Szerintetek kijelenthető, hogy az átlag kondisokkal szembeni sztereotípiák mind igazak?
Én is mentem terembe vírus idején, viszont bennem bennem volt ez a negatív érzés (lelkiismeret furdalás), hogy járványkor teszem. Szerintem ez nem elég de én fertőtlenítettem és nem másztam rá a másikra. Kiderült, hogy ezzel egyedül voltam. Az emberek fullba beleszartak a helyzetbe, mintha minden a létező legnagyobb rendben lene. Ez igazolja a nárcisztikusságot.
Tavasszal Dr Gőrény csinálta azt a konditermi videót. Konkrétan a nagy példakép is úgy tett, mintha az lenne a normális, hogy mosok kezet a végén, aztán semmi baj. Ráadásul úgy tett, mintha a kondi kihagyása az valami eget rengető mértékű mentális problémához vezetne. Dr Gőrény szerint aki nem gyúr 1 hétig az megőrül? Ráadásul eszébe se jutott az okostóninak, hogy lehetne máshol is edzeni, a kommentelők kellettek hozzá, mert eszébe se jutott. Abban a videóban is droidként ismételgették a teremben a gyúrósok, hogy de hát ez erősíti az immunrendszert!!! Ezen a fórumon is olvastam már, olyan kommkenteket, amik fullba belszartak mindenki másba. És az a többség!
Most meg, hogy valami más edzést kellene találni, a nagy akaraterőt igénylő sportot űzők totális bajban vannak, hiszen gondolkozni kéne. Nekem az is eszembe jutott, hogy nem is kell akaraterő a testépítéshez, hiszen akkor 2 hónapot csak kibírnának nem? Ha belegondolok ebbe, hogy már ennyi is nagy bajt okoz sokaknak, arra jutok akárhányszor belegondolok, hogy ez a sport ez max a motivációs duma szerint igényel akaratot és gondolkozást! Miért mondják sokan, hogy a hülye kokszos az egy kamu sztereotípia?
Jol benyaltad ezt a virus izét. Nem kell félni el van tulozva :) Meg minek kérdezel ha szerinted a te véleményed a jo.
Futni? Lol az kardio. Csak fogysz tole. En nemtudok 50kgos egykezeseket gyartani itthon. Se erokeretem se padom se 200kg sulyom. Így elég nehéz. Kevesebb súllyal meg minek? Az csak tesiora 😀
Mindenki a maga ura. Mindenki magára vigyázzon.
"Meg minek kérdezel ha szerinted a te véleményed a jo."
Miért mi nem jó a véleményemben? Talán a konditerem az nem egy tömeg, ahol a vírus terjed?
Akadj mar le a temarol es beszelgess errol a barataiddal. De gondolom nincsenek, mert ha lenne nem tenned fel itt mar tizedjere ugyanazt a kerdest mashogy megfogalmazva. Vagy menj fel a facebookra es ott kommenthuszarkodj es eroltesd ra a sajat jonak hitt velemenyedet masokra. (Ja hogy ott mar vallalni kellene a nevedet es az arcodat? Hoppa. Az mar nem megy.)
Igazad van. Ugy a jo ahogy te gondolod. Csak menj mar innen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!