Miért nem létezik a jogi abortusz intézménye?
A jelenlegi társadalom abortuszpárti, ez tény. Ráadásul azon az állásponton van, hogy a közös döntés helyett a tényleges abortusz kizárólag a nő döntése. Mivel az az ő teste, az "apának" ebbe a jog semmilyen beleszólást nem engedélyez.
Azt gondolom, az egyenjogúság végett ebben a felállásban szükséges lenne a férfiak számára létező jogi abortusz. Egy olyan megoldás, amivel a nőhöz hasonlóan önállóan nyilatkozhat arról, hogy esetleg ő nem kíván apa lenni, és lemond minden ebből következő jogáról és kötelességéről. Nem sérülne a nők joga sem, továbbra is saját hatáskörben dönthetnének a "testükről".
Mivel az az ő teste - nem az övé, hanem a gyereké...
nem kíván apa lenni - védekezés? (koton, stb stb) vagy megcsinálja agyereket aztán szrik az egészbe, az anya meg csináljon amit akar?
a gyereket meg nem veszed figyelembe, persze most jön az, hogy mikortól számít élőnek, meg jogi személynek...
tehát a szülők dönthetnének, életben hagyják a gyereket, vagy nem
dönthetnek a fogantatás előtt, szex előtt, alatt
Én támogatom!
A nő csak akkor tartsa meg a gyereket,ha nem kötelezi rá a másik felet az eltartásra,ha az nem akarja a gyereket.
Ha vállalja,hogy egyedül is felneveli,akkor pedig az apának el kell fogadni,hogy megtartja.
Első!
Itt nem érdemes belekeverni azt,hogy maga az abortusz most erkölcsileg milyen megítélésű,mert ahol mindkét szülő akarja,ott is elvetetik a gyereket,mivel erre joguk van.
Szóval itt nem az abortusz létjogosultsága a kérdés,hanem hogy kinek milyen beleszólása van ebbe.
Nem tudom miért jó az egy nőnek,ha megtart úgy egy gyereket,hogy közben az apát akarata ellenére kötelezi erre.
Akkor ha nagyon megakarja szülni,szülje meg,és nevelje fel egyedül.
Ha nem tudja,akkor is megszülheti,örökbe adhatja(tehát itt eleve megint nem jöhet szóba az erkölcsi része a dolognak).
Ha meg ő megakarja tartani,tartsa,de akkor neveljen fel egyedül.
Szerintem jogilag ez így lenne helyes.
Ez tényleg nem kivitelezhető a gyakorlatban. Elméletben ez tényleg szép dolog, de nem működik.
Valóban a nő döntése az abortusz, és ez így is van jól, hiszen az ő testével szülné meg a gyereket. Most vonatkoztassunk el attól, hogy van-e joga ehhez, ez már az abortusz létjogosultságát kérdőjelezné meg.
A jogi abortusz meg elrugaszkodik a valóságtól. Egy gyereket 2 ember csinál meg, ezért 2 ember felelőssége felnevelni. Miért kellene engedni, hogy valaki lemondhasson erről a kötelességéről? Akkor én pl. lemondhatod az SZJA-fizetési kötelezettségemről?
Úúú, jó lenne, akkor nem kéne gumira költeni, felcsinálsz bárkit a discoban, aztán hiába sír, hogy gyereket csináltál neki, te jogilag abortálod, kész, neked nincs gyereked
A probléma csak az, hogy ugyan akkor a jog szerint nincs gyereked, de gyakorlatilag még van.
Ha egy gyerek megszületik, annak legyen anyja és apja, valamilyen formában. Ha az apja nem kíván a nevelésben részt venni, akkor tegye meg anyagiakban.
Egy ilyen jog csak azt eredményezné, hogy a férfiak felelőtlenül kefélnének mindenfelé, mert rájuk nézve nem lesz semmilyen következménye, ha teherbe ejtenek valakit.
A nőnek nincs választása, hogy lemond-e a gyerek jogáról. Vagy abortál, vagy gyereket nevel. A férfi olvasatában az általad leírt jog egyenlő lenne egy fogamzásgátlási módszerrel, hiszen egy kis papírmunka és nincs gyerek. A nő ilyet nem tud.
Ha a férfinak kellene kihordania a gyereket, akkor neki lenne joga dönteni az abortuszról. Ez nem egyenjogúság kérdése.
Mint a Brian életében: A férfinak joga van terhesnek lenni. Csak nem tud:D
"Gondolom, hogy nem gondolod, hogy ha a férfi abotuszt akar de a nő meg nem, akkor a nőt kötelezzék. "
De itt nem tényleges abortuszról van szó. A jogi abortusszal a férfi "lemond" a gyerekről. Mint a nő az igazi abortusszal.
" Úúú, jó lenne, akkor nem kéne gumira költeni, felcsinálsz bárkit a discoban, aztán hiába sír, hogy gyereket csináltál neki, te jogilag abortálod, kész, neked nincs gyereked "
A védekezés közös felelősség. Ezzel nem értesz egyet?
"A védekezés közös felelősség."
Nyilván az, de a gyerek felnevelése is közös felelősség és kötelezettség. Ha mondjuk a nő 50%-os felelőssége a védekezés, akkor milyen alapon legyen 100%-os felelőssége a gyerek felnevelése? Milyen alapon mondhat le egy kötelezettségéről valaki? Egyáltalán mi az, hogy kötelezettségről lemondani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!