Visszaléphetek a gyerektől? Hogy működik ez?
Gyerektartást akar kezdeményezni egy többedik együttlét utáni lány, ami pár alkalmas kapcsolat volt. Azt is követeli, hogy, ismerjem el a gyereket. Állította, hogy fogamzás-gátlót szed, hagyjuk a gumit, ne parázzak. Nem kellett volna bevallom belemennem, de a rohadt életbe azt mondta védekezik! Elvetést kizárta. Nem is lehetne már.
Én a gyereket se, meg a csajt sem akarom felvállalni semmiképp!!! "Nem lesz semmi baj".. Hát lett!! Terhes és azt mondja tőlem. Már 6 hónapos terhes, csak most keresett meg vele.
Időben sem is szólt és én gyereket soha nem akartam..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Itt azért szépen elfeledkeznek arról, hogy nem csak a gyerektartás jár a gyerekednek, hanem majd öröklöni is fog tőled.
Szóval a jövőben megnehezítheti a kapcsolatokat egy másik nővel, hiszen épeszű ember nem megy abba bele, hogy egy közösen felépített élet munkáját a későbbiekben még kell osztani egy egykori meggondolatlanság végtermékével.
Kétszer is láttam ilyet.
A szomszédban meghalt apuka balesetben, majd temetés utáni nap csöngettek, hogy vagy kifizeti anyuka a ház felét, vagy kiköltözik a kiskorú gyerekkel, mert apuci elfelejtette megemlíteni, hogy van már egy másik gyereke.
Még egyik barátnőm így örökölt nagy összeget, amiből külföldre költözhetett, hogy egyszer csak hívja egy ügyvéd telefonon, hogy meghalt az apja, és a nem hivatalos élettársát nem illeti meg az örökség. Így barátnőm kapja az apja házát és cégét.
Mondta barátnőm, hogy soha nem látta az apját, és nem is tart igényt semmire, de kiderült, hogy bonyolultabb lemondani, mint elfogadni. Miért is tette volna.
Habár mindkét esetben eltiltották a pasik a gyereküket, de ezzel a későbbi szeretteiket tették tönkre.
Szóval egy ilyen hiba szó szerint egész életeden át elkísér.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Habár mindkét esetben eltiltották a pasik a gyereküket, de ezzel a későbbi szeretteiket tették tönkre."
Az ilyen pasikat csak a saját farkuk érdekli. Azon kívül semmi. És felelősségérzetnek nyoma sincsen náluk. Szarnak ők arra, hogy kiknek okoznak fájdalmat a döntéseikkel. Csak a pillanatnyi kielégülésük a fontos. Ezért átgázolnak mindenkin, aztán meg mossák a kezeiket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
73.
Te eseted annyiban más, hogy rosszindulatú, alaptalanul féltékenykedő mentalitásod miatt ment félre az embered.
Az nem lett volna gond, hogy nem nézel ki valami jól, az arcra is kiülő gonoszság miatt.
Most ezért írod ide ezeket a férfigyűlölő szövegeid, holott a hibás te magad vagy sajnos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Aszondja alaptalan féltékenység. 🤭Lekúrta a fél megyét és be is vallotta.
A hibám az volt, hogy bíztam benne, ezt viszont nem kellett volna. Jó lecke volt. Tanulságos. A környezetemben is csak ezeket a típusokat látom mindenhol. Gyereket megcsinálja, aztán lelép, később onnan is, mert kevés egy pina hosszú távra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igen, van olyan is, hogy előbb vagy féltékeny alaptalanul, utána intézkedik az ember, hogy legyen alapja is.
Kicsit túlteljesített az ember.
Itteni szöveged alapján egyáltalán nem is csoda, hiszen nem egy kedves nőies stílus bontakozik ki. Goromba pokrócnak mondanám inkább.
Ezt pedig nem nagyon szeretjük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!