Zavaros, jelentéktelennek tűnő büntetőügy miatt 40 óra közmunkára és 50 ezer forint megfizetésére ítéltek. Nem is értettem. Fellebbeztem másodfokra. Volt értelme?
Sokszor azt hallom, hogy súlyosbítják.
Egyébként a rám "varrt" bűnügyet nem követtem el, de ezt hiába mondom itt is és a bíróságon is. BKV ellenőrök hamisan tanúztak ellenem, hogy megpofoztam az egyiket, pedig egyrészt nem csattant el pofon, másrészt ők fogtak le úgy mint egy kutyát, amit meg akarnak ...szni.
Minden szerintem egyértelműen el is hangzott, az ellenőrök ellentmondásba keveredtek, sőt, már az is elhangzott a jegyzőkönyvben, hogy az egyik ellenőr magasra tartja a kezem. Tehát zavaros az ügy.
De elítéltek.
Félek nagyon, és idegesít.
Mondom, kértem az ügy fellebbezését.
A másik fél megnyilván másképp mondta el, hogy mi történt. Azt, hogy az ügy érdemében tudsz-e valamit tenni, csak az összes irat ismeretében lehetne lelkiismerettel megmondani.
Mindenesetre azt tudnod kell, hogy főszabályként a máásodfokú bíróság kötve van az elsőfokú ítéleti tényálláshoz (így jelen esetben ahhoz, hogy te ütöted meg az ellenőrt), attól csak akkkor térhet el, ha az ítélet megalapozatlan. Egyszóval pusztén azt nem támadhatod, hogy az elsőfokú bíró miért a tanúknak hitt, miért nem neked. Csodát tenni tehát az ügyvéd sem tud, főleg, ha ilyen későn száll be.
Tanúkat keresgelni most már késő, mit mondanál arra, honnan kerültek elő most, és miért nem mondtad a nyomozás vagy az elsőfokú eljárás során, hogy vannak mentő tanúid (merthogy erre is válaszolni kell ám). Kamerafelvétel meg - ha volt is - most már tuti, hogy nincs meg.
Mindenesetre, ami a fő kérdésed illeti: az, hogy a másodfokú bíróság súlyosíthatja-e a büntetésed, nem rajtad múlik, hanem azon, hogy az ügyész fellebbezett-e a terhedre. Ha igen, akkor tök mindegy, hogy te visszavonod-e a fellebbezésed, ha meg nem, akkor nincs veszíteni valód, nagyobb büntetést semmiképpen sem kaphatsz.
Legfeljebb a bűnügyi költség emelkedhet egy kicsit (mert úgy sejtem, az 50 ezer forint nem büntetés, hanem költség). De ha nincs kirendelt védőd, vagy nem vesznek fel bizonyítást, akkor még ez sem fenyeget.
Igen, az 50 ezer forint bűnügyi költségek fele amit nekem kell állni.
Az ügyész azt hiszem nem fellebbezett, legalábbis akkor ott a tárgyaláson nem mondta.
A bizonyítási eljárást nem kértem, ezzel komoly hibát követtem el. Amúgy a rendőrség már az elején rövidre akarta zárni az ügyet (rendesek voltak, de mondták is, hogy ez nagyon szerencsétlenül jött ki) és lezárták a nyomozást, de az ügyész erőskodött gondolom és meghosszabbították :(
Most ezek után feljelentgetni nem akarok, ha meg másodfokon már nem tehetek semmit a fellebbezésnek sem volt értelme.
Nagyon szomorú, hogy ez így megy ebben az országban, hogy a korrupt bíró, meg ügyész így védik a közszolgákat és így faragnak közmunkásokat szinte bárkiből aki belekerül egy büntetőügybe.
Azt lehet tudni, hogy a közmunka (ezt kérte egyébként az ügyész, tehát nem fog fellebbezni gondolom) hol hajtható végre? ezt hogyan kell elképzelni?
Tehát hogyan tudom ledolgozni?
Másrészt azt, hogy ez most beleszámít a büntetett előéletbe? Pl külföldi vízumkérelemnél gondot okozhat? (bár a tárgyaláson is megkérdeztem és a bíró azt mondta, hogy nem)
Ha tényleg a minimumot szabták ki fölöslegesen hőbörgök, de amúgy még elmeorvosi szakértőhöz is elküldtek és normálisnak írt le. Tehát ha a szakértő is normálisnak titulált, akkor miért ütöttem volna meg az ellenőrt ok nélkül?
Egyébként már csak az itteni hozzászólásokból, a barátaim, a rendőrök hozzászólásából is világosan lejön, hogy egy esküdtszéki rendszerben biztosan felmentettek volna.
Itt viszont mint már mondtam, védeni kell a közszolgákat és büntetni azt, aki nem rendelkezik védelemmel (védtelen, dilettáns)
Ha megvan a jegyzőkönyv ezt nem lehet elküldeni valami felügyeleti szervnek? Felülbírálható a bíró döntése a másodfokon kívül, stb? Mert azért szerintem ez így furcsa.
