Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Testépítéshez kérném a segítsé...

Testépítéshez kérném a segítségeteket (? )

Figyelt kérdés

Egy kisebb történettel szeretném leírni a kérdést, vagyis inkább a tanácsaitokat kérni..

16 éves leszek augusztusban, és már eddig is szerettem volna gyúrni, csinálni valamit, hogy izmosabb, illetve erősebb is legyek.

Most rátaláltam a fegyencedzés nevű dologra.. Erről is szeretnélek kérdezni Titeket. (személyes tapasztalataitokat, meg hogy egyáltalán mit csináljak.. :D fekvőtámasz, húzódzkdás, guggolás, felülés? És milyen "dózisokban"?)

Aztán itt a lényeg, a motiváció: egy haveromnak mutattam ezt a fegyencedzéses valamit, és mondtam, hogy szerintem elkezdem ezt.. Erre azt mondta, versenyezzünk, ki tudja jobban "kib@szkodni" magát egy hónap alatt. (ez persze mindenféle segédanyagok [szteroid, fehérjepor, stb.] igénybevétele nélkül) Tudom, hülyén hangzik, de legalább elkezdek csinálni valamit. Ja, haverom aktívan sportol sok éve.

És itt képbe jön az étrend. Nagyon sok oldalon olvastam már ezekről a dolgokról, de úgy gondolom, ha itt kérdezlek Titeket, az hitelesebb, és eredményesebb lesz. Ezért szeretnélek kérni Benneteket, hogy ne linket küldjetek, hanem a saját tapasztalataitokat, gondolataitokat írjátok le.

Szóval a fehérje. Csirke, hal, tojás, marhahús. És a rizs, tészta, disznóhús, tej, tejtermékek?

Tudom, nagyon sok kérdés ez, de bízom benne, hogy segítetek nekem, és ezért előre is köszönöm a válaszokat!



2012. aug. 1. 00:25
1 2
 1/15 A kérdező kommentje:

Ja, van 2 db 4 kilós, és egy 13 kilós súlyzóm is, azokat is bele tudnám venni a dologba..

És holnap, vagyis ma kezdeném, augusztus lesz az ominózus hónap.. :)

2012. aug. 1. 00:28
 2/15 anonim ***** válasza:
3 és fél hónapja csinálom és többet javult ezalatt a közérzetem és az erőnlétem mint a súlyzózástól 2 év alatt.Ráadásul elég sokat is izmosodtam tőle.Mondjuk nem mindent csinálok belőle,van amit még nehéznek tartok de 3 és fél hónap alatt nem is várok csodákat.Kipróbáltam bevált és azóta is csinálom.Én heti 3-4 edzéssel kezdtem,híd első lépéseit csinálom még csak,guggolás,fekvőtámaszból többfélét csinálok(szűk támaszú amikor ugye össze kell érnie a hüvelyk és mutató ujjaknak,vállszélességű,széles fekvőtámasz,van az amikor fellököm az egész testem a levegőbe,meg van az úgy nevezett aligátor fekvőtámasz),húzódzkodást csinálok még meg tolóckodást.Étrendre annyira nem figyelek,csirkemellet szoktam enni meg ilyen húsféléket de azokból sokat,tejjel annyira nem érdemes foglalkozni ha csak nem igazi tej,az uht tej semmit nem ér mert a 140 fokos hőkezelés nagyjából mindent kiöl belőle.Ha van valami kérdésed írj nyugodtan pm-et és megpróbálok segíteni.
2012. aug. 1. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
Nem tudom, mi az a pm, de azért köszi! :) Mindenképp tehéntejre gondoltam, az uht-sban csak fehér van, nem fehérje.. A tolóckodás miből áll? És a fekvőtámaszokat leírnád nekem bővebben? :)
2012. aug. 1. 00:46
 4/15 A kérdező kommentje:
pm=private mail? :D
2012. aug. 1. 00:47
 5/15 anonim ***** válasza:

"ez persze mindenféle segédanyagok [szteroid, fehérjepor, stb.] igénybevétele nélkül"


Istenem. hihetetlen ,hogy sokan akik így ki akarják "b*szkodni" magukat mennyire nincsenek tisztába az alapvető élettani (és logikai) dolgokkal. 1. attól leszel izmos ,hogy rendesen edzel ÉS ÉS ÉS ehhez beviszed a megfelelő tápanyagot. SEMMI MÁS nem kell. a fehérjepor pedig egy tápanyag , ha úgy tetszik egy étkezés sok fehérjével , por formában. Én úgy vagyok hogy se reggel sem edzés után nem vagyok képes rendesen enni ezért tökjó ,hogy ezt kitalálták mert csak megiszom és már kész is vagyok.És ha "nagyon sokat" olvastál erről a neten és még mindig nem vagy képbe akkor te irtó hülye lehetsz.rizs mint fehérje? nemtudom sírjak vagy nevessek.

