Halálbüntetés: ellene vagy mellette?
Hát de tökmindegy, ki nyomoz, vagy van egyértelmű bizonyíték vagy nincs. Ezért megfelelő a tényleges életfogytiglan, mert nem végleges ítélet.
Ahhoz meg, hogy eltartjuk a bűnözőket: ne higgye senki, hogy a halálbüntetés visszaállításával minden egyes elitéltet kivégeznének. Az USA-ban százmillió emberre jut 20 halálraítélt, ha tehát ezt az arányt nézzük, akkor nálunk évente 2 lenne. Nekem van egy kis közöm a fizikához, ott pedig az ilyen kicsi számot már bőven elhanyagolhatónak tekintjük. Az országnak gyakorlatilag semmivel nem kerül többe a plusz két ember eltartása, főleg, hogy a börtönben ők is dolgoznak, nem fekszenek egész nap.
Van még egy rosszabb dolog is egyébként, amit a nagyon gonosz embereken alkalmaznék:
Néhány naponta reggel hatkor ébreszteném a rabot, pap már mondja az utolsó kenetet, odakísérném a székhez, leszíjaznám, mintha kivégeznék aztán:
-Bocs haver, nem jött még el a te időd!
Ezt párszor eljátszanék az illetővel és úgy megtörne, hogy ő maga követelné a halált, amit persze nem kapna meg.
A bizonytalanság, a félelem a legkeményebb jellemet is megtöri.
Szóval szerintem van rosszabb a halálnál és ez az...
"Meg az is lehet, hogy ártatlant ölnek meg, akinek nincs sok köze a bűnhöz. És ha börtönbe van, úgy legalább még van esély."
Újabbakat elkövetni...
"Az USA-ban százmillió emberre jut 20 halálraítélt, ha tehát ezt az arányt nézzük, akkor nálunk évente 2 lenne. "
Nalátod, akkor nyugodtan vissza lehet állítani.
ma 20.42 60%-os
"Mindenkinek joga van az élethez"
-tévedsz,mindenkinek nem!!!!!Azoknak nem akik védtelen magukat megvédeni nem tudó embereket, gyerekeket, gyilkolnak megkinoznak.NEKIK NINCS JOGUK ÉLNI!!!!!És kivánom,hogy egyszer magyarországon megint legyen halálbüntetés.Igy igaz,vissza tartó ereje nincs,de az ilyen mocskoktól megtisztul valamennyire a társadalom!!!!
Mellette.
A bebörtönzött gyilkosok politikai zűrzavar esetén kiszabadulhatnak azaz rászabadulhatnak a társadalomra, ezt a halálbüntetéssel meg lehet előzni.
A gyilkosok miért nem gondolnak a gyilkosság pillanatában az áldozat emberi jogaira ? Ahogy a gyilkos semmibe vette tehát az áldozat élethez való jogát, úgy a társadalomnak is semmibe kell vennie az övét.
A tényleges életfogytiglan még rosszabb, viszont azzal egyet értek.
Visszatartó ereje csak a magas felderítési aránynak van.
Legyen halálbüntetés,de amikor megalkotják az erre vonatkozó törvényt, azok legyenek logikusak, arányosak és átgondoltak.
Gondolok itt arra, hogy aki:
- bizonyítottan EGYÉRTELMŰ, hogy embert ölt,
- brutalitással/nemi erőszakkal ölt,
- elmebeteg, és azért ölt
azt ítéljék halálra, és ne EU-s "szállodabörtönökben" tartsák el a mi pénzünkből. Ezeknek úgyis ott lesz a lelkiismeret, és a megjavulás az itt elég valótlan feltételezés.
És ha halál, akkor legyen nyilvános a kivégzés, hogy elrettentő ereje legyen, akár közvetítse az RTL klub az "Ezek megőrültek" helyett. Látszik hogy a társadalmi morál csökken, a fiatal korosztályon is. A nyilvános kivégzésnek lenne annyi ereje hogy hatszor is elrettenjen akinek egy feljebb említett bűncselekmény végigfut az agyán.
Aki nem ölt annak ne legyen halál szerintem, de arányosan szigorú büntetések kellenének egyébként is!
Ellene, mert aki tényleg olyat követ el, mint ez az emberke, aki a gyilkosság után hazament TV-t nézni, nehogy megússza azzal hogy kap egy szurit (amit különösebben nem is érez), míg az áldozatok családjai tönkremennek az ő embertelensége miatt.
De az ilyet ne egy börtönbe zárják, ahol etetik, ruhát kap, néha kimehet az udvarra játszani, közbe megver pár őrt meg minden. Annak ásni kell egy jó mély gödröt, rácsot a tetejére, kap naponta egy pohár vizet meg hetente 1-2 győrikekszet azt csá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!