Van értelme "izomnövelő" blokkot tartani?
A célom az hogy izmosabb legyen, nem az erő, viszont olvastam, hogy erősödni kell ahhoz hogy izmosabb legyek, ezért főként az erősödésre fókuszáltam.
4-5 ismétlésekkel dolgoztam és sikerült nagyon sokat fejlődnöm, a fizikumomon is látszik kicsit a fejlődés, tehát alacsony ismétléssel is tudtam izmot építeni.
Azonban egyre lassabb a fejlődés, már nem tudok edzésről edzésre több súlyt pakolni a rúdra, sőt van amikor 1-2 ismétléssel kevesebb megy egy adott gyakorlatból mint az azelőtti edzésen.
Valamiért egyre nehezebb és lassabb a fejlődés, pedig eddig elég jól fejlődtem a 4-5 ismétlésekkel. Eddig minden izomcsoportra csak 1db gyakorlatot csináltam (főleg alapgyakorlatokat) 4 sorozattal 4-5 ismétléssel, heti 2-3x.
Arra gondoltam, hogy belekezdenék egy "izomnövelő" blokkba, tehát a 4-5 ismétlés helyett 8-10-et csinálnék, lassabb és kontrolláltabban csinálnám a gyakorlatokat, főleg a negatív szakaszt, esetleg pár új gyakorlatot beiktatnék és növelném a volument.
Ennek lenne értelme? Vagy ez nem fog változtatni a fejlődés, izmosodás sebességén? Csináljam azt mint eddig, vagy álljak át arra amit fent leírtam?
Ezt hívták rége blokkperiodizációnak. Ez még mindig egy viszonylag gyakran alkalmazott metódus az edzésprogramozsában. Az ismétlésszámon kívül még elég sok tényező számít ilyen téren, úgyhogy ajánlom figyelmedbe ezt a videót, ha tisztán akarsz látni:
Igen, visszatérhetsz magasabb ismétlésszámhoz, hogy újraépítsd a gyakorlatokat technikailag is, és ilyenkor vissza lehet térni a dinamikusabb ismétlésekhez. Aztán szépen lassan tudsz újra emelni a súlyon.
Nekem ez általában szokott működni (kivéve a feknyomást, arra még ki kell találnom valamit, mert akárhogy ügyeskedek, mindig ugyanoda jutok vissza).
Ha csak az izmosodás a célod és nem az erő, nincs értelme erőspecifikus edzéseket végezned, teljes mértékben elhagyhatod a 6-nál kisebb ismétléses sorozatokat és én nem mennék rpe-7-8 alá munkasorozatoknál, mert igen, egy erőemelő megteheti, hogy guggol 20-30 szériát rpe 5-6 körül egy héten egy izomépítő blokkban, de sok izom van az emberen, ha ki akarsz mindent maxolni, ez a legtöbb embernek kivitelezhetetlen lesz időben.
Igen, az izmosodáshoz erősödni is kell, de ez nem azt jelenti, hogy az erőre kell összpontosítanod, hanem hogy ha nem lettél erősebb egy programtól egy kicsit sem, akkor valószínüleg izmosabb sem. Persze ha erőspecifikus programról váltasz, akár gyengülhetsz is eleinte, ezért én adnék legalább 6-8 hetet egy tényleges izomépítő programnak, mire beérik, bár ez gyakorlatszelekció kérdése is, meg hogy mekkora az átfedés a két program közt, meg genetika stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!