2012. aug. 1. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

JA és eddig nem értettem miért nem bírnak ebbe a kategóriába normálisan válaszolni de már vágom. mert ez olyan egyszerű és annyi hülye van akik nem bírják felfogni nem csoda ,hogy az ember egy idő után megunja. A fegyencről meg annyit ,hogy ha NINCS ANNYI ESZED ,HOGY MEGÉRTSD AMIT FEKETÉN FEHÉREN A LAPRA ÍRNAK BETŰKKEL - akkor azt sajnálom. mégis DE KOMOLYAN milyen kérdésed lenne? "rátaláltál" ránéztél megtetszett a szó és elkattintottál egy másik oldalra? egykezes fekvő egylábas guggolás mi ebben a rejtély? olyan dózisban ,hogy ha majd megtudod csinálni normálisan egyszer akkor majd megpróbálkozhatsz vele kétszer. és ne várd ,hogy ettől izmaid nőnek mert ugye ez le van oda írva ,hogy ez funkcionálisan fejleszti az izmokat illetve az erőt, de látom azt te kihagytad. a súlyzós edzéstől fogsz szembetűnően változni.

Amúgy minden kérdésedre válaszoltam max kicsit burkolt vagy bunkó formában.

puszi!

2012. aug. 1. 02:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

Az előttem írónak mindenben igaza van, max annyiban nem, hogy szerinte mi nem válaszolunk itt rendesen. Én mindig igyekszem normálisan, részletesen kifejteni a válaszaimat, de nem mindig értik meg és megy a kötözködés.

Szóval a proteintápkieget tényleg ne soroljuk már a koxokhoz, ezek természetes táplálék kiegészítők, nem csodaporok, nem varázsszerek, nyugodtan lehet használni. annyi az előnyük, hogy hamarabb felszívódnak (tejsavóprotein) ami edzés után jól jön.

Fegyenctől tényleg nem lesznek nagy izmok, inkább állóképességet és relatív erőt ad. Azért írom, hogy relatív, mert a testedhez képest leszel erős. A maximális erő fogalma más. Ott egy testépítő lesz előnyben, ha 130-150 kilókat kell megmozgatni. Tehát mindkét edzésnek megvan a célja, de mindkettő jó lehet. Együtt is lehet végezni, erre van a könyv végén a hibrid edzésterv.


Kaja: kellene a fegyenchez is tömegnövelő étrend, ha fejlődni szeretnél. A tejet hanyagold és a disznóhúst is.

Tömegnövelő étrend: napi 2-2,5g*testtömegkg fehérje kell és 5-6g*ttkg szénhidrát (ch).

Ezekből kellene leginkább összerakni:

fehérje: sovány húsok (csirke, pulyka, hal, marha), sovány túró, tojás, protein tápkieg.

ch: zabpehely, rizs, teljes kiőrlésű kenyér, teljes kiőrlésű tészta, sok zöldség.

zsír: omega3, lenmagolaj.

Itt találsz tömegnövelő étrendeket is: [link]

2012. aug. 1. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:

Kedves Második Válaszoló! Te egy iszonyatosan nagy barom lehetsz.. Tudod..Nem véletlenül van ott a rizs mögött a kérdőjel. A fehérjék felsorolását befejeztem, ez már egy kérdés volt, amiben a rizs fogyasztására kérdeztem rá. Érted, vagy bontsam le még jobban? Az, hogy Te, Drága Válaszoló nem értesz valamit, nem jelenti azt, hogy az, aki azt írta, hülye. És a "segédanyagok"-ról szóló rész.. Ha nem vetted volna észre, ez egy fogadás, amiben kikötöttük, hogy nem használunk semmit, MÉG fehérjeport SEM! Te barom..

A fegyencről meg.. Megtaláltam, utánaolvastam több oldalon, de részletesen sehol sem találtam infot, edzéstervet, így gondoltam, megkérdezem a népet, hogy ők hogy csinálják, mik a tapasztalatok, mi tetszik nekik, vagy mi nem.

Azért meg, hogy puszit küldesz nekem.. Csak sajnálni tudlak, de sajnos sokhelyütt már elfogadott a másság.

Ja, amúgy meg kössz, mert bár egy rohadt nagy s*ggfej vagy, segítettél.

Kedves Harmadik! Köszönöm a választ, az étrendes rész sokat segített! A könyv sajnos nincs meg, de megpróbálom beszerezni! :)

2012. aug. 1. 10:00
 9/15 anonim ***** válasza:
1.válaszoló vagyok:a rizsben sok a szénhidrát.Ha fehérjedús kaját akarsz enni akkor egyél halat,ha jól emlékszem abban jóval több a fehérje mint a többi húsfélében.
2012. aug. 1. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Nem jól emlékszel. A halakban általában 20g fehérje van 100g-t nézve, míg a csirkemellben 24,7g.:)

[link]

2012. aug. 1. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!