiféle rendkívüli állapotnak tekintették, hanem az emberi lét természetes velejárójának - valami, ami az általam megszokott NDK-ban elképzelhetetlen lett volna. Az NDK bűneiről amúgy abban az időben csak igen érintőlegesen tudtam, sokban megvolt bennem a hibák kijavíthatóságának érzése.

Addig a munkára, tanulásra csak úgy gondoltam, mint az emberi lét és a természetes módon jó felé haladó jövő természetes részére. Valahogy akkor kezdtem afféle léteméleti, egzisztenciális jellegű bizonytalanságokat érezni: nem biztos, hogy jó felé megyünk, és a munka nem szül automatikusan értelmet is.

Most nem is megyek bele jobba, ugorjuk át az azóta eltelt 30 évet.

Ma Haskell proramozó vagyok, próbálok Agdát is tanulni, igyekszem egyesteni a matematikai (kategóriaelmélet, topológia, típuselmélet) ismereteket a programzással (Haskell, Agda). Bár alapvetően jól érzem magam a bőrömben és bizakodom a jövő iránt, de fontos, hogy ezekre a régi kérdésekre tulajdonképp ma sem tudom a vélaszt.