Nem a közmunka a baj, mert szívesen ledolgozom. Hanem maga az elv, hogy büntetett leszek.
1. Ne beszélj butaságokat. Korrupt az, aki a hivatali működéséért előnyt fogad el. Szerinted ki fizetett a bírónak, hogy pont téged ítéljen el jobb meggyőződése ellenére?
2. Olyan rohadt korrupt volt a bíró, hogy még a költségeknek is csak a felét verte rád, noha azt a törvény szerint teljes egészében a bűnösnek kimondott vádlottnak kell viselnie. Ettől eltérni kifejezett méltányosság.
3. Az ügyész vagy a tárgyaláson fellebbezett, vagy azt mondta, hogy tudomásul veszi, vagy azt, hogy három napot tart fenn. Ha tudomásul vette, akkor utána már nem fellebbezhet, ha meg három napot tartott fenn, akkor három napon belül fellebbezhetett. Azért nem semmi, hogy alapfogalmakkal nem vagy tisztában, de bőszen szidalmazol mindenkit.
4. Azt nem értem, hogy „bizonyítási eljárást” nem kértem, mert ilyen nincs, a bizonyítás hivatalból folyik. Itt megint félreértettél valamit.
5. Azt én is ajánlom, hogy ne jelentgess fel senkit, mert még egy hamis vádat is összeszedsz magadnak (egyébként ennek az ügynek a jogerős befejezéséig nem is tehetnéd meg, ennyit a korábbi „bölcs” tanácsról). Aztán mivel jelentenéd fel a bírót? Azzal, hogy nem neked hitt?
6. Azt nem mondtam, hogy másodfokon nem lehet semmit sem csinálni. Ott másik három bíró vizsgálja felül, hogy törvényesen járt-e el az elsőfokú bíróság. Legalább kiderül, van-e olyan kitartó ellenséged, aki még három bírót lefizet.
7. A közmunka végrehajtásának megvannak a szabályai, elég rugalmasak, főszabályként heti egy napon kell végezni és a munkahely kijelölésénél is figyelembe veszik a jogos érdekeid. Ezzel azonban ráérsz akkor foglalkozni, ha az ítélet jogerős lesz, és ez marad a tartalma.
8. Természetesen a másodfokú bíróságon kívül nem tudod mással felülvizsgáltatni az ügyed. Felügyeleti szerve meg nincs a bíróságnak, főleg nem az ügy érdemében. Szerintem az ilyen megnyilvánulásaid miatt küldtek el a szakértőhöz.
9. Képzeld, a korrupt bíró igazat mondott, a közérdekű munka tényleg azonnali mentesítéssel jár, azaz nem leszel büntetett előéletű.
Értem én, hogy a minimumot kaptam, de ez még akkor is sok, azért, hogy nem csináltam semmit. Azt, hogy esetleg hülye vagyok és tájékozatlan, nem jelenti azt, hogy el kell fogadnom egy "rámvarrt" koholt vádat.
Abszurd.
Nem csináltam semmit, és ezt nem a bírónak mondom, nem magamnak, hanem általánosan mondom, mint tény, hogy tényleg nem történt ott semmi, engem ért jogsérelem, úgy lefogtak, hogy levegőt is alig tudtam venni csak h ne tudjam elhagyni a helyszínt a vélt hamis bérlettel. Ez még a rendőrségi jegyzőkönyvben is benne van h végül nem volt hamis.
És akkor fogadjam el, fizessek, dolgozzak? Király, jajjdejó! Jajjdejó, hogy csak ennyit kaptam tényleg!!! .............
...................
.........
Én még azt sem mondtam, hogy a minimumot kaptad. Elméletileg kaphatnál kevesebb közérdekű munkát, pénzbüntetést, próbára bocsátást, az mind enyhébb. Ezekről sem tudsz, csak örjöngsz magadban. Azt persze lehet, csak semmit nem fogsz vele elérni és egyedül te bolondulsz bele.
Első lépésként például olvasd el az elsőfokú ítéletet. Abban van egy indokolás, amiben a bíró leírta, miért nem fogadta el, amit te mondtál, miért volt meggyőzőbb számára, amit a tanúk mondtak. Próbáld megfogalmazni, miért nem értesz egyet azzal, ami ott szerepel, miért tévedett, amikor így döntött. Ezt írd le, és küld el a másodfokú bíróságnak (lehetőleg anyázás nélkül, mert lehet, hogy neked jól esik, de sem segít rajtad). Objektíven, tárgyszerűen. Ha a másodfokú bíróság nyilvános ülést tart, oda menj el, és ott is mondd el - normálisan - hogy miért nem helyes, ami ott szerepel.
Ennyit még megtehetsz, utána jelentősen szűkülnek a lehetőségeid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!