Te miért kezdtél el edzeni és mi a célod vele?
Nincs vele celom. Ez a hobbim.
25/f
Ha lemegyek a strandra, normálisan nézzek ki.
16/F
Szeretem csinálni. 15/f
Ha matekozunk olyan 13,8 évesen kezdtem(már akkor is válaszolgattam itt :DD).
Célom szeretem csinálni és max olyan 5-6 év múlva kiakarokpróbálni egy natúr joghurtos versenyt.
Azért kezdtem, hogy jól nézzek ki, de ma már nem csak erről szól, az életem részévé vált az edzés.
Célom annyi, hogy jól nézzek ki, és egészségesen éljek.
Versenyzés nem érdekel.
Én is 130 kiló féreg voltam. :) Csak én sajnos későn kapcsoltam, 30 évesen kezdtem. A fejlődés elég lassú, főleg mert egyéb egészségügyi problémák miatt másra is oda kell figyelni a kajánál. Ráadásul úgy tűnik, nem vagyok egy genetikai csoda. :)
Azzal a céllal kezdtem, hogy normálisan nézzek ki, és végre felfigyeljenek rám a nők. A másik, hogy az egészséghez fontos a mozgás, így a másik cél, hogy hosszú távon fitt legyek. Azóta pedig már az is érdekel, hogy erős legyek. Jó érzés erősnek lenni, és ezzel is lehet elismerést szerezni. Nem versenyre gondolok, tök hétköznapi dolgokra. Ha egy kicsit erősebb vagy az átlagnál, az egy kis melónál egyből kijön, és tudnak sasolni az emberek.
60-80 év múlva én akarok lenni a korosztályomban az egyik legjobban kinéző, aki még mindig bizodalommal néz a jövőbe.
Ez amúgy komoly, de rövidebb távú céljaim is vannak vele.
Úgy gondoltam, legfőbb ideje, hogy eddzek. Erő, egészség, esztétika, segítség a fogyásban, közérzet, ésatöbbi, ez mind tetszik. Ráadásul pár éve hirtelen elkezdtek jobban tetszeni az átlagosnál fejlettebb izmok, bár addig sem voltam ellenük.
Izgalmas lesz megtalálni a határaimat. Ez alatt nem azt értem, hogy bízom benne, hogy a saját naturál határom közelébe jutok, de azért reménykedem. Lusta fajta vagyok, de heti pár edzés nem sok, mégse szupermaraton vagy 150 km-es gyalogtúra, azokat nem csinálnám.
Egyelőre roppant szórakoztató az egész, pedig hol vagyok még? Egy csomó gyakorlatot most kezdek megismerni... S emelgetem a súlyaimat, amikre, valljuk be, ráfér, mert elég picik. Bár a pár éve műtött csuklóm a 9 kilót sem mindig szereti, de majd vigyázok rá, hogy megerősödjön, mire több lesz...
Motiváció elvben rég volt, de soká kezdtem el, vagy 2 hónapja? Azóta esélytelen, hogy kihagyjak egy edzést (ez nálam azért nem semmi), idióta voltam, hogy nem kezdtem el hamarabb, sokkal jobb, mint gondoltam.
Úgyhogy komoly élvezeti szerepe van az életemben s ad némi tartást, amire most szükségem van...
39N
80 évesen még sportolni akarok,teljes életet élni,megmutatni mindenkinek,hogy van még élet!!
Jelenleg pedig a kinézetem,egészségem miatt.
És persze hazugság lenne kihagyni,hogy kompenzálom a fejem.;)
"Én is 130 kiló féreg voltam."
Én meg pont fordítva, 60 kilós kis féreg voltam! (184 centihez) :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!