Ki örökli így a házat?










Mindig első körben a gyerekek az örökösök, vagyis te.
Ez így lenne akkor is, ha kiskorú lennél, és teljesen mindegy, hogy ott élsz-e, vagy sem.
Anyukád másik gyereke majd az ő örököseként fog számítani, akkor fele-fele lesz nektek, de apukádnál nem játszik szerepet.
Anyukád akkor örökölne haszonélvezeti jogot, ha házasok lennének, illetve talán már a bejegyzett élettársak is örökölnek? (Ezt sajnos nem tudom, mert állandóan változott, és azóta nem követtem, de ennek nem nehéz utána nézni: Ptk. öröklési jogi rész.)
Ha nem is bejegyzett élettársak, akkor ezt a kutakodást megspórolhatod.
Amit ő fektetett be a házba, az más kérdés, tulajdonjogot az nem ad neki, de elszámolási kötelezettség adott esetben keletkezhet.















Biztos, hogy nem bejegyzett élettársak, hiszen ilyen jogállás nem létesíthető nő és férfi között, bejegyzett élettársi viszonyt csak azonos nemű párok létesíthetnek.
Az öröklésnél pedig leszármazói rendszer van elsődlegesen. Azaz a gyermek örököl. Mivel apukádnak egyedüli gyermeke vagy, így az apai vagyont egyedül te öröklöd.
(Ha közös lenne az ingatlan, akkor is az azt jelenti, hogy pl. 1/2-1/2 arányban a szülőké. Ekkor apukád halála esetén az ő 1/2 részét örökölnéd egyedül. Anyukád halála esetén pedig 1/4 részt örökölnél te, a másik 1/4 részt pedig a féltestvéred.)










az hogy lehet?
egyházit csak a polgári után kötheti meg az egyház.
Az "együtt élésbe" apukád már hozta a házat, vagy közösen szerezték az együtt élésük alatt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!